Ha minden igaz, megkaptam egy állást, amit eléggé szerettem volna. Érdekesnek tűnik, szimpatikus a társaság, a főnök... és a feladatok, mintha rám szabták volna őket, mert nagyjából ez is történt.

Ehhez a kellemes, "valami új kezdete" hangulatú, vidám nyárelőhöz meg találtam két számot. Belemásztak a fülembe. Egyik. És a másik.

A hirtelen jött nyár első második kiülős, teraszos, beszélgetős estjét tartottam ma. Kvázibarátnőm azt mondta, olvasott a blogomban a kb. fél évvel ezelőtti pálfordulásomról, de ő nem tartja akkora fordulatnak. Úgy érzi, ezek a dolgok mindig is megvoltak bennem. Ennek a megállapításának nagyon örültem. (Mondjuk már annak is örülök, hogy beleolvas a blogomba.) Remélem, sokan látják így, és csak én éltem meg belül az elmúlt 5, esetleg 10 évet úgy, mint egy, a valódi énjétől kissé elsodródott "kislány". Bár a lényeg úgyis az, hogy visszataláltam arra az útra, amin sok éve már rajta voltam, csak valami lecsalt róla.

Fura, de minél többet olvasok és minél többet gondolkodom, annál inkább arra jutok, hogy amit ma igazságomnak és értéknek nevezek, az már tinédzserkoromban is megvolt. Sőt, 20-23 éves koromra különösen megvolt, csak épp élhetetlennek tartottam és muszáj volt valamelyik kisebb ellenállás felé lépnem, különben belenyekkentem volna. Most meg sajnálom az éveket, amikor nem azon az úton jártam, bár nyilván ez a másik út vezetett oda, hogy mindezt felismerjem, és most elmondhassam.

(Nem működik a kereső a blogomban, és nem jövök rá, hogy mi a baja.)

Államtrükkök (Fair Game)

Talán feltűnt már néhány olvasómnak, hogy mostanában két téma körül forognak a filmek, amelyeket nézek és amelyekről írok. Az egyik a "mi van a Földön kívül" vagy "mi van a halálon túl" témaköre, a másik meg az összeesküvésekkel kapcsolatos sztorik köre, legyen az médiamanipuláció, politikai bábjáték stb. A két topic pedig egyben egyetlen nagyot alkot, de ez most mindegy.
Az Államtrükkök című film remekül beleillik ebbe a sorba, természetesen a második témakörbe. Annál is inkább, mert nem tudok jobb példát arra az esetre, amikor az 'összeesküvés' szóhoz még véletlenül sem kell odabiggyeszteni az 'elmélet' kiegészítést. Ugyanis ez egy igaz történet, a moziverzióhoz még a neveket sem változtatták meg.
A film témája az USA Irak ellen indított háborújának indokolatlansága, valamint az ezzel kapcsolatos erősen félrevezető (hazug) tömegtájékoztatás. Valerie Plame és férje, Joseph C. Wilson történetének olyan színészek igyekeznek nézettséget szerezni, mint Naomi Watts és Sean Penn.
Örök szkeptikusoknak és politikai thriller rajongóknak kifejezetten ajánlott.
(7/10. Gondolatébresztő film.)

Az élet fája

Ez a film gyönyörű. Csodaszép. Egy hatalmas vizuális orgazmus, nem mindennapi gondolatokkal, szokatlan stílusban. Ilyenkor sajnálom nagyon, hogy nincs itthon projektorunk, vagy hogy nem moziban néztem meg. Számomra érthetetlen is, hogyhogy nem kapott semmilyen díjat az operatőre.
Az élet fája megosztó. Valaki vagy imádta, vagy ki nem állhatta. Egyesek szerint meditatív és csodálatos, mások szerint értelmetlen, vontatott vagy szentimentális. Több helyen azt olvastam, hogy elég az első 5 percben figyelni a mondatokra, utána pedig csak hátradőlni és élvezni a képeket.
Akárhogy is, engem lenyűgözött. Kimondottan pozitív élmény volt, hol sírós, hol mosolygós. Nem mondom, hogy minden részletét értettem, azt hiszem, ahhoz kicsit kevés tudással rendelkezem még a vallások, Biblia, spiritualizmus terén, de a nagy része és az érzés megvan, és valami azt súgja, hogy ez a lényeg.
Ajánlom azoknak, akik spirituális érdeklődésűek, az istenhit nem feltétel, de témába vágó. Nem ajánlom viszont egyáltalán a vér-szex-bunyó-üldözés függőinek, mert baromira fognak unatkozni.
Az én olvasatomban a film főszereplője nem Brad Pitt, és nem is Sean Penn, hanem a kisfiú Jack, mégis lemaradt a neve a plakátról, de még a Port.hu-s oldalról is. Egyébként Hunter McCracken-nek hívják, és ha valaki tudja, árulja el nekem, miben láthattam már, ugyanis a filmográfiája szerint semmiben, de ebbe nem tudok belenyugodni. Nagyon ismerősnek tűnik valahonnan.
(9/10.)

