A rém

Jaj, de nem jó, hogy ez a címe. Az eredeti, a Monster is elég taszító, de így magyarul még kegyetlenebb. Előítéletes, vagy inkább előre szól, hogy kellene ítélnem. És ha én nem...?
Merthogy nem. Illetve jaj, de nehéz a döntés! Kegyetlen az egész sztori, belehaltam egy estére rendesen.
Dris azt kérdezi, miért tette Aileen Wournos, amit tett. Majdnem megértem, majdnem átérzem, de elmondani nem tudom. Én a barátnőjét, Selby-t kevésbé értem, és kevésbé hiteles számomra Christina Ricci is ebben a szerepben, mint Charlize Theron az övében.
Charlize Theron előtt -, akiről már biztos mindenhol megírták, hogy szinte felismerhetetlen, és hogy mekkorát alakít a sorozatgyilkos prosti szerepében, és hogy megérdemelt minden díjat, amit csak begyűjtött érte - le a kalappal!
Visszatérve a történetre, számomra öt sztori van benne: a magányé, a "tiltott" szerelemé, a felemelkedni vágyó erős nőé, a menekülő gyilkosé, és a halálbüntetés kisstílüségéé. Azt mondják, igaz történet, mert Aileen Wournos élt és valóban sorozatgyilkos volt. De ki tudja, tényleg úgy történtek-e a dolgok, ahogy később elmondta? Vagy ahogy Hollywood elmesélte? Az áldozatok családja szempontjából nem mindegy, a film hatása szempontjából viszont igen.

Megrázott, de nem életem legjobb filmje. Ahogy kezdődött, az alapján elég B-kategóriásnak tűnt. Aztán csakazértis magával ragadott.
Für Anikó, mint szinkronhang, szerintem jó választás a fiatal és szeles Sandra Bullock-figurákhoz, de ebben a drámában nekem erőltetetten hatott. Az első jelenetekben ráadásul szinte láttam magam előtt, ahogy áll a szinkronstúdióban a mikrofonnál, és papírról felolvas. Nehezen szoktam meg.
(Pontokkal értékelve nálam 8/10.)

A mások élete

Az NDK-ról nekem már csak a levehető ajtós turmixgép jut eszembe, amíg élek, de sokaknak az elnyomást, a besúgó ügynököket jelentette. Az elhivatottnak és könyörtelennek tűnő Wiesler századost miniszteri utasításra ráállítják egy ártalmatlannak látszó, párthű drámaíróra és barátnőjére, aki ismert színésznő. A megbízásról hamar kiderül, hogy kevésbé szolgálja a szocializmus, annál inkább a miniszter magán érdekét. Wiesler százados ettől a ponttól kezdve kicsit máshogy értelmezi a "jó ember", "jó ügy" fogalmát, mint felettesei.
Ennyi a sztori, dióhéjban.
Nagyon tetszett. Szeretem azokat a német filmeket, amelyek arról szólnak, amit ők testközelből ismernek, de nekünk sem távoli. Történelmük kevésbé dicső időszakairól. (A Hullám jutott róla eszembe.) Tetszik, hogy szembenéznek a múlttal, azaz önmagukkal. Ráadásul ezt izgalmasan rendezett, jó színészekkel telepakolt filmekkel teszik.  
(9/10, mert egyszerűen jó.)

Új munkahely, első hét, 3. nap. Rosszat szóltak, én meg elsírtam magam. Vagy fél óráig nem bírtam abbahagyni.
"Allergia?" "Nem, hiszti".
Remélem, mindannyian tanulunk belőle.

Nagyon örülök, megint babavárós hónapok jönnek a családunkban! Meglepődtem a hír hallatán, de alig várom, hogy megszülessen ennek a két nagy, szeretni való bohócnak a kicsinyített változata.

