Csak az Antibaby Naplója hűséges olvasóinak és előfizetőinek!
A linkben megtekinthető klip a Jamiroquai zenekar 2001-es lemezéről való, s amikor bizonyos részleteit forgatták, Jay Kay pont nem ért rá. A promóciós terv viszont sürgette a mű elkészítését, ezért a rendező felkérte Drist, helyettesítse őt a mozgólépcsős jelenetnél. A felvétel remekül sikerült, abban a pár másodpercben mind külsejét, mind mozgását tekintve, megszólalásig hasonlít az akkori Dris Jay Kay-re.
Párás lett a tekintetem, nosztalgia a köbön, Dris'01. :)

Egyetlen egy dologhoz lenne kedvem most: Drissel ülni a bevásárlóközpontban a padon, és nézni. Ahogy a kisgyerekek lábujjhegyre emelkedve igyekeznek elérni a szökőkút gombját, s belelilul a kis ujjuk, annyira nyomják. Ahogy elfelejtik becsukni a szájukat, amikor a vízsugár a magasba emelkedik. Ahogy egy 3 éves forma kislány énekel és táncol a tükör előtt, majd észreveszi, hogy nézzük, s elkezdi magát még jobban produkálni.
Drissel tegnap azt játszottuk, hogy én a gyereke vagyok, és épp a mindentkérdezős időszakomat élem. A miért...? miért...? miért...? miért...? kérdésekét. Ezekkel az a baj, hogy teljesen jogosak, s mi felnőttek mégsem tudunk válaszolni rájuk. Drisnek sikerült. Igyekeztem a válaszára is legalább 50 miért-es kérdéssel reagálni, de mindet frappánsan reagálta le. Olyan nyugalommal és rutinnal adott kielégítő válaszokat, ogy gyönyör volt hallgatni. Ha minden szülő így csinálná, nem lennének olyan feszültek ők sem, meg a gyerek sem, amiért nem kapott normális választ vagy nem figyelnek rá eléggé. Dris nagyon ért a gyerekek nyelvén. Jó apa lesz.

Ez a raccsoló pitbull hang, itt az éjszaka közepén, egy autóriasztó akar lenni? Ez az, aminek az ég adta világon semmi értelme. Riasztó, amit általában pont a gazdája nem hall. Mások meg már vagy annyira megszokták, hogy oda se néznek, mi történik, vagy egyszerűen félnének beleavatkozni egy autólopásba. A tulaj nem ér el vele többet, mint hogy egyre sanszosabb, lemegyek egy baseballütő társaságában, és megsimogatom a jószágot.

Lada, fehér zokni, D. Nagy Lajos frizura... hihi.

Eszembe jutott pár ideális "elsőtali-hely". Aztán eszembe jutott az is, hogy sajnos (?) már "körbeelsőtaliztam" a várost. Sok sarokról, sok parkról, sok épületről eszembe jut egy emlék, amit nem szeretnék vagy nem tudok felülírni. Vagy pont azért tartom távol magam egyes helyektől, mert rossz kedvet okoznának. Egyre csökken tehát a lehetséges "talihelyek" száma. Ha ilyen intenzív pasiforgalmat akarok bonyolítani ezentúl is (mint ahogy nem), kénytelen leszek New Yorkba költözni.

Kiegészítés: Egy netes ismerősöm írta, ő a Dimitrov téri (Fővám téri) csarnokhoz szervezi majd az első találkozónkat, azt tuti nem fogom más személyhez kötni. El is képzeltem, milyen romantikus összefutni a titokzatos idegennel a hentespult előtt. Ezer százalék, hogy oda később nem mennék mással. :)

