Azt hittem, a legjobb évemről beszámolós bejegyzés lesz az idei végszó, de futnak be körünkbe a szellemesebbnél szellemesebb üzenetek, s nem tudom szó nélkül hagyni őket.

A két legjobb:
- Egy levél egy volt osztálytárstól, ami úgy ér véget: "anyagiakban gazdag új évet kívánok!" Duplán ütős, megmosolyogtuk. Jaja, csak semmi spiritusz! Jó sok matéria!
- Egy maffiózással foglalkozó "távoli ismerős", aki úgy kezdi: "Istentől áldott, boldog új évet...". (Nem, nincsenek alvilági kapcsolataim.)

Még ha fordítva küldték volna... :)

S még valami, ha már az anyagiakról esett szó. Nem vagyok babonás. Tavaly főztem életemben először lencsefőzeléket, s ha már így esett, épp Újév napján tettem ezt. Aztán tényleg dőlt a zsozsettina, szinte egész évben. Na nem, azért nem Bill Gates-i magaslatok, csak úgy egyenletesen. Szükség is lesz rá hamarosan.

Boldog új évet kívánok mindenkinek! Minden jót, szépet és amit szeretnétek 2008-ra! Én már magamhoz vettem egy elég jó két és fél órás Justin Timberlake koncertet (HBO), úgyhogy kösz, jól vagyok.

Nem fogok összegezni, de valaki megkérdezte, milyen évem volt, s szinte azonnal rávágtam a meglepő választ.
Milyen volt nekem 2007? Az előtte levő pocsék, a következő meg nagyon kemény lesz, de úgy érzem, az idei év eddigi életem legjobbja volt.  Nem a legboldogabb, de a legjobb. Mint már többször mondtam, önismereti gyorstalpaló. 30 éves lettem, gyorsan számot vetettem, és meghatároztam az irányt. Azóta bevonzom a lehetőségeket, s ha nem is szigorúan és túl tudatosan, de jó úton haladok. Csak kicsit keserít el, hogy a levesembe köpet került, s a következő 6-12 hónap emiatt húzós lesz. Az a fő, hogy ez az év dög* volt! Tele pofonokkal, örömökkel, csalódásokkal, jutalmakkal, sok munkával és sok sikerélménnyel. Bezárkóztam, de ki is nyíltam. Mindeközben fejlődtem, és a terápiám is egyre előrébb tart.
Szeretném kialudni magam, nagyon, aztán jöjjön, aminek jönnie kell!

(*Dög. Ez egy negatív jelentésű szó, pedig pozitív jelzőnek szánom.)

Többen kérdezték, milyen egy vegetáriánus karácsonyi menü, én pedig megígértem, post-ot írok a témáról.
Mielőtt elkezdenék kajákat sorolni, előre bocsátom, az idei karácsony semmilyen tekintetben sem a szokásos stílusban zajlott nálunk. Előre tudtuk, hogy nincs időnk semmire, és ezzel a rokonaink is így voltak. Feleslegesen stresszeltük volna magunkat olyan tervekkel, mint délután kettőre felállított karácsonyfa vagy 4 fogásos vacsora. Az eddigi években mindig főztünk ezt-azt, de inkább a minőség, mint a mennyiség számított, mivel csak ketten vagyunk. Ha esetleg be is fut pár vendég, akkor is maximum 4-5 főre lehet számítani az asztalnál. Az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy én már az ünnepek előtt telítődöm édességgel, s az eszement zabálást amúgy sem nekem találták ki, tehát nem vágyom a sok fogásos, zsíros, kipukkanós vacsorákra.
Idén Szenteste nem főztünk magunknak. Előző este étteremben ünnepeltük az évfordulónkat, 24- én délután pedig Dris szüleihez mentünk, s ott ettünk. Náluk ezek kerültek az asztalra: tejszínes kelbimbóleves; tojásból, zseblekockából, hagymából, tejből és lisztből formázott gombóc petrezselyemmel fűszerezve és kifőzve, leöntve tejszínes-citromos-gombás mártással. Desszertként zserbót, meggyes vagy mákos rétest, illetve málnás vaníliapudingot lehetett fogyasztani.
Hazaérve este még összedobtam nagy kedvencünket, a kiadós, egyszerűen elkészíthető, és nagyon finom rokfortos tésztasalátát, aminek jót tesz, ha áll legalább egy napot, hogy az ízek összeérjenek. Így azt csak másnap kóstoltuk meg.
Karácsony első napján az én családomnál ebédeltünk. A ritkás kommunikáció miatt anyukám még nem tudta, hogy nem eszem halat, s mivel egy különlegességet készített, nem mondtam nemet. Van amúgy is elég konfliktusunk. Leveles tésztában sült halat tálalt mandulás rizzsel és burgonyapürével. Elneveztük halas táskának, mert a lekváros táskát juttatta eszünkbe. Finom volt. Utána három féle süti, mákos-lekváros, diós egyensúly-tészta és gesztenyés rolád következett. Aztán átmentünk családunk egy másik részéhez, ahol már "csak" süti volt, de legalább 6-8 féle.
Ahogy mondtam, idén nem főzőcskéztünk magunknak, de egyébként pl. párolt brokkolit szoktunk csinálni, citromos mártással és főtt burgonyával, de nagyon finom mandulaszirmokkal leszórt besamellel vagy akár majonézes krumplisalátával is. A napokban veszettül vágyom mindenféle gombás ételre, úgyhogy valószínűleg fogok sütni gombapaprikással töltött palacsintát, vagy juhtúróval töltött rántott gombafejet, vagy ha kevesebb időm lesz, csak összedobok egy svéd gombasalátát... A paradicsom-mozzarella-padlizsán együtt remek kombináció, többféle elkészítés módja közül bármelyik választható akár az ünnepekre is. Valamint Anyukám szinte minden évben csinál hús nélküli székely káposztát, vagy töltelék nélküli töltött káposztát... nem is tudom, hogy kellene hívni. Idén ez elmaradt. Gondolom, más vegetáriánusok szójával töltik a káposztát, de én anélkül jobban szeretem. Az édességnél persze mindegy, vegetáriánus-e, aki fogyasztja. Mi négy-öt pofonegyszerűen elkészíthető, s szűk köreinkben nagyon kedvelt finomságot szoktunk csinálni: pl. a rizses banánfalatkákat, a felturbózott somlói galuskát, a zebrakekszet, vagy az őzikehát nevű sütit. Esetleg csokis vagy meggyes-mákos muffint. Lehet, hogy más házban máshogy hívják ezeket, én még gyerekkoromban neveztem el őket így. Azóta minden ünnepkor megcsinálom valamelyiket. Év közben ritkán eszem házi készítésű sütit, úgyhogy egyszerűségük ellenére is ünnepi, hogy az asztalra kerülnek. Szeretem Dris roséban párolt körtével töltött palacsintáját is, nem beszélve a rendkívül gazdagon megpakolt bruschettáiról, amelyek ugyan nem karácsonyiak, de csak ilyenkor van ideje elkészíteni.
Ünnep ide vagy oda, nem vagyok az a három napig konyhán melózó típus. 1-2 óra alatt dobjuk össze a kaját, és hogy épp mit főzünk, az nem sokban tér el az év közbeni választásainktól. (Ha valakit esetleg érdekel, az említett ételek receptje és más egyszerűen elkészíthető ételek is megtalálhatóak a jó ideje elhanyagolt, de hamarosan felújítás elé néző receptes blogomban.)

