Ex-szel járjuk a mozikat. Jóval kevesebbet, mint amikor régen együtt voltunk, és jóval többet, mint az elmúlt 5-6 évemben. A lényeg nem is ez. Talán már csepegtethetek annyit, s ezzel nem kiabálok el semmit: alakulunk. (A többit később.) Mondjuk fél éve találkozgatunk, tehát itt lenne az ideje némi stabilitásnak, de ez nem versenyfutás.
Tehát mozizunk. Eddig nem sok olyat láttunk, ami engem különösebben megfogott volna. Az a jobb, ha az egyikünk szenved a film alatt, a másik meg baromi jól szórakozik, vagy ha mindketten egyformán kínlódunk, s amikor összenézünk, tudjuk, mit gondol a másik? Nagy kérdés, igaz?
A Shop Stop 2-t lazán kihagytam a blogból, (legszívesebben az életemből is) pedig már egy hete láttam. Mondjuk nem baj, hogy tudom, ez ilyen. Életemben először jutott eszembe, szívesen kimennék a teremből. Pedig nem egy rossz filmet láttam már... Oké, engem az első rész sem hatott meg, tehát eleve nem vagyok célközönség, de ez a szamárdugós, segget kirakatüveghez nyomós, humornak nevezett primitívség meglepett. Másra számítottam. A filmmel kapcsolatban is, s az is váratlanul ért, hogy a társaságom kis túlzással a szék alá csúszva röhögi magát könnyesre ezen.
A Sztornó már alapból jobban érdekelt, Lovasi és az előzetes leírás alapján. Hát, mit mondjak, tegnap néztük meg, de mára alig maradt meg belőle valami. Ez már eleve minősíti. Magyar, persze, s nagyon látszik rajta. Azt hiszem, nem csak nekem tűnt fel, hogy filmjeink jelentős részében úgy játszanak a színészek, hogy jól látszon, ők most játszanak. Semmi hitelesség, s a szöveget mintha papírról olvasnák. Lovasi ehhez képest nem rossz választás a Sztornó főszerepére, mert az erőltetettség ellenére hiteles a flegma, cinikus, gondokkal küzdő tanár szerepében. Körülötte mindenki más viszont nem az. Lehet nevetni a szürreális helyzeteken, s való igaz, szokatlan a stílusa egy magyar filmhez képest. A vágásból és a jelenetek titokzatosságából adódóan egyre nő a feszültség. A néző sokáig úgy érzi, nem áll össze a történet. Aztán a feszültség egyszer csak abbamarad, s azon veszem észre magam, hogy elkalandozik a gondolatom, nem köt le a dolog. S ez nagy baj. Hazafelé pedig egyikünk sem tudja, tetszett-e vagy sem. Furcsa élmény, egyszer megnézhető, de annyi minden más is...