11:50
És megint csak dobozok, dobozok és dobozok. Csak most nem otthon, hanem a melóban. Az otthoni életem 16, a munkahelyi 12 doboznyi.
Minden leragasztva, felcímkézve, már nem tudok mást csinálni, csak netezni. Jövő héttől egy kicsit megint új fejezet nyílik az életemben.

16:00
Megnéztük az új irodaházat, és hogy ne mindig csak morogjak a blogban, elmondom, hogy minden előzetes rémhírrel ellentétben nekem nagyon tetszik. Állati szép, vadi új (lassan minden az lesz körülöttem, csak én vénülök vészesen), modern, ízléses, letisztult, high tech, meg minden. Igaz, többet kell majd utaznom, de biztos meg fogom szokni. Nem is értem azokat, akik szerint éhen fogunk halni, mert az eddig megszokott konyha oda már nem szállít, és meg fogunk fulladni, mert biztos nem lehet ablakot nyitni, és meg fogunk őrülni, mert olyan az az épület, mint egy labirintus... Ugyan!

X: Tandem? Az melyik is? Olyan ismerős a neve.
Y: Ott a Vásárcsarnok mellett.
X: ?!
Y: Egyébként blogger-kávézó.
Z: (nevet) Bloggerhely? Akkor ott papírzacskóval a fejükön ücsörögnek?
Y: (félmosoly) Nem minden blogger olyan rejtőzködő.

Másnap:
Y: Na, volt zacskó a fejükön?
X: Nem, de nincs is rá szükségük. Akkora ott a füst, hogy úgysem látják egymást.

"Hozzád hazajön a lelkem. Megnyugszik. Itt vagyok teljes, és ez nagyon jó!"

, ülök a villamoson, kezemben az éppen aktuális könyv. Felszáll egy srác, és megáll velem szemben, az ülésem közelében. Olvasok, de a szemem sarkából látom, ahogy ereszkedik a nyaka; mindenáron szeretné megnézni a könyvem borítóját. Nem tudom, miért akarják tudni az emberek, mit olvasnak mások. Már a térdét is behajlítja, de még mindig nem jó a szög, hát segítek neki, felé tartom a borítót. "Kösz", mondja, s zavarba jön. Összemosolygunk. Aztán még kétszer összenézünk, nálam valamivel fiatalabb lehet, értelmes szemű, ápolt srác. Nem történik semmi, de látom rajta, hogy próbál lazázni, hanyagul zsebre vágja az egyik kezét, és időnként lopva rám néz.
Jönnek sorban a megállók, talán kettőt hagytunk már el, amikor nyílik az ajtó, s felszáll egy fiatal anyuka iskolás korú kislányával. "Csókolom, Zoli bácsi!"- szól oda a kislány a srácnak. Varázsszó, de tényleg, a srác, mintha egy pillanat alatt kicserélődne. Kihúzza magát, komoly arcot vesz fel, és (ez kész!) odalép a lyukasztóhoz kezelni a jegyét, pedig már hosszú percek óta utazik. Persze, kell a tekintély, na meg a példamutatás. A lyukasztótól már nem ugyanoda áll vissza, eltűnik a villamos végébe. Pár megállóval később látom az ablakból, hogy a srác és a kislány ugyanott szállnak le, és mennek át a zebrán, egy iskolaépület irányába.

