Keith Haring rajzai így ömlesztve kicsit soknak bizonyultak. Egyes képek könnyen, mások nehezebben értelmezhetőek, pedig az utcai graffitiknek természetes közegükben kb. 20 másodpercük van kifejteni hatásukat. Vagy lehet, hogy pont ez volt a baj, túl sokáig néztük őket, túl sokat gondolkodtunk rajtuk, szerettük volna jól megszakérteni őket.
A neten fellelhető, színes rajzok egy picit jobban tetszenek. Nem a színek miatt (annyira azért nem vagyok liba), hanem azok a sorozatok valahogy közelebb állnak hozzám, értelmezhetőbbek, mint ez a sok pornográf, vagy éppen kis figurákkal telezsúfolt rajz. A tizedik után még oké, de a 25.-nél már epilepsziás roham kerülgetett. Persze egyáltalán nem azt akarom kihozni ebből, hogy kár volt elmenni, sőt. Informálódtam(tunk), tanultam(tunk), élményt szereztem(tünk), elmerengtem(tünk) az élet dolgain... és megismertem egy számomra új, érdekes és szimpatikus művészt is, egy emelettel lejjebb, Braco Dimitrijevic személyében.

A Cora pénztáránál szépen felpakoltuk a szalagra a cuccokat, köztük egy üveg fehérbort és 3 üveg búzasört is. Fizetéskor az alábbi kommunikáció zajlott köztünk és a pénztárosnő között:
- Ez kié? - mutat az üvegekre. Nem nagyon értettük a kérdést, néztünk bután egymásra, együtt vagyunk, vajon kié lenne...
- Közös. - nyögte ki végül Dris.
Ekkor a nő olyan arcot vágott, mint aki rájött, valami rosszban sántikálunk, majd megszólalt:
- Ugye tudjáTOK, hogy ezt nem lehet kivinni?
Esküszöm, nem értettem, mire gondol. Értetlenül néztem hol a nőre, hol az üvegekre. Közben lefutott a fejemben a kis mozi, ahogy újabban a vásárlók a pénztárnál döntik be a 7 deci bort és a 3 üveg sört, mert kivinni nem szabad.
Mivel a pénztáros látta rajtunk, hogy nem értjük, miről beszél, végül csak kibökte, hogy a személyinkre kíváncsi. Még el is kezdte magyarázni, hogy 18 év alatt, blablabla... Nem hittünk a fülünknek. Dris 29, én 31, annyira meg egyikünk sem fiatalos...
Na mindegy, Dris előkotorta a személyit a zsebéből, megmutatta. (Az már csak hab a tortán, hogy a nő még utána is tegeződött velünk, egyoldalúan.)
Kicsit felhúztuk magunkat rajta, mert a stílus inkább számonkérő volt, mint kedves, s a hölgy még a születési dátum láttán sem próbálta meg oldani a helyzetet, elviccelni vagy mondjuk egy "bocs"-ot elmorzsolni. Itthon viszont már visítva röhögtünk az egészen, szerintem hetekig fogunk haknizni ezzel a baráti körben.

Nem tudom, feltűnt-e, milyen jól viselem a nyarat koncertek, fesztivál, meg minden ilyesmi nélkül. Egyetlen zokszó nélkül teszem félre a kis pénzemet, hogy legyen nekünk egyszer még egy kis esküvői heje-huja, aztán szép lakás, még aztánabb majd pici baba, és végül nagy-nagy boldogság.
A Sziget mondjuk már tavaly sem tetszett (pedig egyik legjobb nyaram volt a 2007-es), csak nem tudtam elképzelni, hogy majd egyszer már nem megyek ki. Most, hogy távolról szemlélem, rémisztő képet fest, amiket látok, olvasok róla.
Végülis egyetlen szívfájdalmam, hogy szeptemberben végre elérhető távolságban (Bécsben) koncertezik Madonna, s nem tudok menni. 29 ezer egy jegy, + 7 ezer utazás (vonattal), + még kaja, költőpénz, és szorozva kettővel, mert ugye férjes asszony vagyok. Mondjuk lenne a baráti körben, aki autóval megy ugyanoda, az tuti, de akkor sem fér most bele. Brühühü.

Ugye nem kell többet mondanom?

Tele vele baloldalt a videós linkfal. Próbáltam olyan klipeket is keresni, amelyeket már majdnem elfelejtettünk.
Meg ugye egy újszülöttnek...

Ezt pedig, úgy éreztem, ki kell emelnem a sokaságból:


Madonna - Sooner or Later (live - Oscar, 1991.)

Alig öt hónappal a búcsúzkodva ismerkedés után sikerült megismételnünk a palacsintázást. Kicsit kevesebb kalória bevitelével, kicsit több felesleges dumával (a részemről). Jó volt újra látni, de hamarosan megint eltűnik. Cseppet sem bánnám, ha Karácsony körül ismét rittyentenénk egy ilyen estét, kötött garbóban, forró teásbögrére tapasztott tenyerekkel, kidolgozásra váró, világmegváltó gondolatokkal.

- Kati mesélt a párja végbéltükrözéséről, aztán ebből a témából kb. fél perc alatt eljutott a buzizásig.
- Hát, abból el lehet...
- Na jó, de muszáj?

Pénteken nyílik a Keith Haring kiállítás a Ludwig Múzeumban, én meg rettentően örülök. Régóta várom, a Ludwig pedig már pár éve mondogatja, hogy mindent megtesznek a Haring-életmű budapesti bemutatásáért. Hát, most itt van, eljött. Tizenegy festmény és több mint nyolcvan grafika a fiatalon elhunyt graffitis 1979 és 1989 közötti műveiből. Megtekinthető november 16-ig.

"Debbie, aki saját bevallása szerint azért szereti a negyvenes éveket, mert az emberek barátságosabbak voltak és a szomszédok foglalkoztak egymással, nem ismeri a körülötte lakókat, és nem barátkozik senkivel, aki nem osztja a negyvenes évek utáni rajongását."

Ez kész! Egy érdekes cikk pár, a múltban élő feleségről, a hvg.hu-ról. Vajon igaz, vagy csak egy fantáziadús sztori?

Gwen Stefani már megint divatdiktátor kismama. Összeszedtem néhány képet a gönceiről, úgyis rég csináltam már ilyen összeállítást. (Az utolsón nekem csak a szemüvege..., de az nagyon.)