Lezajlott a családi karácsony is. A Dris-család héfőn, az én családom tegnap... Mindenki rendben volt, mosolygós, sőt gurulva nevetős összejövetelen vagyunk túl. Az előzmények tükrében talán csak az okozott némi furcsa hangulatot, hogy anyukámmal egy légtérben tartózkodtunk, s persze velem volt Dris is. Sok órán keresztül nem lehet átnézni a másikon, legalábbis én nem tudok, de az jelzi, mennyire nem hat már rám, hogy egyáltalán nem lettem tőle ideges. Nem figyeltem oda rá, ha elkezdett piszkálódni, pedig belekezdett egy kis monológba egy kis virágnyelven megfogalmazott fenyegetéssel vegyítve, amit csak páran értenek a családból. Pechére épp lemaradtam a mondanivalójáról, mert az első mondata közben halaszthatatlan dolgom támadt a mellékhelyiségben. Később mások röviden összefoglalták. Aztán, hogy megmutassa, ő milyen rendes, a szokásos ajándékötletei helyett jó sok pénzt adott nekünk karácsonyra. Mi meg fordulva egyet a lakásban, ugyanannyit adtunk vissza neki egy másik borítékban. Így egálban vagyunk. Személytelennek tartom a boríték-körbeadást, mint karácsonyi ajándékot, de most pont ezért nem lehetett máshogy. Azzal az érzéssel jöttem el, hogy összességében kellemes este volt.



Jaj, és a csúcs, hogy két helyről is kaptam Hundertwasser-kiállításjegyet, valamint a tesóm meglepett a Tuti dolog DVD-jével, ami kora kamaszkorunk egyik kedvenc filmje volt. Annak idején megnéztük vagy harmincszor. Ma este ismét. Féltem, hogy csalódni fogok, de nem. Aranyos film, kulttá vált romantikus vígjáték 1985-ből, csibészképű John Cusack-kel, és mindenféle nagyon fiatal, később ismertté vált színésszel (Nicolette Sheridan, Anthony Edwards, Tim Robbins, Daphne Zuniga). Lám, lám, az örömszerzés nem pénzkérdés.

