Mi vagyunk a három lökött nő (először majdnem gráciát írtam). A szőke, a fekete meg a barna. Mindhárman harminc körül, frissen facér állapotban. Az egyik kártyát vet és feng-shuizik, a másik meditál, én meg... ööö... Élek, mint mindig! Érzem, tök jó lesz ez a nyár.
"Csak az az izé ott bent, ne dörzsölne annyira."

És van új a Nap alatt! Senki ne kérdezze, amit én kérdeztem először: ki a fenének készült ez? Ugyanis én ismerek egy alacsony lányt, aki olyan hiú, hogy a sáros, mocsaras helyekre is 15 centis magassarkúban megy. Ráadásul ezt a tulajdonságát elég nagy öniróniával kezeli. Na, neki ideális ajándék. Kár, hogy szolid a színválaszték.

Frik annyira összecsomagolt, hogy kettőt elvitt az én nadrágjaimból is. Aztán hozhatta vissza. A repeta-búcsú pedig felülírta a pénteki sírva röhögőset. Rövid volt és szvsz tapintatlan.
A programjaim egymást érik, nem tudom, mi van velem, de míg máskor ilyenkor begubózom, most emberek közé vágyom. Átnyargaltam hát barátnőmhöz, rég nem éreztem magam ilyen jól vele, mint ezen a rögtönzött csajos este helyett délutánon. Úgy találtam, hogy épp a lakását rendezte át a feng-shui szerint, karrierépítő, pénzházhozálló és pasifogó szempontokból. "A szerelemsarokba egy kristályt lógatok, ide két delfin kerül, oda meg egy ágaskodó ormányú elefánt." - lelkendezett. Kisírhattam magam. S hitetlenségem ellenére még azt is hagytam, hogy kártyát vessen nekem. Most úgyis mondhat akármit... a szokásosnál is komolytalanabbnak veszem.
Este Kútvölgy, kerti party. Csendes utcák, régi villák, kellemes társasházak, ablakukból csodás rálátás Budapestre. Arrafelé autó is alig jár, a madarak vidáman csicseregnek. Célállomáson szép, nagy terasz, talán 20 fiatal, saláta, ital, és könnyű nyáresti szellő. Értelmes és szimpatikus emberek, érdekes témák, poénkodás. S végre, végre, végre! Jól éreztem magam! "Bemelegedési idő" nélkül, szinte azonnal feloldódtam. Ilyen sem volt még nagyon. S tudom is, minek köszönhetem.
Ezzel az élménnyel alszom ma el. Csak az az izé ott bent, ne dörzsölne annyira.

Tudtam, hogy kimaradt valami a múltkor összeírt filmes listámból. A Garp szerint a világ. A humor és szomorúság kellemes egyvelege. Egyszerűen kedves nekem.

Nem tudtam egyedül maradni. Mentem mindenfelé egész szombaton. S jó volt, amennyire ilyenkor jó lehet. Még az éjszakába is belevetettem magam. Szórakozni, legalábbis annak szándékával. Fecske, taxi, West Balkán, taxi, Cha-cha-cha, séta hazáig. Nem találtuk a zenét. A társaság egy része meg eleve el volt cseszve. Másik része megnyugtatott. Végül hajnali négy körül, az est befejezéseként belefutottam frik barátaiba, nehogy elfelejtsem, mit szeretnék elfelejteni.
A sírva-nevetve szakítás utáni röhögős, szenvedős és mérges hangulatfokozatokból most épp a dühnél tartok.

- Nem olyan vagy, mint aki épp szakított...
- Hát, te, ez volt életem eddigi legjobb szakítása. - értetlenül néz rám. - De tényleg, határozottan voltak jó részei.
Röhögünk.

Már ismerem annyira, hogy ha nagyon kedves a hangja a telefonban, szakítani jön. Mire legközelebb csináljuk, már tudni fogom. [humorjel] A huszonkettedikék meg egyszerűen átkozottak.

Csendet kérek! Mindenki helyezkedjen el kényelmesen kedvenc fotelében. Dőljön hátra, és figyeljen! Tádádádáááám: megszólalt!

Megvettem a telefonomat február elején. Új szerződés, hűsérnyilatkozat, minden. Mondom a lánynak, már rég megváltozott a címem, ő meg a régit nyomtatja épp rá a szerződésre, nem lesz az úgy jó. Azt a választ kaptam, hogy nem számít, úgyis a levelezési címre küldenek mindent.
Ez így is volt egészen addig, amíg csak számlák jöttek. Viszont egyszer csak elkezdtek a régi lakcímemre, ahol most Anyukám lakik, és a város másik csücskében van, szállingózni a levelek. Fizetési felszólítók és egyéb tájékoztató jellegű irományok.
Múlt héten fogtam magam, bementem a Pannonba, betegen ugyan, de kell egy kis mozgás az egész heti otthonlét után. Sorszám, és másfél órás várakozás. Állva, egyhelyben. Szék nincs. Amikor végre sorra kerültem, előadtam a srácnak, hogy a címet szeretném megváltoztatni. Nem a levelezésit, az jó, a számlák tökéletesen érkeznek, viszont bármilyen más levél rossz címre megy. Írjuk már át, kérem szépen. Asszongya, azt csak telefonon lehet elintézni. Ügyfélszolgálat tehermentesítése, satöbbi. Még jó, hogy másért is mentem, mert biztos felrobbantam volna 1,5 óra ácsorgás után.
Ma jutottam odáig, hogy felhívjam a PGSM ügyfél-vonalát. Nagyonkedves Szilárd közölte, hogy csak személyesen, az ügyfélszolgálaton tudják átírni a címet, hiszen személyivel kell igazolnom, hogy én én vagyok, és hogy a szerződés egyik alapadatát módosítani kívánom. Logikus, persze, ezért mentem be magamtól is korábban. Értetlenségemre viszont, ami annak szólt, miért küldtek el kétszer is ezzel az ügyfélszolgálatról, kioktatóan közölte, hogy valószínűleg nem tudtam elég érthetően elmondani, hogy mit szeretnék. Lenyeltem a megjegyzésem, már bánom.
Jelenleg kicsit vacilálok, hogyan kerülhetném el ezek után, hogy én legyek a rossz, gonosz, bunkó és értetlen ügyfél. Mindenesetre hamarosan felkeresem őket ismét személyesen. Immár negyedszer nekifutva ennek a bonyolult ügynek a megoldásához, bocsika, megváltozott a címem.

PGSM Update: Ismét felkerestem az Ügyfélszolgálatot, személyesen! Ezúttal beszippantott a vákuum. Beálltam Van Damme-pózba, hogy tudjak rúgni, ha kell. De nem volt rá szükség, elég volt szemöldököt ráncolni. Átírták a címem, végre. Igaz, csak második nekifutásra sikerült átmásolnia a fiúnak a számlaküldési cím rublikából (Ctrl+C) az állandó lakcímhez (Ctrl+V), a kettő között pedig próbált meggyőzni, hogy az első, elrontott verzió is jó. Nem, nem jó, nem talál meg a postás.
Címátírás tehát végre sikerült. De újabb kör indult. Egy másik intéznivalóm is volt ugyanis, amire megint azt mondták, a telefonos ügyfélszolgálathoz forduljak. Van 6 jegyű kódom? Van.
Telefonos ügyfélszolgálat kéri a kódot, diktálom, azt mondja, nem jó. Biztos megváltoztattam. Nem, nem változtattam meg. De biztos. Menjek be az Ügyfélszolgálatra, csinálnak új kódot, azzal telefonáljak majd újra. Ááááááááááááá!!!