Macskafogó 2.: 5/10
Cassandra álma: 3/10
Az elítélt: 6-7/10
Hazugságok hálója: 8/10

Na de a C.R.A.Z.Y., az egészen más. Nekem címzett, muszáj megnézni kategória. Ezzel a filmmel próbáltuk ki a Filmkliket, ahol ingyen és nem ingyen lehet mozizni. Igaz, néha van egy kis reklám, és előfordul, hogy akadozik is a lejátszás, de azért jó, hogy létezik ilyen lehetőség.
A C.R.A.Z.Y.-nek sem adnék többet 8/10-nél, vagy inkább 7/10-nél, de nem számít, mert tökéletlenségében is rendben van, lekötött 2 órán át. Egy dolog a téma, és egy másik a megvalósítás. Egyik sem egyszerű.
Ami a történetet illeti, a fősrác, Zac ritka szerencsétlen már a születése perceiben is, egyrészt pont Karácsonykor bújik ki az anyukájából, ezzel eltökítve az összes későbbi születésnapját, másrészt a klinikai halál állapotába kerül pár másodpercre, harmadrészt az apja még frissiben leejti... s később sem lesz sokkal jobb. Négy fiútestvére mellett már kiskorában mutatkoznak jelei, hogy ő bizony más, érzékenyebb, feminim alkat. Ahogy nő, folyamatosan küzd azzal, hogy megtalálja a helyét. A családban, a szerelemben, a szexualitásban, és minden másban is.
A C.R.A.Z.Y. nem tipikus melegfilm, de viszonylag hétköznapi történet, elég jól megvalósítva. Zac bizonytalanságát a film nagyjából 2/3-áig a néző is átéli. Olyan, mintha vizionált volna valamit egy férfiről, de mire tudatosulna, már el is múlt, úgyhogy nem lehet biztos benne, hogy tényleg úgy volt. Ez nekem nagyon tetszett. Meg ahogy végig ingadozik a fiú, még magának sem vallja be, pedig igen, pedig nem, pedig igen... Küzd az apja szeretetéért, s hogy büszke lehessen rá, de időnként érzi, hogy már magáért is kellene élnie.
Van még valami, ami nagyon tetszett, és számomra meg is fűszerezi az egészet. A történet a 60-as években kezdődik és a 80-as évekig tart, s Zac ezalatt a húsz év alatt lesz csecsemőből kisfiú, kamasz, majd fiatal felnőtt. S mivel érzékeny lélek, egyéniség és meleg is, kicsit más zenéket szeret, máshogy öltözik, mint a kortársai. Rolling Stones, David Bowie és a 70-es, 80-as évek popzenéje, vagány kamaszszoba, dögös frizurák, feszes nadrágok, és Zac outfit-je összességében olyan látványos, hogy már azzal el lehet lenni 2 órán át. A főszerepet alakító Marc-André Grondin-ról nem is értem, miért nem hallottunk többet.

Itt még a szerencsesüti is olyan magyar, csupa lehangoló üzenet, hogy a szerelem csupán ócska trükk, múló illúzió, meg minden.
Legalább ez lenne lelkesítő, nem? A szerencsesüti csupán ócska trükk, múló illúzió. Azt szeretném.

Nagy szerelmese vagyok a flash mob-oknak, és szomorú is, mert erről nem tudtam. Ha jár errefelé olyan, aki már most tudja, hogy tudni fog a következőről, ígérje meg, hogy értesít. Időben. Kösz.

Pár perce hallottam egy interjút Eszenyi Enikővel a Radio Cafén, most a Vígszínház igazgatónőjeként nyilatkozott. A Vígszínház hamarosan (gondolom, ősszel) színpadra viszi Pedro Almodovar Mindent anyámról c. filmjének adaptációját, amelynek kapcsán Eszenyi Enikő elmondta, az elkövetkező évadban több, a "másság"-gal foglalkozó darabot is be fognak mutatni, mert a művészetnek, a művészeknek alapvető feladata feldolgozni, megmutatni egy ilyen fontos kérdést, és ha a társadalomban bizonytalanság van, segíteniük kell az eligazodásban. (Nem ezekkel a szavakkal mondta, de remélem, sikerült összefoglalnom a lényeget.)
Egyetértek vele, és örülök, hogy ilyeneket nyilatkozik. Igaz, eddig sem éreztem, hogy a színház kerülné a melegtémát, úgy 16 évvel ezelőtt láttam az Erkel Színházban az Angyalok Amerikában-t, s már akkor sem sokat finomkodtak...

Ehhez muszáj hozzászólnom, mert érintve érzem magam. Valamikor május elején engem felvett a Google autó, a Bartók Béla út és a Bertalan Lajos utca sarkán, +/- 30 méter, sétálva. Hülye látvány lehettem, mert megtorpantam, és szájtátva bámultam a kamerákkal telepakolt autó után, amíg csak el nem tűnt a messzeségben. S mindenki elhiheti, irtó lassan haladt.
Egyáltalán nem okozott lelki törést, hogy valószínűleg rögzítettek a kamerák, pláne, hogy úgy tudom, minimum az arcot kikockázzák, tehát max. ruha és alkat alapján lennék felismerhető, de mire ebből a projektből lenne valami (2 év? 3?), tuti, hogy senki nem fog rám így, ebben a formában emlékezni. Ha mégis, az sem tragédia. Inkább izgatottan vártam, milyen lesz majd a Street View-n "szerepelni", mint hogy kiakadtam volna. Pedig egy többszáz fős cégnél azon kevesek közé tartoztam, akiknek nem tetszett, hogy be akarták kamerázni a folyosókat és bizonyos helyiségekbe ujjlenyomat-azonosítás után lehetett volna belépni, nem vagyok a térfigyelő kamerák nagy barátja sem, és valószínűleg "extrém feministának" is számítok. Ezt a Street View-s szereplést mégsem éreztem durvának, s igazat adok Will-nek abban, hogy vannak itt durvább dolgok is. Ettől viszont még lehet adatvédelmi szempontból aggályos.
Jobban belegondolva ijesztő, hogy a Google lassan mindent tud rólunk, belát a kertbe, ahol toplessben napozunk, ismeri a privát beszélgetéseink tartalmát, a politikai orientáltságunkat, és jóformán mindent. Az összes infó egy kézben. S míg a közösségi oldalakra bugyis fotókat feltöltő tinik - és nem tinik - esetében a hangsúly az "önként"-en van (talán nem belőlük kellene kiindulni, ha azon gondolkodunk, zavaró-e az embereknek, hogy Big Brother világában élnek), addig arról nem mi döntünk (max. közvetetten, hiszen egyáltalán nem muszáj internetet használni), hogy a Google figyelje-e az e-mail-jeinket, és bekerüljünk-e a Street View kameráinak látókörébe.

