Arra számítottam, nehezebb lesz a tegnapi találós kérdés. Alig pár perccel a publikálása után (éjjel ráadásul) Tim már mondta is a választ. Jó szeme van, mert szerinte rögtön látszik, hogy az épület börtön, megfosztva a rácsoktól.
Ez bizony egy "ötcsillagos" börtön Ausztriában. Saját edző- és tárgyalóteremmel. A hatalmas üvegfelületek a szabadság érzetét adják, miközben a rabok mégis csak rabok. Bár a cellák itt sem tágasabbak, mint máshol, a világos színek és a sok ablak nem azt a nyomasztó érzetet kelti, amiben véleményem szerint mindenki csak még befordultabbá és agresszívebbé válhat. Az elítéltek hétköznapi ruhát viselnek, s minden cellában külön tévé található.
Én a modern elveken működő büntetésvégrehajtás híve vagyok, ezért kimondottan tetszik az osztrák megoldás. Bár gondolom, ott sem alap, hogy mindenki ilyen gyönyörű környezetben törtheti szabadságvesztését. Feltételezem, a minimál-berendezésű épületben eltöltött évek "nyugodtabbá" teszik az elítélteket. Feltűnt a smájli-sor a plafonon? S mivel valószínűleg a tisztaság és rend fenntartása is a bentlakók feladata, talán nem csak eltelik az a pár év, hanem a rendezettséghez is hozzászoknak. Hiszek benne, hogy a környezet sokat formál a lelkünkön. A különböző színek, fények más-más hatást gyakorolnak a hangulatunkra, hosszú távon a személyiségünkre.
Kicsit más, mégis ideillőnek érzem a (költői?) kérdést: más is észrevette, hogy amint egy politikus került oda, rögtön milyen rosszak lettek a magyar börtönkörülmények?

Vajon mi célt szolgál ez az épület? Annyi elárulok, hogy Ausztriában található.

Egy perc múlva fél három, és még mindig szép a nap. Mit szép, csodálatos. Voltam tárgyalni a szomszédos kerületben, s ahogy mentem az utcán, mindenki (!) megnézett. Mosolyogtak. Sugározhatok valami "végre" feelinget, azt hiszem.

Belül is. Bújós, nevetős, új felsőben vonulós, sok munkát megcsinálós hangulatban vagyok. Ezt a képet le kellene lakkozni.

...van a világon, aki mindent tud rólam, mégsem ismer.

Az úgy volt, hogy egyre csak fogyott az energiám. A kapaszkodásba vetett energiám. Csúszós lett a tenyerem, begörcsöltek az ujjaim, s ha nem tudtam volna, milyen mélyre lehet süllyedni, megkockáztatom, hogy elengedem a korlátot. Néha friss levegőt kaptam és mosolyogtam, s valakinek a valakije ismert valakit, aki szerint már jön a hajó értem, vagy a helikopter, azt pontosan nem tudja, de jön, az tuti, tartsak ki. Nem jött, így minden este úgy éreztem, talán nem is érdemes tovább ragaszkodni ahhoz a szalmaszálhoz. Bedobtam mindent, amit tudtam. Timesheet, órára beosztva, mikor hol kell lennem és micsinálnom, s koncentráltam, hogy tényleg egyet se hagyjak ki, mert akkor elúszás van. Élénk színeket nézegettem, vidám zenéket hallgattam és lelkiismeret-furdalás nélkül átkapcsoltam Almodovar-ról 'Igazából szerelem'-re. S nem sírtam, hanem nevettem, amikor a miniszterelnök minden házba becsönget karácsonykor. Mondom, én mindent megpróbáltam, de aztán egy meetingen, ahogy az SAP-s szerződésrögzítések feladatának SzMSZ-be való foglalásáról értekeztünk, éreztem, törnek fel a könnyeim, s ha most azonnal nem merülök el az informatikai szakvélemény 3 oldalas kivonatában, tutira zokogni kezdek. A visszafolytás nem sikerült valami jól, vörös lehetett a fejem és könnyes a szemem, mert egyre gyakrabban pillantgattak rám asztaltársaságom tagjai, de szerencsére a mondataikat nem szakították félbe egy "mi a baj?" kérdéssel. Az lett volna még cifra, mert ez az, amire semmit, de semmit nem tudtam volna válaszolni.
Természetesen az egész a magánéletemre megy. Naná. Ez most minden, csak nem párkapcsolat. Képtelen vagyok bármire, ami azzá tenné. Ráadásul nem tudom feldolgozni a sérelmeimet, de nagyobb baj, hogy itt ez a hülye depi. Fogy az energiám, veszettül. Nem tudok annyit adni, mint szeretnék, s mint szeretné. Volt egy rossz mondata is. Talán az első ilyen, s bár megértem, rosszul esett. Pedig nagyon jól érzem magam vele, sosem volt máshogy, s tudom, ő az én emberem. Nagyon remélem, elmúlik ez az érzés minél hamarabb, mert torkig vagyok magammal jelenleg.

