Nagyon tetszik az új munkahelyem, feladatostul, társaságostul, küldetésestül. A főnökömmel, szerintem, kimondottan jól kijövök, közös nevezőn vagyunk, ami nagy dolog, hiszen - valljuk meg - nem minden korábbi cégnél volt így.
Oké, tudom, ilyenkor mindig az az első reakció, amit kapok, hogy a legutóbbi főnököm Dris volt, vele is jól kijöttem. Ez viszont tévedés. Alig fordult elő, hogy közös munkánk volt és effektíve együtt dolgoztunk valamin. Fő főnökömnek nem őt tekintettem, már csak azért sem, mert eleve úgy voltak leosztva a lapok, a kezdetektől fogva, hogy az én instruálásom, és adott esetben a megdorgálásom is a társának a feladata. Pont azért, hogy a szoros magánéleti kötelék ne befolyásolja túlságosan a munkahelyi teljesítményt, vagy épp fordítva.

Visszatérve az új munkámhoz: tök jók a feladatok, és kellemes a légkör is. Élvezem, lelkes vagyok. Mondhatnám, hogy éppen ilyet szerettem volna, és igaz is lenne, csak még két hét után kicsit elkiabálósnak tűnne. Úgyhogy nem mondom.

2012. május 21-ei bejegyzésemben tévesen állítottam, hogy Dris köpköd. Dris nem köpköd, csak megfog dolgokat.

(Előre szólok, nem lesz gusztusos.)

Mondom Drisnek, hogy valami fura jelenségre lettem figyelmes a napokban. Zöldes színű trutyit találtam rászáradva a kistáskám hátoldalára, a nappaliban a függönyre, és a tévé távkapcsolóján is találkoztam vele. Nem jövök rá, honnan származhat, már csak azért sem, mert soha nincs egy helyen ez a három cucc.
Erre odamegy a függönyhöz, megnézi, és a "világ legegyértelműbb dolga" arckifejezéssel közli: fogkrém.

Nézek rá értetlenül. Lehet, hogy én vagyok a kocka, de szerintem a fogkrém max. a fürdőszobában száradhatna rá erre-arra, nehezen értem, hogy a táskám, a tévé mellett levő távkapcsoló, és a nappali ablaka előtt lógó függöny hogy jön a képbe.
Mint kiderült, suttyomban (amikor nem vagyok otthon, vagy mi?) sétálni szokott fogmosás közben. (Meg ezek szerint köpködni is, szanaszét.)

egy reggel a mi utcánkban is valami hasonlóra ébredni!

Forrás és további információ: Csodát tenni egyszerű

Olly Murs - Heart Skips a Beat

Igaz, most hétfőn kezdek az új munkahelyemen, de jutnak még eszembe az elmúlt hónapok állásinterjúiról érdekes szituk. Például volt egy hely, ahol szemrebbenés nélkül rákérdeztek a gyerekvállalási terveimre, amelyet én ugyan furának találtam, de megválaszoltam. Azt ugye senki nem hinné el, hogy mostantól halálom napjáig csak a karrieremnek kívánok élni, és gyereket már sosem szeretnék, de az igazat azért megmondhatom: Jelen pillanatban nem aktuális a téma. Több szempontból sem az.
Mivel ehhez a céghez második körre is behívtak, azt hittem, túl vagyunk ezen a témán. De nem. A második interjún (két nővel szemben ülve) ismét elhangzott a kérdés, amelyet már az elsőn is megválaszoltam az egyiküknek. Picit felment bennem a pumpa, de azért mosolyogva feleltem, nagyjából ugyanazt, mint előző alkalommal. Csakhogy az interjúztató elkezdett piszkálódni, hogy nem szeretnék, ha a próbaidő letelte után már teherbe is esnék, ami valahol érthető felvetés, de ezt sikerült úgy megfogalmaznia, hogy megint ne egy állásinterjún, hanem a bíróságon, a vádlottak padján érezzem magam, és magyarázkodhassak, hogy tessék elhinni, nem hazudok. Úgyhogy, mivel amúgy is tapintatlannak tartom ezt a kérdést, és különösen nem szeretem, ha ismeretlenül hazugnak feltételez valaki, ezért kicsit eldurrant az agyam. Felerőltettem az arcomra az udvarias mosolyomat, és annyit mondtam, hogy "Egy álláskereső nővel két probléma lehet. Ha már van gyereke, és ha még nincs.". Azt hiszem, ez hatásos volt, vagy lehet, hogy a hangsúly sikerült túl erősre, de mindketten vadul elkezdtek bólogatni, viszont közben lesütötték a szemüket, szinte egyszerre. Azóta még nem kerestek.

Mintha a cisztám felszívódott volna... Hogy mikor múlt el, nem is tudom, mert totál meg is feledkeztem róla. Csak ma ugrott be, amikor valaki rákérdezett, hogy megvan-e még.
Volt, nincs.
Ennyit arról, hogy a doktornő szerint nem fog elmúlni, és olyan fájdalmaim lesznek, hogy úgyis visszamegyek és kérni fogom a leszívást.

Szeretném felhívni a figyelmet, hogy a blogom sablonjában (bal szélen) található egy 'Antibaby ajánlja' linklista. Évek óta itt osztom meg azokat a szerintem érdekes cikkeket, blogbejegyzéseket, videókat, zenéket stb., amelyeket szeretnék minél több embernek megmutatni, de nem érzem szükségét, hogy kommentárt fűzzek hozzájuk.
Érdemes figyelni a frissítéseket! Igaz, ehhez időnként ki kell bújni az rss-ből, de bízom benne, hogy megéri az a néhány plusz kattintás.

Képlet

Még mindig ugyanarra a láncra felfűzve a filmeket, baráti ajánlásra megnéztem a Képletet (eredeti címén Knowing).
Lehet, hogy most pár olvasót kiakasztok, de amit ez a történet felvázol, az nem áll messze attól, amiben hiszek. A "hiszek" itt elég pontos kifejezés, mivel bizonyítékom semmire nincs, lehet ez afféle romantikus ábrándozástól valódi világnézetig és hitig bármi. Nehezen tudnám beazonosítani. A lényeg, hogy ez a filmbeli verzió - amit most azért sem írok le, mert erősen spoiler-es lenne, márpedig bízom benne, hogy még sokan megnézik, ha eddig nem látták - a világunkról, az "odaátról" számomra nem hihetetlen, és mint ilyen, természetesen hollywoodi filmen nézni sem nyűg, még akkor sem, ha egyébként a teljes alkotás nem ejt ámulatba, épp az álomgyár kliséi miatt.
Ja, és ez a sztori egy világvége verzió, márpedig a világvégében sem hiszek. Akkor mégis miben? Olyan nehéz elmondani...
(7/10.)

Idei koncertálmaim vágy szinten maradnak, ez már szinte biztos. A holnapi Carbonfools nagykoncert*, aztán nyáron Björk... brühühü. Biztos van több is, de inkább elfordítom a fejem, hogy ne is tudjak róluk.
Majd, ha visszakapaszkodom a középosztályba (ahha), vagy lecsúszom annyira, hogy a bejáratnál tarháljak, minden máshogy lesz.

* Béren kívüli juttatásként be kellene vezetni Fehér Balázst. Opcionálisan.