Három hete, hogy összevesztünk Ex-szel, azóta nem találkoztunk. Néha jött-ment egy-egy e-mail, de semmi több. Aztán elmentem Németországba, s valamiért azt éreztem, hogy nem került még oda a pont a kettőnk dolga végére. Ugyanakkor már arra hangoltam magam, hogy vége. S mindezek mellett úgy éreztem, arra vár, hazajöjjek, s beszámoljak, mi volt Drissel.
Leültünk hát beszélgetni. Élveztem. Nem volt könny, nem volt vita, veszekedés. Tetszett. Aztán kb. 5 órányi duma után elrohantunk moziba. Megnéztük azt a filmet, amit már a premierje óta szeretnék, neki viszont nem kimondottan érdekes ez a téma. Az ördög Pradát visel c. filmről van szó. Jó szar volt. Ostoba, sablonos, erőltetett, általánosító. Még Meryl Streep sem nyűgözött le. A főszereplő lányt amúgy sem bírom, én nem tudom, valahogy irritál a mozgása, az arca, a játéka, mindene. Jól van, volt benne egy-két klassz lakásbelső meg ruha. De azért az sem elájulós. Legalábbis az én ízlésemnek. Mindegy, az egészben nem is ez volt a lényeg. Ex eljött velem egy filmre, amit nem terveztünk előre, ami nem érdekelte, és engedte, hogy belekaroljak. Most ez jó a lelkemnek.