0 évesen: megszülettem. Apukám fiút szeretett volna. Péternek hívnának most, ha úgy sikerül. Pár hetes koromban már akkor tudtam palacsintát csavarni a nyelvemből.
1 évesen: gondolom, elkezdtem már járkálni, talán beszélni is, fogalmam sincs.
2 évesen: egész biztos, hogy már járkáltam és be nem állt a szám.
3 évesen: kaptam egy kistestért. Valamint maszek oviba jártam, ahol csak délig voltunk bent, viszont kizárólag németül beszéltünk. Egyetlen szóra sem emlékszem.
4 évesen: először csalódtam az apámban. Elég korai és megemészthetetlen élmény. Más gyereknek ilyenkor még javában halhatatlan istenség az apukája.
5 évesen: hálós szatyorral egyedül mentem bevásárolni a sarki boltba, s kaptam a pénztáros nénitől kakasos málnakeverőt. Anyukám gyakran elvitt a Mátra moziba a körúton, meg sétahajókázni, és tudtam a hidak, szobrok, fontosabb épületek nevét, amit buszon, villamoson mindig megosztottam az utazóközönséggel.
6 évesen: új lakásba költöztünk, ovi után iskolába kellett menni. Hamar kiderült, hogy jó vagyok matekból, de amikor egy másik gyereket is elkezdtek dicsérni a tanárok, titokban fekete pontokat rajzoltam a füzetébe. Nem buktam le, de természetesen ettől ő sem lett rosszabb matekos.
7 évesen: elváltak a szüleim, apám elköltözött, öcsém megkukult.
8 évesen: úszni jártam, szertornázni, de a már sokat emlegetett brutális tesitanár elvette a kedvem a sportolástól.
9 évesen: kaptam rá a Forma-1-re, 10 és 20 filléresekkel fogadtunk, hogy Piquet, Mansel vagy Senna... Szintén ekkor jöttem rá, hogy nem akarok húst enni. Egy ismerősünk később megtömött szalonnával, amit mindig is utáltam, és utána napokig rosszul voltam. Akkor még nem hallottam a vegetarianizmusról, mint lehetőségről. Egyszerűen úgy éreztem, a döglött állat a tányéromon és a gyomromban is nagyon idegen elem.
Szintén 9 éves voltam, amikor fejlődni kezdtem, mint nő. Az osztálytársaim és a haveri körömben levők még nagyon gyerekek voltak, én pedig már sokkal komolyabb náluk, ráadásul menstruáltam és kicsit már a mellem is megnőtt. Nem volt könnyű időszak, a lányok elkezdtek irigykedni (=utálni), a fiúk meg tapintatlanul tapizni.
10 évesen: még nagyon társaságkedvelő voltam. Részt vettem egy csomó jó hangulatú táborban, zsúrokon, később házibulikon.
11 évesen: mindenféle szakkörökbe jártam, pl. tűzzománcra, korongozni, táncolni, angolra, pantomimre, szolfézsra sok évig, később furulyázni, hegedülni, majd énekkarba (Kulturális Seregszemle), valamint szerettem rajzolni és írni (fogalmazni). Kreatív gyerek voltam, amit anyutól örököltem, de valamiért mindig letörte a lelkesedésemet. Akármibe kezdtem, azt mondta, nincs hozzá tehetségem, nem lesz belőlem ez se, az se, kár a gőzért. Nem tudom, miért tette ezt, de valószínűleg ezért nem tudom mai napig sem igazán, mi legyek, s bár mindig is a kreatívabb dolgok vonzottak, az van belém kódolva, hogy ha arrafelé lépek, nem lehetek sikeres.
12 évesen: kaptam egy keverék kiskutyát. Ebben az évben volt az első három "járás", a harmadikkal csattan el az első csók. Előtte azért írtam az Ifjúsági Magazinnak, mondják meg, hogyan kell. Olyan sokára válaszoltak, hogy addigra magam is rájöttem. Meg kell érteniük, sürgős volt, nem tudtam várni. Nekem egyébként kétszer kezdődött el a szexuális életem. Egyszer túl korán, másodszor túl későn. Az előbbi ebben az évben. A másikat csak kevesen tudják, s szeretném, ha így is maradna, az információ birtokosai érdekében is. Hiszen ha mindent elkotyogok, mivel fognak zsarolni, amikor gazdag (mondjuk Pop Idol) leszek? Sulin kívül folyton Rékával lógtam, délután együtt kutyáztunk, Popcorn-t és Pop Express-t vagdostunk szét, A-ha forever címszóval, de az időnk nagy részében inkább röhögtünk. Mindig, mindenen. Anyu ebben az időben heti 2-3 alkalommal színházba, koncertre vitt.
13 évesen: mindössze két hétig jártam egy nálam 6 évvel idősebb sráccal, akivel előtte sokáig jó barátságban voltunk. Ez a két hét rövid időnek tűnik, de kb. 4 évre meghatározta a lelkivilágomat. Más fiúk is jöttek utána, koromhoz képest hosszú kapcsolat egy 9 hónapos az egyik osztálytársammal. A zenei ízlésvilágom kezdett tágulni, egyre fontosabb lett, hogy szóljon valami magvasról, meg hogy kicsit érfelvágós legyen. Ebben az évben szerettem bele Sinead O'Connorba, és hallgattam rongyosra a Nothing Compares 2U-t. Közben írogattam.
14 évesen: új iskolába mentem, s akkor még nem tudtam, ez a négy év lesz eddigi életem legszörnyűbb időszaka. Elől-hátul majdnem fenékmagasságig érő hajam volt, térdig érő bő pulcsikban, fekete, szürke, barna cuccokban jártam.
15 évesen: megismerkedtem egy akkor népszerű íróval, sokat lógtam vele, bele is ír az egyik könyvébe egy picit, de aztán megszakítottam a kapcsolatot. Egy "barátnőmmel" elindítottunk egy fiataloknak szóló műsort a kerületi tévénél, de az első két adás után már nem tolerálták a szorongásaimat, a szégyenlősségemet, úgyhogy válasz elé állítottak. Mintha azon múlna. Mindegy, kimaradtam a továbbiakból. 
