Lehallgatnak. Tele vagyok poloskával, ez már tutifix. Mostanában, akármilyen ötletemről beszélek valakinek, pár napon belül látom megvalósítva valahol. Így én már lemondtam a saját "10 dolog, amit utálok bennem" listámról, és nem írom meg a Rubint Rékáról hetek óta fejemben szerkesztgetett postot sem. Szerénytelenül megjegyzem, talán többet ki tudtam volna hozni a témából, de mindegy, mert a lényeg ebben is benne van.
(Végre nem pixeles a logóm.)

Nefrittől kaptam. Ez is mekkora baromság... Listáznom kellene, melyik az a 10 dal, amit szeretnék hallani, mielőtt meghalok. Nem is vagyok benne biztos, hogy hallgatnék zenét a nagy pillanat előtt, de mondjuk, hogy igen. Mondjuk attól is függ, mi a szitu. Száguld felém a szegedi gyors? Akkor szívesen meghallgatnám még a Kozsó-összest, mielőtt nyiff. Vagy lassú lefolyású betegségemet egy tengerparti szanatóriumban próbálják kezelni? Nem mindegy.
De mivel nem tudhatom, mi lesz velem, úgy döntöttem, nem csinálok nagy ügyet belőle, nem a kedvenc dalaimat sorolom. Azt már többször megtettem. Amilyen a kérdés, legyen ugyanolyan halálosan komoly a válaszom is. Mondjuk úgy, a kedvenc dalaim, amikről a halál (is) eszembe jut.
1. George Michael: Killer
2. Nick Cave and Kylie Minogue: Where The Wild Roses Grow
3. Björk: Play Dead
4. Robbie Williams: I hope I'm old before I die
5. Chris Rea: Road to Hell
6. Bon Jovi: Dead Or Alive
7. Pet Shop Boys: Heart
8. Gloria Gaynor: I will survive
9. Marilyn Manson: Rock is dead
10. Queen: Who wants to live forever 
Én pedig az ő listájukra lennék kíváncsi: Lovelight, Little Earth Quakes, Bahha, Tim

Nem tudom, lehet-e hipnózisfüggővé válni, de elég nagy sanszom van rá. A mai igen érdekesre sikerült. Két állatot hívtunk elő a tudattalanomból, az én esetemben egy ló és egy bárány volt. El kellett mesélnem, milyen ez a két állat, hol vannak, mit látok a szemükben, hogy viselkednek, milyen érzést sugároznak felém, milyen a viszonyuk egymáshoz. Aztán bele kellett helyezkednem a bárányba, s körbenézni onnan, az ő szemszögéből. Ugyanezt később a ló testébe bújva is meg kellett tennem. Hamar rájöttem, én a báránnyal vagyok azonos. Visszatérve alfából aztán kielemeztük. Potyogtak a könnyeim, de nagy megkönnyebbülést hoztak. A két állat Dris és én, egyértelmű, ahogy a pszichodoki felvázolta a viszonyukat, más nem is lehetett. Én a bárány, ő a ló. A bárány, amely ártatlan, de dühös, s amely mindig is elszakad a nyájtól, s más utat jár, most éppen egy lóval párban. A ló, amely szabadságra született és vad száguldásra, most mégis a bárány mellett legelészi nyugodtan a füvet, s békességet sugároz magából. Még olyan mozdulatsora is volt, amely egyébként macskákra jellemző, alig hittem a szememnek. A bárány szemszögéből a ló nagy, de nem félelmetes, hanem biztonságos érzést áraszt, míg a ló szemével a bárány kicsinek, törékenynek, izgágának, lelkesnek, aranyosnak és gondoskodásra vágyónak látszik. Amikor a ló helyében voltam, szabályosan fájt a szívem. Két teljesen különböző állat, akik mégis mindenhova együtt járnak, mert szoros kötelék fűzi őket egymáshoz.
Kaptam házi feladatot. A hipnózisos képből le kell rajzolnom, ami legélénkebben él az emlékezetemben. Rajzolni! Azt hittem, rosszul hallok. Hazafelé azon gondolkodtam, hogy 30 évesen, gyermektelenül nekem nincs itthon másom, csak golyóstollaim, semmi színes ceruza vagy hasonlók. Márpedig, ha nem használok színeket, abból téves következtetésekre juthatunk. Holnap elmegyek cerkát venni. (A remekművet elkészülte után publikálni fogom. Biztos vicces lesz, nem tudok rajzolni ugyanis.)

