Szép kis szlogeneket lehetne gyártani arról, hogy az Excel könnyebbé, gyorsabbá teszi a munkavégzésemet, és igaz is lenne. De ahhoz, hogy a főnökeim meg legyenek elégedve, egészen más oktatások kellenének. Suliba menet ilyeneket ötleteltünk: jövőbe látó tanfolyam, gondolatolvasó tréning...
Trénereknek üzenem: itt egy piaci rés.

- Mit szeretnél kérni a Jézuskától?
- Szeretetet, lelki támogatást.
- Na és tőlem?

- Pff, utáltam a törit azokkal a hülye évszámokkal, amiket mindig be kellett magolni...
- Voltak könnyebbek, én is már csak azokra emlékszem. Például 1222.
- Na jó, neked az könnyű. Végül is mohácsi lány vagy.

A Michael Jackson-filmről szóló bejegyzésemet valahonnan március elejétől kellene kezdenem, amikor bejelentették, visszatér a pop királya, mindössze egyetlen show erejéig, majd rövid időn belül kiderült, hogy 10, vagyis inkább 50 estés lesz a koncertsorozat. Mivel akkor már kb. 10 éve csak Jacko botrányairól, azok cáfolatairól és leromlott egészségi állapotáról lehetett hallani, már az egyestés koncertre is az volt az első reakcióm, hogy én erre nem vennék jegyet, tuti, hogy csalódás lenne. Gondoltam ezt azért is, mert pár éve voltak kisebb próbálkozásai a visszatérésre, és egyik sem sikerült valami fényesen.

Amikor MJ meghalt, nem tudtam mit írni róla. Nem jött semmi a „tollamra". Csak nagyon sajnáltam, elővettem a régi számokat, utánanéztem a dalszövegeknek, és szép lassan előbújt emlékeimből a szupersztár, aki a kilencvenes évek közepéig volt. Bár fanatikus rajongójának sosem számítottam, végigkísérte a gyerekkoromat és a tinédzser éveimet is. Szép lassan került ki a képből, és ami utána jött, az szinte elfeledtette a múltat. Legalábbis ezt hittem, amíg elő nem kerültek a régi dalok. Mert dehogy felejtődött el, csak amikor még frissek és nagy slágerek voltak, gyerek voltam, most meg egész más füllel hallgatom a dalait, más szemmel nézem az egész Michael Jackson-jelenséget.

A "temetés-show"-t ugyan megnéztem, de akadtak részek, amelyektől kavargott a gyomrom. Ezek után nem igazán követtem, ki mivel jött még elő, milyen összeesküvés-elméletek születtek. Eljutott persze hozzám ez-az, egy addig ismeretlen fiúgyermekéről, egy gyilkossággal vádolt orvosról, a film ellen tiltakozó rajongókról... de inkább csak hallgattam a dalait, és igyekeztem megszámolni, hányszor hangzik el bennük, hogy „change the world".
Elsők közt vettem jegyet a filmre, mert azt hittem, hamar el fogják kapkodni. Pár órával a megvásárlása után viszont már nem nagyon értettem, miért volt ez olyan sürgős és fontos nekem. Előtört a cinikus énem, halott hírességekről sok bőrt lehúzó business man-eket vizualizáltam és ügyes marketinget sejtettem amögött, hogy csak a 2 hétig vetítik. Persze, gondoltam, így lehet eladni előre a jegyeket, nehogy az első hétvégén kiderüljön, hogy egy nagy semmi az egész.

Ehhez képest a vetítés előtti nap már olyan izgatott voltam, mintha egyenesen Michael Jackson koncertjére lett volna jegyem (még az élőjére, amire, ahogy fent írtam, egyáltalán nem adtam volna ki pénzt).
Ennyit a bevezetésről, meg az ingadozásaimról. Nem volt rövid, tudom.

A Bajnai-féle korrupcióellenes csomagról elsőre az jutott eszembe, mekkora védelmet fognak élvezni az állami cégek munkavállalói.