16 évesen: Fenyő Miklós konyhájában beszélgetésbe elegyedtem egy akkoriban népszerű énekesfiúval, akivel aztán sokat mászkáltam. Még nadrágot venni is elvitt magával. Saját újságot próbáltam készíteni, közben Elvis és  rock and roll korszakomat éltem. Némi kihagyás után beindul ismét a fiúzás, egy féléves feledhető után egy 2 és fél évig tartó vak szerelem következett. Közben zenészekkel lógtam.
17 évesen: botrányt keltettem egy cikkemmel az iskolai újságban, mert benne maradt egy "csúnya" szócska ("geci"), igaz, az interjúalanyom szájából hangzott el, de akkor is. Pár éves Ethan Hawke-mánia vette kezdetét, közben sok Björk-öt hallgattam. Igazi barátaim nem voltak, nagy levelezéseket folytattam, naplót írtam, újságot, novellát, mindent, mert ez az egy, amiben a saját világomat élhettem. Apukám ebben az évben meghalt, de akkor már évek óta nem hallottam felőle. Év végén megbuktam államigazgatási ismeretekből, de a pótvizsga sikerül. Az osztályfőnököm mégis azt tanácsolta anyukámnak, vigyen el egy másik iskolába, ahol nem kell gépírást tanulni, mert abból nem fogok tudni leérettségizni. Anyu betegségei is ebben az évben kezdődtek.
18 évesen: az utolsó év borzasztó volt az osztályommal, ezért mindenből kihúztam magam, amiből csak lehetett (osztálykirándulás, szalagavató, szerenád). Szándékosan kimaradtam a wc-ben dohányzásból és az alkoholmérgezésből is, s ennek a mai napig nagyon örülök. Nulla tanulással leérettségiztem. Az osztályfőnök elment az iskolából, az új tanárnál ötösre érettségiztem gépírásból. Érettségi után dolgoznom kellett, mert nagyon szegények voltunk, de képtelen voltam nyolctólnégyiges, főnökös állást vállalni. Minden mást viszont lelkiismeretesen megcsináltam. Volt idő, amikor hajnalban újságot hordtam, napközben bódéból árultam, estefelé meg cikkeket írtam. Megismerkedtem egy furcsa fazonnal, aki remetének vallotta magát, fontos beszélgetéseket folytattunk, nagyokat sétáltunk, megkedeltette velem a naturizmust, és kicsit korán ugyan, de fontos könyveket adott a kezembe. Ex-szel is ebben az évben jöttem össze.
19 évesen: felvettek az újságíró suliba, ahol életemben először tanultam, mint a kisangyal. Négyes, ötös eredménnyel végeztem, a legnagyobb napilapnál fogadtak gyakorlatra.
20 évesen: egy havilap főszerkesztője a lap tematikáján belül viszonylag szabad kezet adott, és beindíthattam egy saját rovatot.
21 évesen: ugyanezt megismételtem a szerkesztőség kettébomlása után az egyik utódlapnál. Az újságírás mellett mindig is dolgoztam. Két évig egy biztosító társaságnál, majd...
22 évesen: egy koncertszervező cégnél, aztán 5 hónapig egy ismert tévés műsorvezető cégénél, de mindkét helyen minimálbérrel jutalmazzák munkakörömön túli ötleteimet.
23 évesen: érkeztem életem eddigi legeslegborzasztóbb évébe. Mint utólag kiderült, a depresszióm legmélye. Hisztérikus voltam, borzasztó rossz viszonyom lett az anyukámmal, s megromlott a kapcsolatom Ex-szel. Az egyetlen örömöm az volt, hogy levittem a 42 kilómat az izomtornyok közé a konditerembe, és ott óvtak, védtek, kedveltek. Fél évig keményen edzettem, feszes, izmos volt mindenem. Csak tudnám, minek. Kilátástalannak láttam az életem, anyukám megnyomorította a lelkem, minden nap balhézás, minden nap egyre rosszabb, s nem tudtam, mit tegyek. Szünetet tartottunk Ex-szel. Közben megismerkedtem Drissel, és az ő segítségével tudtam összeszedni magam annyira, hogy végleg lezárjam a se vele, se nélküle kapcsolatot Ex-szel. Dris fényt hozott az életembe, színeket, kidobáltuk a bakancsaimat, a fekete ruhákat, levágattuk a hajam, és egy hónap ismeretség után elköltöztem vele 80 kilóméterre Budapesttől.
24 évesen: új életet kezdtem, még keményebb hajtással, de egy boldogabb háttérrel. Jó néhányszor kipróbáltam a füvezést, egyszer pedig nagyon berúgtam. Azóta egyikkel sem élek. Visszaköltöztünk Budapestre, és az ezt követő 3-4 év eddigi életem legboldogabb szakasza lett.
25 évesen: rám talált a jelenlegi melóhelyem, és ezzel legalább a munkáról lekerült a gond.
26 évesen: éltem az életem és jól éreztem magam, amennyire tudtam.
27 évesen: már nagyon hiányzott az írás, s ekkor találtam rá a blogra, mint lehetőségre. Ebben az évben láttam először a tengert.
28 évesen: végre megadatott, hogy pszichológushoz járhassak. Ebben az évben kerültem magasabb pozícióba, új területre a munkahelyemen, és egyedüli vendége voltam egy 1 órás élő rádióműsornak, ami nagy élmény maradt.
29 évesen: a magánéletem összekuszálódott, ismét találkoztam Ex-szel, amiből sok rossz és jó élmény származott. Az év végére pozitív lett az egyenleg. Adtam, kaptam, kicsit belehaltam, de sokat tanultam és életem egy új szakaszába léphettem.
30 évesen: egy önismereti gyorstalpalón veszek részt. Az egész évem egy nagy tanulás, feszített tempóba. Néha szédülök, annyi minden történik. Idénre jutott minden, jó és rossz egyaránt, sok területen, nem csak a magánéletben. Valamint életem harmadik legnagyobb csalódását is ebben az évben éltem át. Voltam kiegyensúlyozott és mélyponton levő 30-as nő is. S még hátravan belőle 5 hónap. Úgy érzem, jó úton járok és közel a tartós boldogság.