Baráti köröm blogmentes övezetében szétküldtem a köldöktelen nő fotóját pár férfinek, fiúnak. A kérdés az volt, mi hiányzik a képről? Kb. 80%-uknak fogalma sem volt. Nem jöttek rá,hiába nézegették hosszan. Egyikük konkrétan visszaírta, "mell, ágyék megvan, láb, kar megvan, úgyhogy rendben van a hölgy."
Sajnos elég tipikus jelenség. De szerencsére ismerem a másik oldalt is, fiúkat, akik ügyelnek a részletekre, s nem mell-fenék-láb kombinázicóban gondolkodnak a női testről. Nagyon örültem például egyszer, amikor egy srác a medencecsontom melletti részt (van annak neve? szélső-alhas? :) ) dicsérgette, úgy, hogy akkor látott először meztelenül.

"Egyetért-e ön azzal, hogy az Országgyűlés törvényt alkosson az azonos neműek házasságának lehetővé tétele érdekében?" Ezt a kérdést terjesztették az OVB elé, népszavazás kiírásának céljából. A testület elutasította a lehetőséget. Az indoklás harsány kacajra fakasztott: a törvény azt írja, felnőtt férfi és felnőtt nő köthet házasságot, de arról nem rendelkezik, hogy férfivel vagy nővel. Tehát nincs mi ellen népszavazni. Ez tetszik! Vicces.

Azt sikerült mondanom a számmal a "beszólás" szó helyett, hogy "bejegyzés". Ááááá, nem vagyok blogfüggő... Aljas rágalom!
Bizonyíték: a puszta tény, hogy kiírtottam néhány blogot az rss-emből, szebbé tette a napomat. Azok a sorok, amelyek kivastagodása esetén gyomorrángást tapasztalok, nem hiányoznak. Vagy ha igen, majd elmúlik. Nem olvasom, nem nézegetem.

A brazil nyuszis magazinnál kicsit túlzásba vitték a PhotoShopot a srácok. Kérdés, így képzelik-e el a tökéletesített nőt (néhány testrészre abszolúte nincs szükség)? A forrásként szolgáló cikk szerint az olvasók egy része most ébredt rá, hogy a magazin fotói bizony nem a valóságot mutatják. S fel voltak háborodva. (Megjegyzem, én is, csak már sokkal korábban.) Reményeim szerint nem születik tömeges igény a négymellű vagy dupla vaginájú nőre, ha felbukkan valamelyik lapban egy képsorozat róla...

Bergman, Antonioni... Ne tovább!

Végre, végre, végre! Végre megnéztem. Még nem tudtam fellocsolni magam, a hatása alatt vagyok. Már az első tíz perc után éreztem, a kedvencek között fog landolni ez a film. Anthony Burgess Gépnarancs című regényét sok évvel ezelőtt olvastam, s bár nem voltam elkötelezett rajongója, egyéni nyelvezete, bizarr története, s az olvasás után folytatott viták megmaradtak bennem.
A múltkor szóba került itt a blogon, hogy mi a helyes sorrend: először a filmet kell látni, s utána olvasni a regényt, vagy fordítva? Hogyan csalódunk kisebbet? Én most elégedett vagyok. Nagyon is. A könyv olvasása közben szabadon szárnyalhatott a fantáziám, mert még nem ismertem a moziváltozatot, de fülig ér a szám a felismeréstől, hogy Stanley Kubrick, a Mechanikus Narancs méltán elismert rendezője (ő jegyzi a Tágra zárt szemek-et is), még sokkal-sokkal többet tett hozzá az eldurrant látványvilággal, a színészek gesztusaival, a jelenetek igen merész vizuális megvalósításával. Jó, hogy a könyv volt meg először, mert fordítva valószínűleg csalódást okozna, ugyanakkor könnyebben tudtam megemészteni a filmet úgy, hogy a történetet már ismertem.
Nem én lennék, ha szó nélkül hagynám a csodás épületkülsőket és -belsőket, szemet gyönyörködtető a látvány, miközben a csodás díszletek között brutális események zajlanak. Nem csodálkozom, hogy sokáig nem forgalmazták ezt a filmet (be volt tiltva), s a tékások pult alól ajánlották.
Jaj, nagyon feldobott vagyok. Ennyire kellemes meglepetés rég ért.
A filmet most vasárnap, augusztus 5-én 0:05-kor adja a TV2. Nagyon remélem, hogy reklámblokkok nélkül.
Trailer.

Basszus... először lepötyögtem, hogy giccs. Aztán kitöröltem, mert ez sokkal több annál. Ha valakinek eszébe jut a megfelelő kifejezés, ne legyen rest megosztani a közzel!