Az olyan estékről, mint a tegnapi, mindig kamaszkorom elsőszámú olvasmánya(i) jut(nak) eszembe. A Richard Bach-összesből is leginkább az a jelenet, amitől értetlenül néztem az íróra. Ugyanis feleségével, Leslie Parish-sel vettek két számítógépet, s hobbijukká vált, hogy egymás mellett ülve "gépeznek". Akkor, a 90-es évek elején, 0 db számítógép tulajdonosaként ez tűnt a világ legszörnyűbb ötletének. A kapcsolat halálának, a dögunalom jelképének.
Tegnap este is ez ugrott be, egymás mellett ülve az ágyon, ölünkben a saját laptopunkkal, bal kézzel fogva egymást, mert a jobb a touchpad-re kell... S mindez már-már természetes. Hova züllött a világ...

Ez tök jó, meg nagyon fontos, hiszen az a biztos, amit bebizonyítottunk... csak hát semmi egyebet nem állapított meg a kísérlet, csupán azt, hogy a liberálisok liberálisok, a konzervatívok meg konzervatívok. Végülis erről szól a dolog, nem? "A konzervatívok elutasítóbbak a változásokkal szemben".
Sietve hozzáteszem, mielőtt valaki fejemet harapja: "...a liberálisok teljesítménye nem jelenti azt, hogy ők jobbak lennének a konzervatívoknál."

Itt a nagy vérengzésben el is feledkeztem a saját rákomról :) és arról, hogy volt egy kellemes élményem a magyar egészségüggyel. Történt ugyanis, hogy pénteken reggel magamhoz térve látom, csupa vér a hálóingem. Forgattam mindenfelé, nehezen akartam elhinni, hogy a hátán véres. Nézem magam a tükörben, már amennyire az ember a hátát látja benne, de semmi különöset nem vettem észre. A lakás összes tükrét behordtam a fürdőszobába, körbepakoltam magam velük, a nagyítósat is irányba fordítottam, és akkor láttam meg, az egyik anyajegyem olyan, mintha kézigránát robbant volna a közepén. Nem nagyon tudtam mire vélni, meg is ijedtem hirtelen, ilyenkor előtör belőlem a full hipochonder, már érzem kimenni a vért a lábamból, lepereg a szemem előtt a temetésem, meg ilyenek. Pont zsúfolt napom volt, amibe sehogy sem tudtam beleilleszteni egy rendelőben ücsörgést, úgyhogy vad telefonálásba kezdtem. Amikor a harmadik orvos is azt mondta, ráérek ezzel hétfőig, megnyugodtam. Feltételeztem, nem akarnak eltenni láb alól, amíg be nem szedtek tőlem legalább 2-3 vizitdíjat (de gonosz vagyok), ahhoz pedig legalább hétfőig életben kell tartaniuk. Vasárnap már halálomon voltam, mert netes fórumokon olvastam a különböző anyajegy-műtétekről. Parám mértéke a plafont verdeste. Amikor megláttam a doktornőt, aki nagyjából John Travolta testméretű, s kezébe képzeltem a szikét, nem lettem sokkal bátrabb. Pedig nagyon aranyos volt, mindent részletesen elmagyarázott, végül szökellve mentem az utcán a munkahelyem felé, ilyen sem volt még.
A lényeg, megtudtam, hogy még növésben vagyok. Na nem függőlegesen, hanem bőrileg, anyajegyileg. Megmikroszkópolták a hátamat, kenegetni kell nagyon, a széltől is óvni, minden mozgáshoz, sporthoz, dörzsölés-veszélyes tevékenységhez leragasztani (ez azért nagyon könnyű, mert pont a melltartóm pántjánál található), havonta orvoshoz vinni, s fohászkodni. Kimetszhetné, de egyelőre nem ajánlja. Rohadtul fájna és olyan csúnya maradna a helye, hogy a plasztikáztatás sem segítene jelentősen rajta. Búcsúzóul még megkérdezte, mit csináltam, ami ezt idézte elő. Aludtam, bocsánat. :)