Végre van olyan (nevezzük barátnőnek), akinek még azt is elmesélem, amit magamnak sem mondanék el, vallanék be. Maximális bizalom és őszinteség az irányába, csak úgy folyik belőlem a szó, nem megy át semmilyen szépítőgépezeten vagy szűrőn.
És van, akivel ugyan jó beszélgetni, de szelektálok, mert talán elítélne, már a gondolataimért is. Különben meg a legfontosabb dolgokat nem is kell mindenkinek tudnia.

Kellett egy kis pihenés a két munkahely között, úgyhogy Dris bepakolt engem és a bringákat a kocsiba és elvitt Tiszafüredre, a Tisza Balneum Hotelbe. Másodszor voltunk itt, először a felmondás stressze után menekültünk le a Tisza-tóhoz egy rövid hétvégére, és most újra, mert annyira tetszett.
Nagy alvások, jó kaják, úszkálás a medencében, egy kis óvatos napozás, masszázs, hidratáló arckezelés, barangolás a tó körül, fotózgatás, összebújás és nyugalom. Pont erre volt most szükségünk.
A Tisza-tó és környéke gyönyörű, de most az árvíz miatt kevésbé turistalátványos. Gyakrabban kellene arra járni!

A szállodát nyugodt szívvel ajánlom mindenkinek. 4 csillagos, szóval nem pénztárcakímélő kategória, de tökéletesen illik rá a "nyugalom szigete" jelző. Nem tudom, mi a titka, de hihetetlen jók az energiái, még sehol nem tudtam ilyen jót pihenni. Ahogy Dris mondaná: itt aztán el van rendezve a chi!
Szép, de nem hivalkodó és nem cicomás, inkább csendes és visszafogott. Úgy érzem, újra és újra vissza kell majd mennünk.

Kezdem azzal, hogy szinte minden kritika hangoztatja: ez női film ám, férfiaknak neeeee! Pedig szerintem hadd döntse már el a férfi, mint ahogy a nőknek sem kötelező. Konkrétan az én "pasim" nagyon szerette a sorozatot, és az én "pasim" mindenféle unszolás nélkül eljött az első mozifilmre is, mert érdekelte. Tudom, valamiféle ufó-pár vagyunk mi, de a "pasimnak" ugyanolyan magas (alacsony) az ingerküszöbe a nyafogásra, visítozásra, giccsre, gejlre, felületességre, mint nekem. Szerintem ez nem nemfüggő. Igaz, a "pasim" majdnem annyira cipőmániás, mint Carrie Bradshaw, ha tehetné, felvásárolná az összes szépséges lábbelit, színskála szerint rendezné őket a gardróbszobában, és lenne olyan is, amit befektetés jelleggel venne meg, soha nem viselné utcára. Persze nem a tűsarkú Manolo Blahnik-okat, hanem a limited edition Pumákat és Nike-kat vadászná, de ez már igazán csak részletkérdés.

Szóval Sex and the city 2. Már az 1. is szörnyű volt, de tudjuk, hogy ez már csak money making, és akármilyenek is a kritikák, akármennyire érzi előre az ember, hogy vacak lesz, akkor is kasszasiker. Más műfajokban is van ilyen, nem kell ehhez Sex and the city.

Szóval már az 1. sem tetszett, a 2. pedig még azt is alulmúlta. De fura egy tákolmány ez, mert nem volt egységesen idegtépő. Időnként nagyokat nevettem, amikor már senki, én még akkor is kacarásztam, máskor meg a falat kapartam az unalomtól. Nem tudom, hogy sikerült így elszúrniuk, mert minden megvan hozzá, hogy tetsszen: az alaphelyzet, azaz a "két éves házasok vagyunk, hogyan éljünk, hogyan őrizzük meg a parazsat" épp aktuális, a sorozatot szerettem, a látványt százszor sikerült produkálniuk, most is mennie kell, és nem nagy elvárásokkal futottam neki. Ha ezek együtt vannak, miért nem sikerült elvarázsolniuk, vagy legalább lekötniük?

