Teodora blogjában találtam egy gépelési sebesség tesztet. Aki kíváncsi a saját eredményére, itt elérheti.

(Az én eredményem 70 szó/perc lett.)

Update: Jól félrenéztem, és egy telefonos gépelési tesztet linkeltem be. Szerencsére Teodora észrevette (kösz) és ajánlott egy valóban gépi gépelőset. Itt érhető el.

Khm. Ebben azért tényleg van valami.
Amennyire kifárasztja az ember lányát a 30-as para, annyira jó érzés fogja el utána. Hogy ez 32 éves korra konkrétan a "soha nem éreztem magam ilyen szépnek" gondolattal párosul-e, nem tudom, de tény, hogy a harmónia, a kiegyensúlyozottság, a megszerzett tapasztalatok (beleértve az önismeretet is) egységgé érnek.
Mostanában több 30 felé közeledő bloggerina aggodalmait olvastam, és csak annyit szeretnék üzenni nekik: Don't panic!

Basszus, épp szerelik be az új beléptetőrendszert. A "kapuja" ijesztő, a '80-as évek metrós tökönvágóját juttatja eszembe. Tiszta horrorisztik.

, zuhanyzás közben: "Belegondoltál már, Kukorica Jancsinak mekkora mázlija volt, hogy nem egy paprikaföldön találtak rá?"

Ha igaz a hír, hogy csődbe ment a német Märklin gyár, akkor sírnom kell. Persze, gazdasági világválság idején az ember nem költ el euroezreket holmi vasútmodellekre.
A szívem szakad meg, mert legszebb éveimet végigkísérte a terepasztal-építés, mégha csak kéz alá dolgozóként is.
Még őrizzük a régi vasútmodell-katalógusokat és a cég gőzmozdony formájú gumicukrait, amibe ma már beletörne a fogunk.
A Märklin állati jó cuccokat gyárt(ott), úgyhogy kérem minden iparmágnás és/vagy dollármilliárdos olvasómat, hogy egymásra licitálva vásárolják meg a céget és virágoztassák fel iziben! Márcsak azért is, hogy a mi gyerekeinknek se múzeumból kelljen vásárolni a vonatokat, meg azért is, mert a német gyár leállításával a győri üzem is le fogja húzni a rolót, gondolom én.

Fájó szívvel, de ki kellett törölnöm a readeremből egy nagyon régóta olvasott és egy éve még kedvencemnek mondott blogot. Egy ideje feszült a húr, aztán egy nagy csalódást okozó post és a napról napra hozzá adódó kommentek színvonala el is szakította.
A legfájóbb viszont az, hogy rá kellett jönnöm, jó pár témát kerülök már, egy ideje nem konfrontálódom, nem írom meg itt sem a véleményem és másnál sem szólok hozzá bizonyos kényes témákhoz, pláne, ha tudom, millióan kapnák le a fejem azonnal. Márpedig a hallgatás cinkosság, és gyáva dolog.
Elkullogok a tükör irányába, de lehet, hogy nem sikerül majd belenéznem. Bár azzal még védhetem magam, hogy a lényeg, mit érzek és gondolok belül, hogyan viselkedem embertársaimmal és mire tanítom majd a gyerekemet.

Édes, ahogy az 1994-es fordítású Amerikai Psycho-ban sorolják a "menőbbnél menőbb" márkákat, helyeket, cuccokat, aztán egyszer csak olyan kifejezéseket olvasol, mint "hordozható rádiótelefon".

Azt hiszem, ez ilyen csajblogba kívánkozó klip:

Kaptárlakónál találtam, de biztos nem haragszik, ha tovább terjesztem az igét. Az "élj egészségesebben" eszméjét hirdetni sosem elég, pláne ilyen jó kis spot-okkal, új életet kezdeni pedig sosem késő.