0 évesen: Eleve úgy kezdődött, hogy az esküvő előtt fogantam, a mai napig olyan érzésem van, hogy a szüleim szörnyű házassága csak azért jött létre, hogy elmeneküljenek otthonról, és mert én már úton voltam. Fiút vártak, Péternek hívnának most, ha úgy sikerül. Apukám legalábbis fiút szeretett volna, anyukámnak valószínűleg mindegy volt, de némi nyomást érzett, hogy mi lesz, ha lányt szül.
1 évesen: Gondolom, elkezdtem már járkálni, talán beszélni is, fogalmam sincs.
2 évesen: Egész biztos, hogy már járkáltam és be nem állt a szám.
3 évesen: Megszületett az öcsém. A szüleim házassága már maga volt a pokol, bár én ebből nem sokra emlékszem, biztos, hogy hatással volt a fejlődésemre a hangulat, közvetve és közvetlenül is. Meg a tesómra is, aki nagyon kis súllyal született, az orvosok azt mondták, mozgássérült lesz. Az én "jó dolgom" nagyjából idáig tartott, szegénykémmel annyit kellett foglalkozniuk a szüleimnek, orvoshoz rohangálni, a széltől is óvni, hogy hirtelen nagyon kevés idejük maradt rám.
Közben maszek oviba jártam, ahol csak délig voltunk, viszont kizárólag németül beszéltünk. Egyetlen szóra sem emlékszem.
4 évesen: Mivel ekkora már picit vissza tudok emlékezni, bizony sok rossz is eszembe jut. Édesapámban ekkor csalódtam nagyon, s négyévesen szembesülni ezzel elég korai. Sokszor éreztem, hogy magamra vagyok hagyva a nagyvilágban, pedig fizikailag sosem voltam egyedül.
5 évesen: Emlékszem sok jóra is, amikor hálós szatyorral egyedül mentem bevásárolni, s kaptam a pénztáros nénitől kakasos málnakeverőt... meg a Mátra mozira a körúton, arra, hogy anyukám mindig vitt sétahajókázni, a mostani Info Park területén levő parkba sétálni, napozni, meg hogy kívülről tudtam a hidak, szobrok, fontosabb épületek nevét. Sokat utaztunk busszal, villamossal, akkor ez szórakozásnak számított. Nem tudom, melyik évben, de valamikor ilyen tájt gyerekpszichológushoz is jártam, mert szorongó kislány voltam, dadogtam, meg hasonlók.
6 évesen: Elköltöztünk Csepelre, új lakás, új társaság, ovi után iskolába kellett menni.
7 évesen: Megnyílt egy közelebbi suli, az osztályunk nagy részét átrakták oda. Élveztem azt az évet, azt hiszem, volt biciklim és a házban sok gyerekkel jóban voltam. Ugyanebben az évben elváltak a szüleim, apám elköltözött, bár addig sem sok élményem fűződött hozzá.
8 évesen: A kineziológus kimutatta, hogy a válás évében nagyon elhagyottnak éreztem magam, ez még jobban erősödhetett, amikor anyukám összeállt egy pasival, akinek volt két gyereke. Nincs velük semmi bajom, de megkezdődött a szülők figyelméért való harc. Az a kapcsolat hamar tönkre is ment köztük. Itt megállva és visszanézve szinte csak negatívumokat sorolok, pedig biztos voltak szép játékaim, nagy kacagások, és tudom, hogy imádtam a télifagyit, de nem tudtam felhőtlenül élvezni a dolgokat, szorongó gyerek voltam, de bizonyos környezetben nagyszájú és vezéregyéniség. Úszni jártam, szertornázni, de a már emlegetett brutális tesitanár megkeserítette az életünket.
9 évesen: Apám újra megnősült, egy vidéki tanyán lakott az új családjával. Ekkor megpróbált jó vasárnapi apuka lenni, egész nyarakra elvitt minket a tanyára. Egy ideig nagyon élveztem, volt ott két korombeli fiú, akikkel jól kijöttem. Ekkor kaptam rá a Forma-1 nézésére, 10 és 20 filléresekkel fogadtunk, hogy Piquet, Mansel vagy Senna... Sok-sok állatot tartottak, imádtam hajnalban kelni, későn feküdni, és gondozni őket. Igaz, húst már akkor is nagyon finnyázva ettem, minden bajom volt vele, de szerencsére a szüleim úgy gondolták, hogy ami nem esik jól, azt nem erőltetik. Amikor jött egy nagy autó, kicsi rekeszekkel, és a "barátaimat" be kellett tömködni a rácsok mögé, a szívem megszakadt. Még ebben az évben történt, hogy apám egyik barátjának felesége megtömött szalonnával, amit mindig is utáltam, és a tömés után napokig rosszul voltam. Akkor még nem hallottam vegetarianizmusról, mint lehetőségről, de amikor csak lehetett, kikotortam az ételből a húst. Egyszerűen úgy éreztem, az a tányéromon és a gyomromban is nagyon idegen elem.
Szintén 9 éves voltam, amikor fejlődni kezdtem, mint nő. Sajnos eleinte ez is több gondot okozott, mint örömet. Az osztálytársaim és a barátaim még nagyon gyerekek voltak, én pedig már sokkal komolyabb náluk, ráadásul menstruáltam és kicsit már a mellem is megnőtt. Csupa görcs voltam, nem járhattam már félmeztelenül a strandon, mint a többiek, a lányok elkezdtek irigykedni, a fiúk meg tapintatlanul tapizni.
10 évesen: Közben részt vettem egy csomó jó hangulatú táborban, még nagyon társaságkedvelő voltam. Zsúrok, később házibulik.
11 évesen: Sokrétű érdeklődési körömből kifolyólag anyukám mindenféle szakkörökbe beíratott. Ez neki is jól jött, mert késő estig dolgoznia kellett, és így mindig tudta, hol vagyok délutánonként. Jártam tűzzománcra, korongozni, táncolni, angolra, pantomimre, szerettem rajzolni és írni (fogalmazni), szolfézsra sok évig, később hegedülni, furulyázni, majd énekkarba. Kreatív gyerek voltam, amit tőle örököltem, de valamiért mindig letörte a lelkesedésemet. Akármibe kezdtem, mindig azt mondta, nincs hozzá tehetségem, nem lesz belőlem ez se, az se, kár a gőzért. Nem tudom, miért tette ezt, de valószínűleg ez az oka, hogy a mai napig nem tudom, mi legyek igazán, s bár mindig is a kreatívabb dolgok vonzottak, szinte az van belém kódolva, hogy ha afelé lépek, nem lehetek sikeres. Mivel a tesómra én figyeltem (kikkel barátkozik, merre jár, eszik-e, stb.), szinte felnőtt szerepem volt, miközben próbáltam felhőtlen gyerek is lenni. (Lehet, hogy tévedek éveket, nem mindent tudok belőni pontosan.)

