Amikor a természet tervezte az arcomat, teljesen figyelmen kívül hagyta a napszemüveg-kínálatot.
Olyan ez, mint amikor a vízszerelő (hogy lehet a vizet szerelni?) széttárta a karját, felvonta a vállát és közölte, túl kemény a II. kerületi víz a csapokhoz. A víz a hibás. És még csak véletlenül sem fordítva.

Az oké, ha azért kapok fejmosást a főnöktől, mert valamit nem csináltam meg vagy nem megfelelő a hozzáállásom. De hogy az legyen a baj, hogy lelkesedem, szívesen belevetem magam új dolgokba, szeretnék fejlődni, és erre még a szabadidőmből is szívesen áldozok...

Nem ismer valaki véletlenül olyan boltot, ahol dilis számológépet lehet kapni? Leginkább olyat, amelyikben a 2x2=5.

Én: - Olyan jó, hogy vagy, és visszhangzod a gondolataimat!
LT: - Sajnálom, hogy nem vagy a lányom. Nagyon boldog lennék.

Hmm. Levélváltás a többiek háta mögött Lelki Társsal, aki - félreértések elkerülése végett mondom - egy nő. Egyébként tényleg anyám lehetne. De ez csupán egy adat a személyijében.

, hogy előbb-utóbb rájössz, az embereknek nem gyengesége, hibája vagy rossz tulajdonsága van, hanem fejlesztendője. Ámen.

Ha ez így megy tovább, rá fogok kapni a Tour de France-ra. A szabályokat még csak felületesen ismerem, különösebb szimpátiát még egyik versenyző iránt sem érzek, de az operatőri munka odaköt a tévé elé. Olyan szép, elegáns az egész...

Update: Még azon a szinten vagyok, hogy a pöttyös trikóst elneveztem Tour Rudinak, az őszi  körversenyről meg azt hittem, azért lesz Spanyolországban, mert most spanyol srác nyert. (Ennyit rólam.)

- Wall-E!
- Eva?!



Tündéri film volt. Szerintem inkább felnőtteknek való, mint gyerekeknek, esetleg mindkettőnek, mint az animációs filmek többsége. A történet törzse viszont szerelmi és "milyen lehet a jövőnk, ha tönkre tesszük a Földet" jellegű, sok iróniával (és Rubik-kockával, hogy örüljünk), ezt egy gyerek talán annyira nem érzi át.
Wall-E a Földön maradt utolsó robot, préseli az ember nyomában maradt szeméthalmokat. Szegényke nagyon magányos, egyetlen társa a filmtörténelem első aranyos csótánya. Wall-E magánya egészen addig tart, amíg meg nem érkezik Eva, a feltűnően csinos, Ora Ito dizájnnak látszó modern robot, hogy növényi élet jeleit keresse.
A többit nem mondom el, de meg lehet nézni a moziban. Nem mondom, voltak unalmas percek, vagy csak én voltam annyira fáradt, hogy gyakran ásítoztam, de összességében nagyon jópofa kis felnőtt mese, pláne a mostanában gyakori forró teás, téli pulcsis nyárestekre kiváló.

Pultoslány: - Sanyi! Orsi nincs ott?
Biztonsági őr: - Melyik Orsi?
Pultoslány: - Nem én, hanem a másik.

Nem tudom, mennyire illendő bepisilni a nevetéstől, miközben az ember ügyet intéz...

Jaj, azt de bírom, amikor jön egy ismerőstől levél (jó esetben csak egy), amiben tájékoztat, elindult egy internetes versmondó-, kardnyelő- vagy szépségversenyen, és szavazzak rá, mert mi ismerjük egymást. Tegyük fel, hogy kicsit sem tud kardot nyelni, legalábbis én úgy ítélem, de azért szavazzak rá, mert nyerni szeretne.
Javaslom, hívjuk legközelebb "Kinek van több ismerőse" versenynek.

Meglepett a kora délután jött hír El Kazovszkij haláláról. Azonnal előtör egy csomó régi emlékem, ami hozzá kapcsolódik. Tinédzserkori levelezésem egy nálam jó pár évvel idősebb meleg férfival, ő hívta fel a figyelmemet Kazovszkij képeire és nem hétköznapi személyiségére. Jó ideig figyeltem a munkáit, s nem tudnám megmondani, hol vesztettem el a fonalat. Utoljára képét talán a Moszkva téri Alkoholos Filc művészkávézó falán láttam. Emlékszem, egy-egy mentás limonádé fölött próbáltam Drisnek elmondani, mit is szeretek a képeiben. Nehezen ment, vagy inkább sehogy. Utána filmszakadás Kazovszkij-ügyben. Nem is értem.

Azóta sem tudom szavakba önteni, miért taglóz le művészete, s a pátoszos műelemzések amúgy sem állnak jól nekem, úgyhogy inkább egy személyesebb információt osztanék meg, rá emlékezve. Egy El Kazovszkij-interjú ugyanis (szerintem ezt senki nem gondolná) jelentősen meghatározta a szexuális "mássággal" kapcsolatos nyitottságomat, tinédzserkorom derekán, egy olyan korban, amikor ez még nem volt mindennapos téma sem a baráti beszélgetéseknél, sem a médiában, az iskolában meg aztán főleg nem. Merthogy El Kazovszkij női testben élt, de magát férfiként, sőt, homoszexuális férfiként definiálta. Tehát férfiak tetszettek neki, de nem heteroszexuális vonzódásként élte meg ezeket. Férfiak, leginkább tinédzser fiúk ("mindig is Verlaine voltam Rimbaud-val szemben"), női lélekkel megáldva, ami ugye extra tabu, egy örök elfojtott szexuális élet, a valószínűsíthető beteljesületlenség.
Hát kérdés, miből táplálkozott művészete?

Most, hogy felnőttként kicsit utána olvastam azoknak az interjúknak, még nagyobbat ütnek, mint akkor. Megdöbbent, mennyire értem, miről beszél, miközben nyilván nem érthetem: "amire vágytam, az ugyan egy mélységesen női lény, befogadó, lágy, a gyereklány és a fiatal nő közti keverék, a teljes befogadó barlang, anyai öl, de mindennek egy fiútestben, egy fiúszépségben kell megvalósulnia."
Megkerestem az Élet és Irodalom interjúját Kazovszkij gondolataival a halálról, a kínról, a szerelemről, a nemiségről és művészetéről. Kiegészítésként pedig a Magyar Narancs interjúját. Érdekes elolvasni és megtudni, mennyi minden nem látszik ebben a világban, mennyi mindent nem veszünk észre kívülről egy másik emberen. S hogy mélyen a lelkekben mennyi más variáció létezhet az egyedüli normálisként kikiáltott férfi-nő kapcsolaton kívül, s mit él meg társadalmunkban valaki, aki már 3-4 évesen tudja, hogy nem az, akinek látszik.