Egyre több a fejem felett a felhő, és nagyon kevés az időm a problémák megoldásához, úgyhogy sajnos nem tudok most annyit foglalkozni a bloggal, amennyit szeretnék. Remélem, ez hamarosan megváltozik, mert egyébként pont ezt az időszakot kellene jól megragadnom és leírnom, mindenki okulására, csakhogy egyelőre nem nagyon megy. Félbehagyott bejegyzések hevernek piszkozatban. Hiába kavarognak bennem a gondolatok,

Day 1: A kedvenc dalod

Day 2: Az első dal, amit hallottál a kedvenc előadódtól

Day 3: Az első dal amit valaha hallottál

Day 4: egy dal amitől mindig mosolyogsz

Day 5: egy dal amitől sírni tudsz

Day 6: egy dal ami megnevettet

Day 7: egy dal amit utálsz

Day 8: egy dal ami folyton beleragad a fejedbe

Day 9: egy dal amiről valaki eszedbe jut

Day 10: egy dal ami egy családtagodra emlékeztet

Day 11: egy dal ami egy barátodra emlékeztet

Day 12: egy dal ami egy olyan emberre emlékeztet akit utálsz

Day 13: egy dal amit csak úgy szeretsz

Day 14: egy furcsa dal

Day 15: egy dal attól az előadótól akinek legutóbb voltál a koncertjén

Day 16: az utolsó dal amit hallottál

Day 17: A dal, amit majd amire először akarsz majd táncolni az esküvődön

Day 18: egy dal amit akarsz majd a temetésedre

Day 19: a legjobb barátod kedvenc dala

Day 20: egy dal a kedvenc albumodról

Day 21: az első dal a kedvenc albumodról

Day 22: az utolsó dal a kedvenc albumodról

Day 23: egy dal egy olyan előadótól akit utálsz

Day 24: egy dal ami a keresztneved első betűjével kezdődik

Day 25: egy dal ami a vezetékneved első betűjével kezdődik

Day 26: egy dal ami "you" szóval kezdődik

Day 27: egy dal ami felvidít

Day 28: egy dal ami nagyon idegesít

Day 29: egy dal (csak úgy válassz egyet!!!)

Day 30: A kedvenc dalod (talán más lett, mint ami az első napon volt)

Amikor már fél éve szajkózom, hogy meg kellene állni, pihenésre lenne szükségünk, de sehogy sem jön össze, mert a mókuskerék csak fut és fut alattunk, akkor azért már lehet sejteni, hogy ennek betegség lesz a vége. Muszáj megbetegednünk, hogy napi 10-12 órákat aludhassunk, kikapcsolhassuk a telefont, megválaszolatlanul hagyjuk az e-maileket, és ne csináljunk lelkiismereti kérdést a konyhában tornyosodó mosatlanból. Ilyen a belső drive, amíg bírja, addig tolja.
Húsvétra az egész családunk, valamint egy barátunk, és az ő családja is lebetegedett. Én hétfőn csatlakoztam a 39 fokos lázzal fekvők klubjához, úgyhogy egész héten az ágyat nyomtam. Jó, hát betegnek lenni nem kellemes, de jól esett a pihenés. Ráadásul Dris a legjobb betegtárs, ezt most megtapasztaltam.