A karakterek karaktertelenek. Sokkal felületesebbek és erőtlenebbek, mint a sorozatban. A párbeszédek időnként elmennek, máskor viszont annyira laposak, hogy sikítani lenne kedvem. A legtöbb jelenet totálisan hiteltelen és az élettől elrugaszkodott. Sztori nincs. Egyes pontokon azon gondolkodtam, hogy ha épp az inverzét látnánk, tehát "pasi" verzióban, ezek a nők mennyire fel lennének háborodva rajta. Velem az élen.
Galériát sem csatolok be a ruhákról, mert nemvoltjó.
Sajnálom, hogy fokozatosan felülírják ezekkel a vackokkal a sorozatot.

Sajnos nem annyira szellemes, mint amennyire rémes ízű.

Elkényeztettek az utolsó hetemen, sok szeretetet kaptam. Hatvan valahány e-mail jött, amelynek kétharmadában személyre szabott, visszaemlékezős üzenet volt. Egy doboz marcipán, egy cserép virág, egy szál rózsa, egy CD és persze a kávéfőző... na nem, mintha az ajándékok számítanának. Elcsíptek a kollegák úton, útfélen a házban, és mindenkinek volt egy jó szava hozzám. Újaknak, régieknek, fiúknak, lányoknak. Még két vallomás is becsúszott a végére, nagyokat pislogtam a meglepettségtől.
A sors (vagy nem) akarta úgy, hogy épp azzal ne sikerüljön összefutnom, akivel még utoljára a legjobban szerettem volna. De sebaj! Minden úgy van, ahogy lennie kell.

Az normális, hogy semmit, de semmit nem érzek azzal kapcsolatban, hogy ma utoljára kisétáltam azon a kapun? Nem sírtam, nem nevettem, bár akkor már inkább az utóbbi... 
Ja, és hawaii inges napot tartottunk páran.

Megvolt a búcsúztatóm, bár még két napig megyek dolgozni. Írhatnék megint fogyasztói háborgót az előre lefoglalt éttermi asztalról, amelyik egy bezárt, de mégis megnyitott, borzalmas VV Ágica vezette (?) helyen kezdődött, ahol nem tudtak a foglalásomról, annyira nem, hogy se pincér, se szakács, de még az asztal sem volt letörölve, viszont a tulajdonosi szemlélet is hagyott némi kívánnivalót maga után, majd egy jobb helyen, kis csúszással, kicsit megfogyatkozott társasággal, de sok nevetéssel folytatódott. Írhatnék, de nem írok.
Kaptam szép, patronos Nespresso kávéfőzőt, nagyon örültem.
Írnék még róla, mennyi szeretet árad most felém, mindenhonnan, a közeli és a távolabbi kollegáktól is, de túl fáradt vagyok hozzá.

, amikor a fiatal férj az éjszaka közepén jön haza a barátaival való sörözésből:
- Ne haragudj, elszaladt az idő. Arról beszélgettünk, mennyire szeretnék már gyereket tőled.

A-ha a Koóstolóban? Full playback-ben? Nem hiszem el. Vicces.

A múlt héten - munkahelyi kiváltságból kifolyólag - meglátogattam a Paksi Atomerőművet. Ennek apropóján meséltem baráti körben, hogy ez bizony hiányozni fog. Klassz volt, hogy lemehettünk a Vár alá több emelet mélyre, megnézni, hogyan irányították a villamosenergia ipart 30-40 évvel ezelőtt, és hogyan irányítanák, ha pl. kitörne a háború, bejárhatunk a nagy, hipermodern és very important vezénylőbe, körbevezettek minket pár vidéki alállomáson, vagy akár helikopteres villamostávvezeték-bejárásra is mehetünk a gyönyörűen behavazott tájak felett...
Erre Gy. megszólalt: Még jó, hogy nem a Csatornázási Műveknél dolgozol.