Sok új tapasztalatot szereztem az emberekről az elmúlt három hónapban. Négy meghirdetett állás, sok-sok interjú, és megdöbbenés. Megdöbbenés azért, mert bár részt vettem már pár kiválasztási folyamatban, azok nagy részében speciális területre, magasan kvalifikált munkavállalókat kerestünk, meg ugye vannak a saját munkahelykereső emlékeim is, amikor én jártam interjúról interjúra, önéletrajzzal a hónom alatt, és így az eddigi élményeim némiképp más képet mutattak, mint amit most megtapasztaltam.
Eladói állásra pl. nagyon sokan jelentkeznek. Felhívom, jöjjön be, ismerjük meg egymást személyesen. Oké, mondja, aztán nem jön. És nem is szól oda. 60-70 embert vártam, ebből legfeljebb 10 jelent meg, és 3 küldött sms-t, hogy bocs, meggondolta magát. Pedig ez még egy kimondottan jó munkahely, vonzó feltételekkel. Sokat törtem a fejem, de nem tudok más tapasztalatot levonni, minthogy nem akarnak dolgozni az emberek, és nem érdekli őket, ha rabolják mások idejét.
Három hét után találtunk egy ígéretesnek tűnő srácot, megdumáltuk, jön dolgozni. Jött is, viszont a következő napon már nem jelent meg. Nem szólt oda, sőt, fel sem vette a telefont, amikor hívtuk. Azóta sem tudunk róla semmit.
Aztán hirtelen fordult a kocka, és gyors egymásutánban befutott két aranyos lány. Egy hét munka után egymást lökdösték arrébb a pultban, hogy melyikük szolgálja ki a vevőt, és mindenkinek mesélték, mennyire szeretnek ott dolgozni, jó fejek a főnökök és korrektek a feltételek. Rájuk azóta is lehet számítani.
Az irodai munkára jelentkezők mások. Titkárnő, asszisztens pozíció. Nehéz jót találni, főleg, ha a cég nem tud sok százezret fizetni és nyugdíjig tartó munkát garantálni. De itt legalább mind vagy szinte mind eljön, vagy ha nem, akkor előre jelzi. Nem előítéleteskedünk, férfi, nő, fiatal, idősebb, pályakezdő vagy gyes utáni újrakezdő mind jöhet, megmutathatja magát. Szerintem ez így normális.
Sok új tapasztalatot szereztem az emberekről az elmúlt három hónapban. Négy meghirdetett állás, sok-sok interjú, és megdöbbenés. Megdöbbenés azért, mert bár részt vettem már pár kiválasztási folyamatban, azok nagy részében speciális területre, magasan kvalifikált munkavállalókat kerestünk, meg ugye vannak a saját munkahelykereső tapasztalataim is, amikor én jártam interjúról interjúra, önéletrajzzal a hónom alatt, és így az eddigi élményeim némiképp más képet mutattak, mint amit most megtapasztaltam.
Eladói állásra pl. nagyon sokan jelentkeznek. Felhívom, jöjjön be, ismerjük meg egymást személyesen. Oké, mondja, aztán nem jön. És nem is szól oda. 60-70 embert vártam, ebből legfeljebb 10 jelent meg, és 3 küldött sms-t, hogy bocs, meggondolta magát. Pedig ez még egy kimondottan jó munkahely, vonzó feltételekkel. Sokat törtem a fejem, de nem tudok más tapasztalatot levonni, minthogy nem akarnak dolgozni az emberek, és nem érdekli őket, ha rabolják mások idejét.
Három hét után találtunk egy ígéretesnek tűnő srácot, megdumáltuk, jön dolgozni. Jött is, viszont a következő napon már nem jelent meg. Nem szólt oda, sőt, fel sem vette a telefont, amikor hívtuk. Azóta sem tudunk róla semmit.
Aztán hirtelen fordult a kocka, és gyors egymásutánban befutott két aranyos lány. Egy hét munka után egymást lökdösték arrébb a pultban, hogy melyikük szolgálja ki a vevőt, és mindenkinek mesélték, mennyire szeretnek ott dolgozni, jó fejek a főnökök és korrektek a feltételek. Rájuk azóta is lehet számítani.
Az irodai munkára jelentkezők mások. Titkárnő, asszisztens pozíció. Nehéz jót találni, főleg, ha a cég nem tud sok százezret fizetni és nyugdíjig tartó munkát garantálni. De itt legalább mind vagy szinte mind eljön, vagy ha nem, akkor előre jelzi. Nem előítéleteskedünk, férfi, nő, fiatal, idősebb, pályakezdő vagy gyes utáni újrakezdő mind jöhet, megmutathatja magát. Szerintem ez így normális.
"Gyerekek, ez egy munkahelyen nem így megy. Megmondják, mit kell csinálni, és egy már kialakított dolgot tanítanak be." - mondta kioktató hangon a középkorú hölgy, miután az állásinterjún többször elhangzott a szájából, az Excelben őt meglepetés nem érheti, aztán egy kis számítógépes + logikai teszt során mégis érte. - "Egy dolog a számolás, és más dolog az Excel. Nem kellene ilyennel szívatni az embereket." - puffogta, miközben ment ki az ajtón.
Persze, a teszt csak szívatás lehet, aljas, előre kitervelt bosszantása a jelentkezőknek, hiszen ő tudja, egy munkahelyen csak a már bejáratott rendszerben kell folytatni mindent. (A futószalag mellett talán igen.) Az meg sem fordul a fejében, hogy azért van szükség a próbafeladatra, mert a munka is ilyesmiről fog szólni. Hiszen ő tudja: egy munkahelyen nem így megy.
Egy pillanatig dühös voltam rá, de aztán inkább sajnálni kezdtem. Kicsit félek, velünk is ripsz-ropsz ez történik. Pár év múlva elolvasunk egy hirdetést, és gőzünk nem lesz, mégis mit akarnak tőlünk. Remélem, akkor majd nem megyek oda, hogy elmondjam a hirdetőknek, milyen is egy munkahely, és hogy a program hibája, hogy nem értek hozzá.
Mosolyogva köszöntem el tőle, nem érdemes vitába kezdeni. Köszönjük, hogy befáradt, majd értesítjük. A kiválasztás végén küldtem mindenkinek, így neki is egy e-mailt, mert szerintem úgy korrekt, ha tudják, lezárult a folyamat és nem érdemes tovább várakozniuk. Köszönjük, hogy befáradt, sajnálattal értesítjük, hogy nem önt választottuk. Minden jót kívánunk a továbbiakhoz. Valahogy éreztem, hogy ő még erre vissza fog vágni. Meg is jött a válasza, amiben még egyszer megpróbált belénk döfni. Közben meg tudom, a legtöbb helyről még visszajelzést sem kapnak a jelentkezők. Ráadásul én végig kedves és diplomatikus maradtam, ő meg az elejétől kezdve ellenséges volt. Pedig nem történt baj, csak nem egymást keressük.
A sors iróniája, hogy ez a hölgy két hónappal később a főmunkahelyemen is beadta a jelentkezését, be is hívta interjúra a kolleganőm. Amikor megláttam a folyosón, kicsit rámtört a hasfájás, de nem kellett elmesélnem a kolleganőmnek a vele kapcsolatos tapasztalataimat, mert ezen az interjún is hasonlóan viselkedett. (Egy kis háttérinfó: az egyik hely egy pár fős kft., a másik egy sokszáz alkalmazottal működő nagyvállalat.)