Ha teljesen meggyógyulok, új erővel vágok neki a tavasznak, és már jönnek is a lelkesítő jó hírek sorban, csütörtökre és péntekre is jutott egy-egy. A jövő hetem meg már most be van táblázva, muszáj összeraknom magam hétfőre... az élet megy tovább.

A betegség arra is jó, hogy legyen idő megnézni régóta halogatott filmeket, vagy pl. megismerni új zenéket. A mai ilyen felfedezettem: Gotye.

Nem venném a szívemre, ha ennek a lánynak a hangja bárki életéből kimaradna. Egy kukkot nem értek abból, amit énekel, de jól hangzik.

Van olyan, tényleg, hogy (már javában) felnőtt nők valami rajongáshoz hasonló, de szerelemféle lelki és kínzó fizikai tüneteket produkálva heves érzelmeket táplálnak bizonyos, általuk személyesen nem ismert fiatalkorú celebritások iránt? És ha van, akkor hogy hívják ezt orvosilag, és mi rá a gyógymód?
A válaszokat örömmel fogadom "Sürgős" jeligére a kommentboxban.

Nem tudom, hagyjam-e, hogy átmenjen a blog ilyen álláskeresős sztorizásba, meg hogy fair-e kibeszélni az interjúztatókat (persze név és minden más adat nélkül), de néha tényleg érdekes dolgok történnek. A mai eset pl. tipikusan az lehet, amilyenek alapján a HR-esekkel szembeni előítéletek kialakulnak.
Nem hobbim, hogy mindenkit kritizáljak, de szerintem ez a sztori érdemes arra, hogy elmeséljem.

(Hozzáteszem, a délelőtt folyamán jártam egy másik interjún is, ahol épp az ellenkezőjét tapasztaltam. Egy elsőre nagyon zárkózottnak tűnő pasival kellett beszélgetnem egy állásközvetítő cégnél, és végül 10-15 perc után már felszabadultan kacarásztunk, és teljesen értettük egymás nyelvét és szempontjait.)

Tehát: Felhívott valaki pár napja egy munkaközvetítőtől. Nem én jelentkeztem az állásra, hanem ő keresgélt a neten (ez még fontos lesz a későbbiekben), és rátalált az önéletrajzomra az egyik erre szakosodott oldalon. Épp egy olyan állásra kellene neki megfelelő ember, amilyet én a legutóbbi munkahelyemen is végeztem. Konkrétan betűről betűre azt kellene csinálni, csak egy más termékkel.
Még azt sem lenne túlzás állítani, hogy a közvetítő aprókat visongatott a telefonban, annyira nagyon engem akart és azonnal, mert látja, hogy mennyi mindent csináltam már, milyen színes az érdeklődésem, multifunkciós vagyok meg minden. Kit nem lelkesítenének ezek a szavak?

a "karrierem" pradásördögéknél, úgyhogy most Munkaügyi Központ és keresgélés ezerrel... 
5 munkanap és egy átgürizett hosszú hétvége után dobtam be a törölközőt, amikor a főnök legnagyobb problémája az volt, hogy teafőzéshez milyen sugárban öntöm a vizet a vízforralóba. Ráadásul meglehetősen sértegető hangvételben kritizálta, és nem én voltam az egyetlen, akivel így beszélt. Millió más bajom is volt a hellyel, de ez volt az utolsó csepp a pohárban. Pedig az elején tényleg tetszett...
Egyetlen kerek mondatban elmondtam, miért megyek el. Nem érzem cikinek, hogy így történt, egy olyan helyen, ahol 99%-os a fluktuáció. Abban a másfél hétben, amíg ott dolgoztam, én voltam az 5., aki felállt. Azt hiszem, ez sok mindent elárul. Én még egész kitartó is voltam, mert előfordult, hogy valaki már az első délelőtt távozott.

Voltak, akik vasalóasztalon gyűjtötték az aláírásokat a népszavazáshoz. Azt hiszem, erre mondják, hogy szegény ember vízzel főz. Bár tény, hogy praktikus, buszon is szállítható (asszem), könnyen összecsukható, felállítható. Logózás hiányában pedig pártfüggetlenül felhasználható akár később is.