Beleejtettem a kedvenc, egyetlen, csini kis telefonomat a fürdővízbe. Brühühü. Remélem, meggyógyul szegény, mert nagyon a szívemhez nőtt. Ha most új telefont kellene választanom, meg lennék lőve, valahogy egyik sem tetszik igazán. Ez a kis narancsszínnel megbolondított Siemens M55 olyan volt (jaj, ne, nem vagyok hajlandó még temetni), mintha kimondottan nekem tervezték volna. Nem is telefon, hanem egy ékszer, amin történetesen beszélni is lehet.

Amikor Bélával útjára indult testi kapcsolatunk, kétségbeesve SMS-eztem Riennek: "Muszáj beszélnünk!". Tegnap este feljött, azt hitte, baj van. Nagyon aranyos volt, meghallgatta minden aggályomat, félelmemet a szex-szel kapcsolatban, és igyekezett megnyugtatni. Mondjuk ez nem sikerült, de már az olyan mondataiért érdemes volt eljönnie, mint: "Rájöttem, hogy mégsem barátnőként tekintek rád, hanem inkább rokonként. Mert a barátnőimmel kapcsolatban mindig félek attól, hogy nagyot fogok bennük csalódni. Te viszont mindig az unokatesóm maradsz." A logika mentén haladva szét lehetne cincálni ezt a megjegyzést, de értem, mire akart célozni. Nyilván bennem is csalódhat, de mi születésünk óta ismerjük egymást, azóta vagyunk folyamatosan jóban, és ez szinte garanciát jelent.

Bélával megnéztük a Millió dolláros bébit. Rien és barátja szintén, csak ők egy másik moziban. Nem volt bátorságom másfél hét kapcsolat után bedobni újdonsült barátomat a mélyvízbe, főleg attól féltettem, ahogy Rien barátja tesztelni szokta az embereket.
A Millió dolláros bébi nem rossz film. Hilary Swank is jó benne. De az Oscar özönt azért furcsálom. Persze az relatív, a többi film ismeretében már lehet, hogy ez fantasztikus. Nekem sok helyen sablonos volt, még egy olyan nyálat vártam volna a végére, hogy Clint Eastwood kibéküljön a lányával. Szerencsére ezt a lehetőséget kihagyták, ezért azt mondom, aki nem jár túl gyakran moziba, annak érdemes megnéznie. Aki viszont sok-sok Oscar-díjas drámát látott már, annak nem sok újdonsággal szolgál.