Munkahelyemen körülvesz az ifjúság nowdays. 16-22. Fiúk, lányok vegyes. S én meg vidámkodok egész nap. Egy (akarom mondani: sok száz) poén a hét. 30 évesen tyúkanyó szerepben tetszelgek, máskor meg tinivé vedlek vissza, s idétlenkedek. S közben még nevelési tapasztalatokat is gyűjtök. Lehet, fiatalabb kollektívában kellene dolgoznom.
Ádika the king!

Mégsem jön Jimmy Somerville szombaton.

Akartam írni egy bejegyzést arról, hogy csak a B-vonalbeli postok mennek webre, a lényegesebb dolgok piszkozatban várnak, de nem sikerült. Zavar, hogy torz most a kép, mintha ilyenek foglalkoztatnának az elmúlt napokban, mint amik a blogba kerültek, pedig "Á, dehogy!". De ezt a postot sem tudom normálisan megírni... fordítva kellene lennie, ez a piszkozatban, azok meg élesben. Egyszer úgy is lesz.

Az már hétszentség, hogy tinifil hajlamaim vannak. Azért pedofilt mégsem akartam írni, ezekben az időkben, amikor olyan magas a félreértettségi rátám. ;-)

Gusnál találtam a "Mennyire vagy blogfüggő?" tesztet. Sokkal rosszabb eredményre számítottam. Ez az 55% teljesen normális szerintem egy bloggernél, aki mondjuk tényleg ápolja "gyermekét". Az, hogy szeretem a blogomat vezetni, szerintem nem azonos a függőséggel. Bár írásfüggő viszont vagyok. 100%-ban. :) Ehhez nem kell teszt, megmondom én őszintén.

55%How Addicted to Blogging Are You?

Azt hittem, a vásárlás segít. Vagy aki segíteni szokott. Az lett belőle, húzott maga után egész délután. Napszemüvegem alatt én. Csak úgy léteztem. Nem gondoltam semmire, nem pislogtam, nem vettem levegőt sem, nem néztem jobbra, nem néztem balra, nem beszéltem, nem kérdeztem, nem ábrándoztam, nem terveztem, nem emlékeztem. Ideges voltam a zenéktől, az eladóktól, a vásárlóktól, a ruháktól, a kosztól, mindentől.

A nap párbeszéde:
- Jé, nem vettem semmit.
- Az jó vagy rossz?
Hosszas gondolkodás után: - Érdekes.

Olyan dolgok kavarognak bennem, amik harminc éve soha. S még csak le sem írhatom őket. Ha leírhatnám, akkor sem tudom szavakba foglalni, hogy mennyire mélységesen... áááááááááá.

A Liszt Ferenc tér micsoda egy sznob hely lett! Mennyit jártunk oda pedig pár éve... vagy már akkor is ilyen pózolós volt? Esetleg mi is olyanok voltunk? Remélem, nem. Irtózom azoktól a csajoktól és azoktól a pasiktól. Új felismerés, hogy köztük sem lettem antiszoc, általánosságban persze nem beszélhetek, de ma éjjel jól ment a lazulás. Három lány, egy kerek asztalka, közepén mécses, sárgadinnyés shake, és duma, duma, duma.
Heuréka van. Ma döbbentem rá, hogy itt van mellettem valaki, mindig kéznél, nagyjából azóta, amióta zűrös a magánéletem. Barátilag segít, tanácsot ad, meghallgat és érdeklődik, rendes velem, de tulajdonképpen várja, hogy tisztuljon körülöttem a levegő. Lehet, hogy tévedek, de egyre több az elejtett célzás, tehát nagyon így néz ki a dolog.

Nagyon muris egy arra nem szoruló, magát nyíltan felvállaló meleg srác alibibarátnőjévé válni úgy, hogy nem is áll szándékomban. A homofób főnökkel való találkozás esete, aki ugyan tudja, mégis az ellenkezőjét szeretné hinni, ezért nagyon örül, amikor együtt lát minket. Egy másodperc elég neki, ahogy éppen összenevetünk a süti felett.

A nemdohányzók cigiszünetében azon tanakodtunk, miért ásnak ezen az építkezésen ilyen szabályos kör alakú és négyszögletes gödröket.



Aztán rájöttünk. A kerületi önkormányzat nyilván úgy gondolta, a francia plázs mintájára egy kis Marokkót csempész a budaiak szürke hétköznapjaiba. Igaza is van, régóta kellene már egy ilyen Budapestnek.

Mindenképpen dokumentálnom kell, hogy ezen a héten a régi énemet idéző vehemenciával vetettem bele magam a munkába, s ha nem lenne ennyire arcos a blog, eszméletlen munkahelyi történetekkel tudnám szórakoztatni a népet. Így viszont meg kell tartanom magamnak.
Egyrészt örülök, mert újra a régi vagyok. Másrészt szintén örülök, mert bebizonyosodott az igazam, láblógatók közt a szorgalmasnak és lelkiismeretesnek is elmegy a munkakedve, csökken a hatékonysága. Nem a pénz a fő motiváló erő, nem is a jó társaság és a kulturált munkakörnyezet. Persze, szükségesek, de kell valami plusz. Látni, hogy tartunk valahová, és mind egy csónakban evezünk. Mármint, hogy mind evezünk.