Mikor lett Dani magyar bajnok?
12 évesen: Az első három "járás", a harmadikkal csattan el az első csók. Előtte azért írtam az Ifjúsági Magazinnak, mondják meg, hogyan kell. Olyan sokára válaszoltak, hogy addigra magam is rájöttem. Nekem egyébként kétszer kezdődött el a szexuális életem. Egyszer túl korán, másodszor túl későn. Az előbbi ebben az évben. A másikat csak kevesen tudják, s szeretném, ha így is maradna. Az információ birtokosai érdekében is, hiszen ha mindent elkotyogok, mivel fognak zsarolni, amikor gazdag (mondjuk Pop Idol, valljuk be, sok esély van rá) leszek? Tehát ekkor történtek az első szexuális élménynek nevezhető próbálkozások, s kezdetét vette a fiúzás. A 12. születésnapomra kaptam egy keverék kutyust, aki két évig volt családtag nálunk, Jimmy-nek neveztük. Sulin belül és kívül is folyton együtt lógtam Rékával, délután együtt főztünk, kutyáztunk, Popcorn és Pop Express-t vagdostunk szét, A-ha forever, de az időnk nagy részében inkább röhögtünk. Mindig, mindenen. Anyu ebben az időben (is) sokat dolgozik és sokat veszekszik, viszont szabadidejében heti 2-3 alkalommal színházba, koncertre megyünk, együtt.
13 évesen: Bandázás a téren. Mindössze két hétig járok egy nálam 6 évvel idősebb sráccal, akivel előtte sokáig nagyon jó barátságban voltunk. Ez a két hét rövid időnek tűnik, de kb. 4 évre meghatározza a lelkivilágomat. Más fiúk is jönnek utána, koromhoz képest hosszú kapcsolat egy 9 hónapos járás egyik osztálytársammal. A zenei ízlésem szélesedik, s Első Emeletből indulva Bonanza Banzájba érkezem. Egyre fontosabb, hogy szóljon valami magvasról, meg hogy kicsit érfelvágós legyen. Ebben az évben szeretek bele Sinead O'Connorba, és hallgatom rongyosra a Nothing Compares 2U-t. Ekkor még állandó tagja vagyok a házibulizók csapatának. Az osztályban én vagyok az egyik "vezér", az otthoni feszültséget sajnos időnként a gyengébbeken vezetem le. Közben írogatok, koncertekre járok.
14 évesen: Új iskola. Azt hiszem, kapok egy új lehetőséget a tiszta lappal induláshoz. De akkor még nem tudom, ez a négy év lesz eddigi életem legszörnyűbb időszaka. Letojom a tanulást, nem találok szimpatikus arcokat az osztályban, a tanárok nem kedvelnek, s gyakran megaláznak a társaim előtt. "Bocs, hogy élek" szinten létezem, bekúszom a küszöb alatt az iskolába, és ugyanez érvényes otthon is. Elől-hátul hosszú, majdnem fenékig érő hajam van, fekete és szürke cuccokban járok, térdig érő bő pulcsikban.
15 évesen: Chesney Hawkes. :) Megismerkedek egy akkor nagyon népszerű íróval, sokat lógok vele, bele is ír az egyik könyvébe egy picit, de aztán megszakítom a kapcsolatot. Barátnőmmel elindítunk egy fiataloknak szóló műsort a kerületi tévénél, amiben sok szervezőmunkám van, de az első két adás után már nem tolerálják a szorongásaimat, a szégyenlősségemet, úgyhogy válasz elé állítanak. Mintha azon múlna. Mindegy, kimaradok a továbbiakból. 
16 évesen: Barátnőm megkéri Fenyő Miklóst, hallgassa meg (ahogy énekel), közben én Fenyő konyhájában beszélgetésbe elegyedek egy akkoriban népszerű énekesfiúval, akivel aztán sokat mászkálok. Saját újságot próbálok készíteni, apró híreket írok a Képújság egyik oldalának. Elvis, Cherry, rock and roll. Némi kihagyás után beindul ismét a fiúzás, egy féléves feledhető után egy 2 és fél évig tartó vak szerelem következik. Közben zenészekkel lógok.
17 évesen: Az iskolaújság kapcsán már elég sokan tudják, hogy nekem az írás a mániám. A tanároknak azonban kollektíven ellenszenves vagyok, rendszeresen bántanak, sértegetnek, megaláznak nagy publikum előtt. Tele vagyok szorongással. Botrányt csinálnak, amikor az egyik interjúmban benne marad egy "csúnya" szócska ("geci"), igaz, az interjúalanyom szájából hangzik el, de akkor is. Egyértelműen hibáztam. Pár éves Ethan Hawke-mánia veszi kezdetét, közben Björk-öt rajongom. Igazi barátaim nincsenek, nagy levelezéseket folytatok, naplót írok, újságot, novellát, mindent, mert ez az egy, amiben a saját világomat élhetem. Apukám ebben az évben meghal, de akkor már évek óta nem hallottam felőle. Tényként veszem tudomásul a hírt. Év végén megbukom államigazgatási ismeretekből, de a pótvizsga sikerül. Az osztályfőnököm mégis azt tanácsolja anyukámnak, hogy vigyen el egy másik iskolába, ahol nem kell gépírást tanulni, mert abból nem fogok tudni leérettségizni. Anyu betegségei kezdődnek.