Gus-tól kaptam egy újabb felkérést, a "7 dolgot, ami rólam szól, de még nem írtam róla a blogban" játékra. Egyszer már járt nálam a labda, bár úgy emlékszem, akkor csak 5 pontról szólt... szívesen írok ilyesmit, olyan tök mindegy, hogy postnak vagy játéknak hívjuk... csak közben linkelgetjük egymást.
1. A napokban jöttem rá, hogy bírom Csepregi Évát. Visszamenőlegesen lehet bírni valakit?
2. Öt hónapig dolgoztam egy közismert tévés személyiségnek (férfi és műsorvezető), valamint két évig voltam titkárnője egy maffiózónak nagyon dörzsölt üzletembernek, akinek neve városszerte legendákhoz kapcsolódik, s ha csak kiejtem a számon, körülöttem felkapják a fejüket az emberek. A reakciókból úgy tűnik, a legtöbben csak hírből ismerik, sosem látták. Meglepődnek, amikor elmondom, egy kb. 175 cm-es, nagyon vékony testalkatú, kisfiús arcú srác az illető, nem pedig egy kétajtós szekrény.
3. Az előzőhöz kapcsolódik, mégis külön téma, hogy tinédzserkoromban zenészekkel, akkoriban ismert emberekkel lógtam. Később elhelyezkedtem egy koncertszervező cégnél, ahol ezeket a kapcsolataimat kamatoztatni próbáltam, de a főnököm csak kihasznált. Hamar felismertem a helyzetet, és tovább álltam, pedig maga a munka nekem való lett volna.
4. Nem voltam csínytevéseiről híres gyerek. A legnagyobb "rosszalkodás" talán az operalátogatások idejéről jut eszembe. Általános iskolásként az osztályfőnökünk, aki egyben az ének-zenét is tanította, operabérletet kényszerített ránk. Mi persze nagyon untuk az egészet, úgyhogy muszáj volt kitalálnunk valamit a saját szórakoztatásunkra. Az egyik előadáson aztán minden tapsnál megvártuk, míg a közönség már majdnem elcsendesedik, s akkor kezdtünk el vadul tapsolni és éljenezni. A szünetben megkaptuk a fejmosásunkat. Azért remélem, a tanárnő is rájött, hogy gyerekeket operába vinni agyament ötlet.
5. Amikor apukám meghalt, 17 éves voltam. Akkor már sok éve nem találkoztam vele. Nem mentem el a temetésére. Sőt, még egyetlen temetésen sem voltam életemben, esküvőn is összesen kettőn, önszántamból egyen.
6. Általános iskola 8. osztályban osztályfőnöki intővel kezdődött a tanév számomra. A beírást azért kaptam, mert előző tanév utolsó napján, osztálykiránduláson, röhögőgörcsöt kaptam egy templomban. Nem tehetek róla, nem bírtam abbahagyni, s a csitítás csak olaj volt a tűzre.
7. Két hónap kellemes e-mailezés, s két nagyon jól sikerült találkozás után tegnap este ismét sikerült összevesznünk Ex-szel. Konkrétan azért, mert minden jóban megkeresi a rosszat. Ha nincs, hát belemagyarázza. Ha valaminek örülök, rendszeresen igyekszik elvenni a kedvem, letörni a lelkesedésemet. Képtelenség szárnyalni mellette, vagy egyszerűen csak tiszta szívből örülni valaminek.
A labdát most az alábbi 5 bloggernek dobom (az első 20, aki eszembe jutott, már megkapta mástól): Placida, Ets (ez érdekes lesz), Ada, Cascata, Trychydts

Az igazi bókokat nem filmekből tanulja be az ember, s a valódi törődés és szeretet is belülről fakad. Amikor este kilenckor már nem indul el a találkozóra, mert "csak" két órát tudnánk együtt lenni, de azért órákig beszélget velem a telefonban, akkor érzem, hogy nem egy röpke program vagyok számára. Vagy amikor olyan trutyit is nagy átéléssel takarít le rólam, amihez én hozzá nem nyúlnék... Ezek, a számára talán nem is feltűnő gesztusok nyugtatnak meg és ezekből jön át: szeret és gondoskodik. S ezen a ponton szinte mindegy, hogy lecsendesedett szerelemről, mély barátságról vagy szenvedélyes érzelmekről van-e szó.

... édiről jutott eszembe Ádi, azaz Ádika. Egy valós személy (ön)irónia szülte mása. Tinifil hajlamaim három dimenziós jelképe. Élő önkontroll-tréning és ingyenes térdremegés-szimulátor.
Nem, nem szívtam semmit. Időnként magamtól vagyok ilyen. Máskor meg letagadom. ;-)

Antibaby vagyok.
Anonim idealista.
Orálisan fixált.
Magabizonytalan.
Egyeseknek bizalomdermesztő.
Másoknak tollával ékes.
Csillagjegyem átlagos.
Szemem színe változó.
Az elmúlt 24 órában háromszor voltam édi.

A pszichológusom megkért, hogy ne beszélgessek a barátaimmal. Mármint ne arról, amiről szoktunk. (Kapcsolatok, ofkorsz.) Teljesen jogos. Annyira, hogy ide sem írhatom le...
Ennek örömére shopping-olásba fojtottam nem létező bánatom. (Szép mondat ez.) Egy dögös világoszöld Puma táska, egy konszolidáltabb drapp szinténtáska, egy piros öv a Tally Weijlből és egy tündéri fehér-piros Mango-póló a nap mérlege. S tök jó, hogy ha időnként rám jön, Drissel még picsáskodni is lehet.

Róma már smafu, mostanában minden út a Liszt Ferenc térre vezet. Meleg baráttal végiglejteni az asztalok közt kész Szex és New York-feeling. Én meg csak vigyorgok, új még a szitu.
Jelentem, a Miróban isteni az a csíkokra vágott, pirított palacsinta házi baracklekvárral, aminek nem tudom az étlapos nevét.