Én is jelentős változásokat tervezek. Nem nevezném újévi fogadalomnak egyiket sem, nem hiszek a naptárhoz kötött fogadkozásokban, de a szervezetem mindig jelzi, ha változásra van szüksége. Így megígérem magamnak, amint lesz napsütés, lesz új bringám is, és napról napra egyre több helyre azzal fogok menni. Már megálmodtam, milyen kis csini gépet szeretnék, Dris majd megépíti (, aztán eldicsekszem vele, és végül jól ellopják).
Azt is megfogadom magamnak, nem nézem el senkinek, hogy a cigifüstjét kell szagolnom. Nem fogom bűbájos mosollyal azt mondani, "á, dehogy, nem zavar". Mert zavar, nagyon is.
Jobban odafigyelek az étkezésre is. A "többször kevesebbet" elv alapján fogok táplálkozni, és arra is vigyázok, hogy ne egyek műanyag kajákat, még annyit se, mint eddig. Ezt tökéletesen betartani szinte lehetetlen, időnként megkíván az ember ezt-azt, de törekedni azért lehet, sőt kell is. Legalábbis, ha egy szebb, jobb, egészségesebb világban szeretnénk élni.
Ráadásul ma már olyan finomságokat lehet kapni, hogy egy-két nap után nem is kívánja az ember a régi ételeket. Nem szeretnék általánosítani, de én így vagyok vele. Fura, manapság sokat jár az eszem az evésen. Most, hogy újra felfedeztem magamnak a VegaFood-ot, naponta ér valami apró meglepetés. Olyan csodákkal találkozom, olyan finomságokat rendelek be, mint pl. a mákkal töltött szamósza, vagy a káposztás tofupörkölt... Nem beszélve a vanília öntetes máglyarakásukról, ami ugyan nem új ízvilág, de nagyon finom. Nem vagyok oda mindenért, amit csinálnak, de egyre jobban választok, amióta a rendelésnél merészebb vagyok.
Amúgy is nagyon szeretek enni mostanában. Megsúgom, időnként akkora örömet okoz egy-egy falat, hogy önkéntelenül is becsukom a szemem, hogy az élvezetet igazán átéljem. Ha valaki ilyenkor rámnyitna, biztos nem hinné el, hogy "csak ebédelek". És a Rogge's vaníliás-citromos bio joghurtból is beszereztem újabb pár dobozzal. Imádok enni, na. Ez már csak nem bűn...

Sok új tapasztalatot szereztem az emberekről az elmúlt három hónapban. Négy meghirdetett állás, sok-sok interjú, és megdöbbenés. Megdöbbenés azért, mert bár részt vettem már pár kiválasztási folyamatban, azok nagy részében speciális területre, magasan kvalifikált munkavállalókat kerestünk, meg ugye vannak a saját munkahelykereső emlékeim is, amikor én jártam interjúról interjúra, önéletrajzzal a hónom alatt, és így az eddigi élményeim némiképp más képet mutattak, mint amit most megtapasztaltam.

Eladói állásra pl. nagyon sokan jelentkeznek. Felhívom, jöjjön be, ismerjük meg egymást személyesen. Oké, mondja, aztán nem jön. És nem is szól oda. 60-70 embert vártam, ebből legfeljebb 10 jelent meg, és 3 küldött sms-t, hogy bocs, meggondolta magát. Pedig ez még egy kimondottan jó munkahely, vonzó feltételekkel. Sokat törtem a fejem, de nem tudok más tapasztalatot levonni, minthogy nem akarnak dolgozni az emberek, és nem érdekli őket, ha rabolják mások idejét.
Három hét után találtunk egy ígéretesnek tűnő srácot, megdumáltuk, jön dolgozni. Jött is, viszont a következő napon már nem jelent meg. Nem szólt oda, sőt, fel sem vette a telefont, amikor hívtuk. Azóta sem tudunk róla semmit.
Aztán hirtelen fordult a kocka, és gyors egymásutánban befutott két aranyos lány. Egy hét munka után egymást lökdösték arrébb a pultban, hogy melyikük szolgálja ki a vevőt, és mindenkinek mesélték, mennyire szeretnek ott dolgozni, jó fejek a főnökök és korrektek a feltételek. Rájuk azóta is lehet számítani.

Az irodai munkára jelentkezők mások. Titkárnő, asszisztens pozíció. Nehéz jót találni, főleg, ha a cég nem tud sok százezret fizetni és nyugdíjig tartó munkát garantálni. De itt legalább mind vagy szinte mind eljön, vagy ha nem, akkor előre jelzi. Nem előítéleteskedünk, férfi, nő, fiatal, idősebb, pályakezdő vagy gyes utáni újrakezdő mind jöhet, megmutathatja magát. Szerintem ez így normális.