18 évesen: Az utolsó év borzasztó az osztályommal, mindenből kihúzom már magam, amiből csak lehet (osztálykirándulás, szalagavató, szerenád). Szándékosan kimaradok a wc-ben dohányzásból és az alkoholmérgezésből. Ennek mai napig örülök. Nulla tanulással leérettségizem, bizonyos tantárgyakból épphogy kettessel átcsúszom, másokból négyes, ötös az eredményem. A gépírástanárnő elmegy az iskolából, az új tanárnál ötösre érettségizem ebből a tárgyból, ami miatt el akartak tanácsolni. Érettségi után dolgoznom kell, mert nagyon szegények vagyunk, de képtelen vagyok nyolctólnégyiges, főnökös állást vállalni. Minden mást viszont lelkiismeretesen megcsinálok. Újságot hordok hajnalban, faxolok a Pannonnál, újságot árulok bódéban, aztán ezzel egyidőben írom is a legnagyobb női lapnál. Megismerkedek egy furcsa fazonnal, aki remetének vallja magát, fontos beszélgetéseket folytatunk, nagyokat sétálunk, megkedelteti velem a naturizmust, és kicsit korán, de fontos könyveket ad a kezembe. Ex-szel is ebben az évben jövök össze, 5 és fél év csiki-csuki kapcsolat kezdődik köztünk. Közben nagy lázadások, de igazából már nagyon szorongó, szerencsétlen csaj vagyok.
19 évesen: Felvesznek az Újságíró Iskolába, ahol életemben először tanulok, de nagyon. Négyes, ötös eredménnyel végzek, a vezető hetilapnál fogadnak gyakorlatra.
20 évesen: Egy havilap vesz a szárnyai alá, ahol a lap tematikáján belül viszonylag szabad kezet kapok és beindítok egy külön rovatot.
21 évesen: Ugyanezt megismétlem a szerkesztőség kettébomlása után az egyik utódlapnál.
22 évesen: Ja, közben dolgozom két évig egy biztosító társaságnál. Majd fél évig egy koncertszervező cégnél, majd egy ismert tévés műsorvezető cégénél, de mindkét helyen minimálbérrel jutalmazzák munkakörömön túli ötleteimet, én meg épp annyira magam alatt vagyok, hogy nem tudok kiállni az igazamért.
23 évesen: Legeslegborzasztóbb évem. Mint utólag kiderül, a depresszióm legmélye. Hisztérikus vagyok, borzalmas a viszonyom az anyukámmal, s megromlik a kapcsolatom Ex-szel. Az egyetlen öröm, hogy leviszem a 42 kilómat az izomtornyok közé a konditerembe, és ott óvnak, védenek, kedvelnek. Fél évig keményen edzek, feszes, izmos mindenem. Csak tudnám, minek. Kilátástalan vagyok, anyám megnyomorítja a lelkem, minden nap balhézás, minden nap egyre rosszabb, s nem tudom, mit tegyek. Szünet Ex-szel, közben megismerkedem Drissel, és az ő segítségével jutok egy kis levegőhöz. Végleg lezárom a se vele, se nélküle kapcsolatot Ex-szel. 2000. Karácsonyán és Szilveszterén boldog vagyok, de a végtelenségig kimerült. Dris fényt hoz az életembe, színeket, kidobáljuk a bakancsaimat, a fekete ruhákat, levágjuk a hajamat, és egy hónap ismeretség után elköltözöm vele 80 kilóméterre Budapesttől.
24 évesen: Új élet, még keményebb hajtás, de egy boldogabb háttérrel. Visszaköltözöm Budapestre, és az ezt követő 3-4 év eddigi életem legboldogabb szakasza.
25 évesen: Belépek a jelenlegi melóhelyemre, és ezzel legalább a munkáról le van a gond.
26 évesen: Carpe diem, boldogság, élem az életem és jól érzem magam.
27 évesen: Elindult a blog.
28 évesen: Végre eljött az idő, amikor pszichológushoz tudok járni. Ebben az évben kerültem magasabb pozícióba is, új területre, ami jobban tetszik, mint a régi. Egy órás élő rádióműsornak voltam egyedüli vendége.
29 évesen: Magánéleti keszekuszaság, de pozitív az egyenleg a végén. Adtam, kaptam, kicsit belehaltam, de sokat tanultam és életem egy új szakaszába léphettem.
30 évesen: Ez az év, mint már olyan sokszor mondtam, egy gyorstalpaló a számomra. Tanulás, feszített tempóba. Néha szédülök, annyi minden történik. Idénre jutott minden, Jó úton járok,