Update: A kapaszkodó visszakapaszkodott. Azt mondta, megcsináljuk. Segít. Kihúz. Összerak. Nem várom tőle, hogy egyedül. Minden erőmmel ezen vagyok. De a legnagyobb löket mindig az, hogy nem hagy egyedül ezzel. Soha.

Íme a top 6:
"Amióta leszoktam a dohányzásról, nem volt olyan nap, hogy nem gyújtottam rá."
"Mindenkinek arra van ideje, amire akarja. Na, ez a kedvenc dumám, amit utálok."
"Ha nincs kedved szeretkezni, akkor legalább dugjunk!"
"Borotvált puncival újra kell tanulni pisilni."
"Ebben a filmben mindenki hetero?"
"Minden hányásban van sárgarépa."

Én azért hozzátenném azt is a kulturálatlansághoz, amikor minden szombaton vonul a sok dudálós menet a körutakon. A dudálás maga, ami zavar, s ezen semmit sem enyhít, hogy ők, vadidegenék épp esküvőre igyekeznek. Ez csak rájuk tartozik, meghívottakra és házasulandókra, engem épp annyira tájékoztat az agyonvirágozott felvezetőautó, amennyire már sok is. Ha jól tudom, a közlekedés szempontjából indokolatlan dudálás a kresz szerint szabálysértésnek minősül. Ám ha lagzi van, a rendőrök szemet hunynak. Szemet hunynak, önkényesen eldöntik, ez jópofa, végülis esküvő van. De diplomaosztáskor, egy fergeteges szeretkezés után, örömteli válás alkalmából, vagy amikor megszületik a gyereked, nyomhatod-e a dudát végig a városon? Már csak az irónia kedvéért kérdezem: azonos neművel történő élettársi kapcsolat létesítése napján szabad-e dudálni?

Szeretnék ajánlani egy programot a még remélhetőleg hátralevő 1-2 napsütéses napra. A Lágymányosi-híd budai hídfőjénél, a Kopaszi gáton van egy új park. Ha Pest felé nézünk, akkor balra az Info Park, ami szintén szép, jobbra az új Öböl Park található. Ahogy belépünk, szembetaláljuk magunkat egy "Fűre lépni szabad!" táblával, ilyet nem sok helyen látni Budapesten, ahol minden tilos, tilos és tilos. Rögtön a park bejáratánál található a Lágymányosi hajóállomás és vízirendőrség, amelyet már a csepeli HÉV-ről is sokszor nézegettem, vajon mi lehet az az érdekes formájú, csini kis épület. A park szép nagy, gondozott, és még szinte érintetlen. Magántőke bevonásával épült, s ez ad némi reményt arra, hogy lesz, aki odafigyel a folyamatos karbantartására. Bízom benne, hogy nem hagyják úgy lepukkanni, mint a Millenárist, vagy az Erzsébet téri parkot.
A nagy zöld területen sok-sok gyönyörű épület áll, amelyek egyelőre üresek, de luxuslakásoktól éttermekig bármit el tudok képzelni bennük. Úgy hallottam, kulturális rendezvények befogadására szánják őket, épp úgy, mint a Lágymányosi-öböl víztükrére helyezett színpadot.
Érdemes akár nappal, akár este elsétálni oda. A parkban kivilágított fahidak is vannak, némelyik a víz felett halad el, romantikázásra kifogástalan. Fotósoknak is érdemes kilátogatni, dinamikus vonalvezetésű épületek, érdekesen elhelyezett növények, fények, és még sok apró részlet szolgáltat remek fotótémát.
Hazafelé meg egy érintetlennek tűnő, lebetonozott területen jártunk, az egész járda tele volt állatokkal, sündisznóval, csigákkal, gyíkkal, mintha ember nem is járna arra sosem. Azt vártam, mikor jön szembe egy őz. Mindössze egy hátránya volt az egésznek. Akkora pókkal találkoztam, amekkorát még életemben nem láttam.