A mostani divat, vagy legalábbis az a része, ami a budapesti boltokban elérhető, nekem rémálom. Már nyár elején is rosszul voltam tőle, amikor üzletről üzletre mászkáltam. Fekete, szürke felmosórongyok sok pénzért. Ha már a belvárosban jártunk, gondoltam, menjünk be a fiatal divattervezők boltjába, ami mindig zárva van, amikor arra sétálok. Most végre nyitva, hurrá. A ruhák jól néznek ki, de legnagyobb megdöbbenésemre az eladók fennhangok buziznak.

Bunyevácz Zsuzsa Túlélési kézikönyv elvált anyáknak című, szórakoztatásra szánt könyvét több kolleganőm is ajánlotta, függetlenül attól, hogy sem elvált, sem 3 gyerekes anya nem vagyok. Hallgattam rájuk, gondoltam, villamosozáshoz jó lesz. Most, a felénél viszont azért hagyom abba, mert minden oldal után az jut eszembe, mennyivel jobban meg tudná ezt a témát írni Nefi.

Bunyevácz Zsuzsa Túlélési kézikönyv elvált anyáknak című, szórakoztatásra szánt könyvét több kolleganőm is ajánlotta, függetlenül attól, hogy sem elvált, sem 3 gyerekes anya nem vagyok. Hallgattam rájuk, gondoltam, villamosozáshoz jó lesz. Most, a felénél viszont azért hagyom abba, mert minden oldal után az jut eszembe, mennyivel jobban meg tudná ezt a témát írni Nefi.

Juszt sem töltjük az egész hétvégét azzal, hogy szétszereljük a szekrényajtó eltorzult keretét, elvisszük az Ikeába, megvívjuk a csatát a vevőszolgálattal (bár általában könnyen megy náluk), tervezünk új szobát, új gardróbot, meg ilyenek. Juszt is pihenni fogunk.
Egyébként is, el van ez a gardróbajtó átkozva, Gy. már a beszerzése körüli nehézségeknél megmondta, égi jelek ezek, nem kellene erőltetni. De nem hallgattunk rá, mert olyan szép volt. Talán most, hogy darabokra tört (nem a mi hibánkból), és már nem gyártják ilyen méregzöldben, és a hálószoba ehhez lett tervezve, tényleg el kellene gondolkodni rajta, nem szeretnénk-e valami egészen mást.
Ezek után már nem érezném biztonságban magunkat egy ugyanilyennel, pláne nem, ha egyszer gyerek is fog bújócskázni abban a szekrényben. Tehát most tervezhetünk új szobát, új színeket. Egy hét, mire kijönnek az emberek és megnézik, mi történt. Addig van időnk.

Napközben többször eszembe jutott, hogy tavaly ezen a napon költöztünk be a lakásba, és hogy kellene ebből az alkalomból blogolni egyet. De milyen már csak úgy beírni puszta tényként, hogy 1 év, és hogy szeretek itt lakni... A "sors" persze megoldotta a post-ot. Ahogy itt ültem a nappaliban a monitor előtt, Dris meg épp ellazult a tévé előtt és belefeledkezett volna (!) a Harry Potterbe, a hálóból egyszer csak fura hang tört fel. Kb. olyan, mintha 1.000.000 puzzle-darabka zúdulna ki a szekrényből. Sietünk oda, mi lehet ez? Látjuk, ahogy a gardróbszekrény üveg tolóajtaja apró darabokra törik. Minden csupa szilánk. A polcokon levő ruhák, táskák, cipők. Tele az ágy fele (az én oldalamon, még jó, hogy nem éjszaka volt), az ágy alatt a padló, minden. Elő a seprű, lapát, porszívó, meg a felmosóvödör. Lapátoltuk bele a törött üvegeket. Két órába telt, mire végeztünk.


Ez itt az új gardróbszekrényünk ajtaja 

Klassz. Épp szerettünk volna egy pihenős estét, erre ez van. Pár napja a karnis egyik fele engedte el a falat, néhány hete meg ugye a mosogatógép dobta be a törölközőt... Negatív hullámba kerültünk, úgy érzem.
Ennyit az évfordulóról és a szeretett, nyugodt, pihepuha otthonról.