Szeretnék nagyon boldog karácsonyt és fasza új évet (hol olvastam ezt? nem emlékszem) kívánni minden kedves és/vagy kitartó olvasómnak.

A fenti animáció Verbeka munkája. Se mennyben, se angyalban nem hiszek, de tetszik az ötlete, úgyhogy köszönöm szépen neki.

Nehéz lenne összeszámolni, hány éve vagyunk együtt Drissel. Amikor külön voltunk, akkor sem voltunk igazán külön. Ahogy ő mondja: ami összekapcsol minket, az akkor is megvolt, mégha én mindent el is követtem annak érdekében, hogy ne vegyek tudomást erről. Szóval nem tudjuk, hány évesnek számítunk, de az biztos, 2000. december 23-án találkoztunk először. Hét éve ismerjük tehát egymást, s hét év után maximális bizalom és összhang van közöttünk.
Elmentünk megünnepelni, vagy inkább nyugodtan ücsörögni, mécses fényében nézni egymást, finom ételeket enni, mély beszélgetést folytatni, és végre egy napra elfelejteni a munkát.
Királynőnek éreztem magam, ahogy végigtaxiztunk az ünnepileg kivilágított Andrássy úton, aztán megvacsoráztunk a Sunnyban. Dris nagyon édesen elszólta a karácsonyi ajándékomat, de csak nevettünk és beszélgettünk és nevettünk és beszélgettünk egész este.

Eszembe jutott ez a klip, már rég be szerettem volna csatolni, de talán ide passzol leginkább:

Oké, beismerem, nem volt jó ötlet az ájulás határáig fáradtan az az éjszakai teszkózás. Azt hittem, én naív, hogy akkor az emberek alszanak, de amikor megláttam az autópálya-lehajtóról a full táblás parkolót... Aztán végig velünk egy ritmusban haladt az a sipákoló maca, aki kézfejeit vállmagasságban ringatva fejhangon visította a mögötte cipekedő pasijának, hogy egy lánynak nem, nem és nem jó ötlet praktikus ajándékot venni, és valamire való ember nem égetheti magát ilyesmivel.
S az az igazság, hogy minden műfenyőiszonyom ellenére kicsit beleszerettem abba a fehér műanyag fába ott a karácsony osztályon. Hiába értettünk egyet előtte állva, hogy majd jövőre, egy rendezettebb, tisztább lakásba... én ma is és tegnap is csak rá tudtam gondolni, elképzeltem egyforma lila vagy kék-ezüst díszekkel, és nincs kedvem 365 napot várni rá, hogy az enyém legyen. Még takarítani is hajlandó lennék érte :), hogy érvényesülni tudjon. Sőt, már az ideológiát is kitaláltam hozzá: a zöld műfenyő azért gagyi, mert az eredetit akarja utánozni, a fehér viszont egy minimál lakásnak épp olyan dísze, éke, mint egy pöpec műanyag kagylófotel. Már csak a műanyag-szagot kellene fenyőillatra lecserélni. (Hülyéskedek, nehogy valaki komolyan vegye!)
Dris, mi lenne, ha adoptálnánk?

Megszületett Ana hónapokig tartó filmes játékának végeredménye. 115 nevezett közül 5. lettem, ami magam számára is meglepő, mert bár nagyon szeretem a filmeket és kreatívnak is érzem magam, bizonyos fordulókban nem sokat villantottam. Legalábbis nekem ez volt a benyomásom.
A péntekre szólt, átpasszolt PEP-jegyek mellett mást is kapok. Egy romantikus vígjátékot DVD-n (Imagine Me & You), valamint egy leszbikus magazin előfizetését is megnyertem. Mókás. Dyke Magazin, a homoszexuális női szubkultúra első magyar nyelvű lapja. Hihi.
Aztán, ami a legjobb, és amiért le a kalappal Ana lobbi-tehetsége előtt: minden játékos részt vehet a pluszegyfőjével egy külön nekünk rendezett filmvetítésen, valamint egy filmgyári látogatáson.
Mindezt azért írtam ide be, mert bár nem az ajándékok miatt játszottam, amint szép sorban megkapom őket, be fogok számolni a benyomásaimról. Alig várom.
Leszbikus magazin, hihi.