Piroska elhízott a junk food-tól. Hófehérkén csüngenek a kölykök, miközben a herceg sportközvetítést néz a tévében és sörözik. A királyfi pedig az öregek otthonában várja, hogy szerelmetes Csipkerózsikája felébredjen végre a 100 éves álomból.
Továbbgondolt mesék, bezúzott illúziók Dina Goldstein fotósorozatán. Nesze neked leányálom.

tesztelve, és elsőre 10/10-es. Mondjuk jöjjön is be, de tényleg, mert már a szakma Rolls-Royce-át fogyasztom, szerény ismereteim szerint innen nem nagyon van tovább. Még az sem rettent el, hogy kétszer annyit kér egy vágásért, mint az előző, mert szerintem ennek ez az ára. A korábbi lánynál mindig furán éreztem magam, amikor a végösszeghez értünk. Zavarba hozott, hogy milyen olcsón dolgozott.
Dris mondása, amikor az aluljáróban ránk akar sózni valamit egy árus a "nagyon olcsó" dumával, hogy "olcsó? akkor nem kérjük.".
Ez valahogy tényleg így van. Ráadásul az olcsó általában gyanús. Basszus, ha jó vagy, értékeld a munkád annyira, hogy megkéred az árát. Pozícionáld magad! Szerintem. Mondom ezt én, aki totál béna vagyok bértárgyalásban.

Ui: Érzéki csalódás csupán, hogy ez a bejegyzés arról szól, hogy mi talicskával hordjuk haza a pénzt. Dehogy.

A Vaterán vásárolt kerékpár így érkezett meg. Pontosabban így adták fel. (Fotó a hajtás után.)

Megőrjítenek a fodrászok.
Felhívom, szeretnék bejelentkezni. Hívjam másnap. Hívom másnap, szeretnék bejelentkezni. Hívjam vissza délután kettő és négy között, most épp utcán van. Próbálom délután háromkor (az eléggé kettő és négy között van), szeretnék bejelentkezni. Keressem később délután, most nem tud beírni. Mikor később? Négy körül. Hívom 16:10-kor, mert tényleg szeretnék bejelentkezni, de nem jó neki, csak 20 perc múlva ér be az üzletbe, próbáljam újra. Rácsörgök 35 perccel később (mert ugye én sem tudok egész nap fodrászt hajkurászni, más dolgom is akad néha), most jó, ott a notesz is, hurrá.
Nem értem, főleg azért nem, mert a múltkor is panaszkodott, hogy alig van vendége, sokan elvesztették az állásukat és a hajvágatáson tudnak spórolni, stb. Aki meg menne és vinné a pénzét, azzal így. Tényleg nem értem, mert úgy látom, ez csak a fodrászokra jellemző. Más szolgáltatónál nem nagyon tapasztalok hasonlót. Nagy luxus is lenne manapság.
Vagy ha pl. engem felhív valaki, aki munkát szeretne adni, előveszem a noteszom. Akár utcán, metrón, rolleren vagy üzletben vagyok. Ha mégis pont rossz az időzítés és nem tudok vele beszélni, elnézést kérek és amint alkalmas, visszahívom.
Szakítottam már fodrásszal (részben) emiatt, de az újak is mindig ezt csinálják. Kivétel persze az a szalon, ahol dolgoznak egymás mellett 4-en, 6-an, 8-an, fix időben bent vannak, páros héten délelőtt, páratlanon délután, és/vagy van recepciós, aki kezeli a naptárt. Csakhogy az ilyen helyeken többnyire nem tudják úgy levágni a hajam, hogy az tetsszen is.
Egyetlen "trükk" működik, mégpedig az, hogy amikor ott vagyok nála, már beíratom magam jövő hónapra is, és akkor minden(ki) mást hozzám igazítva vállal.

Ma reggel megérkezett családunkba az első bébi, legalábbis 27 éve, az anyukája születése óta az első. Olyan régóta nem történt mifelénk ilyesmi. (Nem tudtunk 30 évesen babával fotózkodni az iwiwre.) Azt hiszem, mindenki azt várta, hogy majd én nyitom a sort, de máshogy alakult. Én pedig ettől a nem enyém kisbabától is majd' kiugrom a bőrömből örömömben.

Közben máshol véget ért egy nagy szerelem. Az ifjak jobbra-balra el. Szomorúak, de jobb lesz így nekik. Ismét a régi tapasztalatom igazolódott be: a nagyon fellángolós, mindent elsöprős szerelmeknek két év az általános szavatosságuk. Aztán a rózsaszín köd szertefoszlik, és nem marad sok utána, nem tudnak mit kezdeni már egymással. Szívből sajnálom, olyan jó volt nézni őket, amíg lángoltak.