Baráti köröm és családom egy része elért arra a pontra, hogy köszöni, inkább nem szeretne ajándékozást karácsonyra.
Egyrészt ez tök jó, mert hiszek benne, hogy ha társadalmilag elegünk van az ünnepi készülődés fogyasztói taposómalommá degradálásából, azon csak úgy tudunk változtatni, ha mi magunk felhagyunk vele. (Megsértődni nem ér!) Másrészt nem kötelező az adok-kapok, fél éves kisbabát életben tartani igyekvő, anyagi nehézségekkel küzdő családnak pláne nem.
De mégis, kicsit fáj a szívem, mert én szeretek mindenkinek kitalálni, kinézni valamit, megvenni (esetleg megszervezni vagy kézzel megcsinálni), rejtegetni, nem beszélni róla, csomagolni (csakis környezetbarátba!), vinni és átadni. Tudatos vásárlóként igyekszem működni, ilyenkor és máskor is, nem veszek meg kacatokat csak azért, hogy ne üres kézzel álljak a fánál, és nem megyek bele az egymást túllicitálós ajándékversenybe sem, de az, hogy semmit se adok, még új és szokatlan érzés. Még fel kell dolgoznom.

Fura, hogy ezt írom, mert a legszűkebb körben (azaz Drissel) már évek óta nem naptár szerint ajándékozunk. Nem kell, hogy adjunk valamit karácsonyra vagy akár születés- és névnapra, viszont sokszor előfordul, hogy év közben, csak úgy megajándékozzuk egymást valamivel. Sokkal szebb, jobb, örömtelibb ez így, de úgy tűnik, ebben sem vagyok strict, talán inkább hangulatfüggő az egész.