Meir és Chillout után én is, én is... Megmutatom, mit tartalmaz a táskám. Kb. 10 táskám van, ezek nagy része az utóbbi 2 hónapban került hozzám. Tartalmuk ugyanez, ami itt is látható, némi megszorítással, mert a kisebbekbe csak a legszükségesebbek férnek bele. Napszemüveg (amit most a nagyban sem hordok magamnál, de egyébként igen) és az esernyő olyankor otthon marad, és vagy megvakulok, vagy bőrig ázom.
Táskám tartalma tehát:
- pénztárca: pénzzel, kártyákkal, névjegykártyákkal, szintén kártya alakú személyes iratokkal, amelyeket elveim szerint nem szabad a pénzzel azonos helyen tartani, mindenkit óva is intek, aztán pont én...
- mobiltelefon
- notesz vagy zsebnaptár, vagy hogy hívják, golyóstoll: fontos, mert elég sok programom van és stresszelne, ha mindent fejben kellene tartanom.
- pendrive: hasznos munkahelyen is, otthon is, barátoknál is.
- IKEA-mérőszalag: sosem lehet tudni, mikor kell valamit lemérni, s végülis olyan kis helyet foglal összetekerve...
- hajgumi: nem nevezhető hosszúnak a hajam, de masszázson fel kell kötni azt a keveset is, ami a nyakamba lóg. Jobb, ha mindig magamnál hordom, tuti elfelejteném csak a szükséges napokon magammal vinni.
- rágógumi, szemöldökcsipesz: előbbit nem használom rendszeresen, de ha mégis szükséges, nem szeretek másoktól kérni. A szemöldököm ugyan nem szedem, de a fontos kelléke a mindennapjaimnak, számtalan dologra használható.
- óvszer: hehh!? Van ilyen a táskámban? Ráadásul ebből a márkából? Meglepett. Nem tudom, milyen megfontolásból került oda. Bár sosem árt, ha van ilyesmi az embernél. Pl. ha valaki kérne tőlem egyet...
- ajándékcsekk: béren kívüli juttatás. Műszaki cikket, bútort, lakástextilt vásárolhatnék vele. Kb. fél éve hordom magamnál, mert ha váratlanul vennék egy plazmatévét vagy egy ruhásszekrényt, akkor eszméletlen mázli, hogy kéznél van.
- 10 db-os gyűjtőjegy: mert fizetek az utazásért, s mert nincs bérletem, annyira sokat nem tömegközlekedek, hogy megérné.
- szőlőzsír: ez is meglepett, nem használom napi rendszerességgel, maximum télen.
- esernyő: nem, nincs minden táskámhoz színben passzoló. :) Viszont elég sok zöld cuccom van, meg olyanok, amihez megy ez a szín.
- belépőkártya: huhh, nem volt egyszerű úgy eligazgatni a madzagját, hogy ne látszon rajta a felirat.
- gyógyító mágnes (Magnapress): az a szürke izé ott a rágó mellett pedig egy nyakba akaszthatós mágnes. Gyorsítja a sebek, pattanások, gyulladások gyógyulását, valamint bármilyen fájdalom csillapítására alkalmas. Serkenti a kezelt területen a vérkeringést, és segíti a sejtek regenerálódását. Akupresszúrás pontok segítségével sokféle baj gyógyítható vele.



Lassan kezdenek a táskás postok lánccá alakulni, úgyhogy ha szabad, én Lovelight-éba tekintenék bele. (Jaj, dehogy, az olyan illetlenség.)