Jó pár napja tart a véradás körüli cécó, de még mindig nincs értelmes magyarázat, korrekt nyilatkozat. Minél többször szólal meg valaki a vérellátók oldaláról, annál tovább romlik a helyzet, mármint egyre világosabban látszik, a melegek elleni előítéletekről, általánosításról van szó.
"Miskovics Eszter, az Országos Vérellátó Szolgálat igazgatója szerint a homoszexuálisok gyakran váltogatják partnereiket, így nagyobb az esély rá, hogy nemi úton terjedő betegséggel fertőzöttek, ezért nem adhatnak vért. Annak ellenére sem, hogy bizonyos nemi úton terjedő betegségek nagyobb arányban jelennek meg a heteroszexuálisoknál, mint a melegeknél. Az Anonim AIDS Tanácsadó Szolgálatnál dolgozó Feleki Attila szerint a hepatitis-es betegek többsége például heteroszexuális. Mégis egész Európában érvényes a melegeket kizáró szabály, "nem mi találtuk ki" - állítja az Országos Vérellátó Szolgálat igazgatója." (forrás: origo.hu)
Mivel egy romániai hírportál már augusztusban írt az ottani, a miénkhez nagyon hasonló helyzetről, elhiszem, hogy Európában ez a "szabály", s talán nem a hazaiak fejéből pattant ki, ettől még nem látszik kidomborodni egyetlen ésszerű magyarázat sem a megkülönböztetésre. Inkább "ők is beleugrottak a kútba, mi csak utánuk ugrottunk" jellegű a nyilatkozat, de oké, tegyük fel, hogy tényleg meg van kötve az OVSZ keze. A "miért?" még akkor sem tisztázott. S ez sem Európa száját hagyta el: "a homoszexuálisok gyakran váltogatják partnereiket, így nagyobb az esély rá, hogy nemi úton terjedő betegséggel fertőzöttek". Na ja, a cigányok pedig bűnözők, az arabok terroristák, a németek antiszemiták, a szőkék buták... és persze a heteroszexuálisoknak glória van a fejük felett, és ha véletlenül mégis a szexuális hedonizmus útjára tévednek, azt kizárólag óvszerrel teszi (a melegeknél ez automatikusan kizárt). Ez itt a baj, ez a nézet. S ez szabályfüggetlen, egyszerűen beszűkült gondolkodásra utal, hogy valaki nem úgy nézi, hogy van partnereit gyakrabban és ritkábban váltogató ember, hanem van meleg és nem meleg ember, megbélyegezve pozitív és negatív tulajdonságokkal.
Ja, és persze a költségkímélés szentesíti az eszközt. Az nem világos, hogy ha minden vérmintát megvizsgálnak (remélem), akkor miért drágább az egyik a másiknál. A pozitív teszt költségesebb? S ha költségesebb, akkor mi van? S milyen mennyiségű használható, egészséges vért utasít el így az OVSZ a teljes meleg társadalom kizárásával? Nem mindig azt mondogatják, hogy kevés a vér?
Érdemes megnézni az origo cikkénél a videót, jól van összevágva, ahogy az érvek, vélemények, tények, adatok egymásnak feszülnek, s jó néhány olyan érv is elhangzik, amit máshol még nem hallottam.

Mindenen morgok, de valójában az lehet a bajom, hogy holnap valószínűleg az arcomba mondja a bőrgyógyász, hogy ki kell vágni egy kb. másfél centis darabot a hátamból. Akárhogy is keresem, ebben bizony nem lesz semmi vicces.
Van jó hír is. Kaptam egy olyan hangfal-szettet a laptopomhoz, amelyiken bármit hallgatok, kicsordul a könnyem. Értsd: nagyon szépen szól. Vagy legalábbis az előző garnitúra után úgy tűnik. Ma már tizennégyszer szakadt meg a szívem. :)

Nem értem, a fűtés miért naptár-, és miért nem időjárásfüggő. Mindjárt megfagyok. Bezzeg, amikor decemberben 20 fok volt...

A problémámat valahogy így tudnám összefoglalni röviden és tömören:
Szeretnék gyereket, de előtte még sok minden mást kellene csinálnom, viszont gyereket most szeretnék, azonnal. Na. Ezt oldja meg valaki!
S nem lehet mondani, hogy eddig nem éltem. Sőt, nagyon is. Huszas éveim a carpe diem jegyében teltek. Most sem bulizás vagy ilyesmi hiányzik, sosem voltam partyarc. Inkább az önmegvalósítás terén van még tennivalóm, úgy érzem.
Ha valaki megtenné, hogy kivesz egy évre a munkából... igyekeznék gyorsan lezavarni az egészet. :)

Basszus, majdnem ugyanoda estem vissza, ahol két és fél hónapja tartottam. Nem hiszem el, egyszerűen nem hiszem el. Szétvet a düh.
Nem ez uralja a napjaimat, heteimet, tudok gurulni a röhögéstől, élvezem a programjaimat, a baráti társaságomat, amely egyre tágabb, szövögetem a terveimet, de amikor csak magammal vagyok, net, zene, könyv, újság, emberek és munka nélkül...

Ami a magánéletemet és az érzelmeimet illeti, meglehetősen össze lehetek zavarodva. Ezt többek között abból gondolom, hogy ma délelőtt a Corában, számomra is váratlanul, mindenféle előzmény nélkül, egyik kezemben egy zacskó spagettivel, másikban egy csomag liszttel Dris nyakába borultam. Fojtogatták torkomat a könnyeim, alig bírtam a fülébe súgni: "Olyan jó, hogy vagy!" Máskor meg elhúzódom vagy ingerült vagyok vele. Türelme határtalan.
Tudom, ő az, aki nekem van, de sehogy sem tudom feldolgozni az engem ért sérelmeket. Amiket persze nem ő okozott. Az ingerültség pedig valószínűleg a tehetetlenségből származik, mert akárhogy szeretném, nem tudok ezen az állapoton változtatni.
Állítólag az idő megoldja. Na de mennyi idő?