A 2007-es év életem egyik -, ha nem a - legjobbja volt. S ahogy tavaly ilyenkor sejtettem, 2008. a leghúzósabb lett. Sosem dolgoztam ennyit korábban, sosem kellett ennyi mindent összehangolni, sosem volt ennyi lutri az anyagiak terén. Rengeteg dolog megváltozott, de mostanra túl vagyok a nehezén, úgyhogy összegezhetek.
2008-ban férjhez mentem, lakást vettünk, és Drisék üzleti sikereit is közösen elért eredményként könyvelem el. Jobb lett a kapcsolatom anyukámmal, még akkor is, ha ő ezt épp ellenkezőleg éli meg. Tavaly ilyenkor szóba sem álltunk egymással, most 1-2 naponta beszélünk telefonon, sokkal több dolgot megosztok vele, mint korábban, és segítek neki, amiben csak tudok.
2008. lett nemcsak a leghúzósabb, de a legsikeresebb évem (évünk) is, s ez a befektetett munkán kívül a mellénk szegődött szerencsének is köszönhető. Ennek látszólag ellentmond, hogy idén kaptam a legkevesebb elismerést másoktól. A lényeg mégis az, hogy én, vagyis mi úgy éljük meg, rengeteg mindent elértünk. Mi tudjuk, mennyi munkánk fekszik benne, mennyi kockázatot vállaltunk, és milyen simán zajlott minden, mégha időnként a sírás határán is álltunk a fáradtságtól vagy az ügyek átláthatatlanságától.
Azért van néhány dolog, amit viszont sajnálok, de a körülményekből adódóan nem tudtam elkerülni. Ilyen pl. az, hogy nem maradt elég időm az emberekre, se régiekre, se újakra. Nemet mondtam kedves invitációkra, elhanyagoltam a blogomat, s az időhiány, kimerültség, túlhajtottság miatt elszalasztottam néhány jó lehetőséget is, főleg az újságírás terén. Remélem, nem bántottam ezzel senkit, és valamennyire megértették, hogy nem megbízhatatlanságból és könnyelműségből ered, amit (nem) teszek, csak egyszerűen most nem fér bele több. Hiszek benne, hogy ami fontos, az megvárt és pótolható.
Tulajdonképpen csak egy olyan van, ami nem jó irányba mozdult el 2008-ban. A munkahelyem. Csalódások sora ért bent, de ezt nem szeretném részletezni. És különben is, ez a világ rendje, nem lehet minden tökéletes. De álmodozni azért szabad, ugye?

, hogy még idén van, de már azon kattogok, hogy két nap múlva ismét feltöltődik a szabadságegyenlegem 23-ra, és lehet vadul fogyasztani.

Tegnap hármasával-négyesével hordtam be a próbafülkébe a leértékelt ruhákat, "csak 3.000,- Ft, nehogy már ne vegyem meg!" felkiáltással. Aztán megkávéztam a párommal egy jó nevű étteremben, ahol kicsit többet kérnek ugyan egy csésze feketéért, de nem volt kedvem közelharcot vívni az asztalokért a pláza gyorséttermeinél. Így mégiscsak kellemesebb. A kávé mellé megkívántam egy mákpudingot és kértem egy üveg ásványvizet is. A végösszeghez hozzádobtunk még egy ötszázast, így lett 2.500,- Ft egy laza kis kávézás.
A karácsonyfa, amit alig egy hete vettünk, de már lassan leszedjük róla a díszeket, és szemét lesz belőle, 2 x 3.000,- Ft-ba került. Most még áll, és ott sorakoznak alatta a kapott ajándékok. Sapka (kb. 3.000,- Ft), könyvek (darabja 2.800,- Ft), pizsama (alsó és felső része összesen kb. 2 x 3.000,- Ft).
Ha szusit vagy pizzát rendelünk, 3.000,- Ft alatt csak ritkán ússzuk meg. Ha érdekel egy film, két mozijegy 3.000,- Ft. Hajvágás 3.500,- Ft. Esetleg szoláriumbérlet 3.600,- Ft. Masszázs 3.500,- Ft / fél óra. Egy cserép orchidea 3.500,- Ft. Szilveszteri buliba a belépő minimum 3.000,- Ft. És így tovább.
Nem sokáig gondolkodtam, van-e 3.000,- Ft-om egy kelet-kongói menekült kisfiú vagy kislány megmentésére. És neked van?



További információ a http://www.ahu.hu/ weboldalon található.

Öcsém aranyköpése, s egyben a családi karácsonyok hangulatáról alkotott véleménye: "Ilyenkor mindenki hízik, mi meg fogyunk."

Minden hódolatom a modern koré, de amíg az emberek nem érzik, mit nem kellene, addig visszasírom a régi Karácsonyokat. Azokat a képeslaposokat, amikor kiválasztottuk a számunkra szépet és kifejezőt, vagy készítettünk egyedit, sorba álltunk a postán, bélyeg, pecsét... A nagyobb cégeken kívül senkinek nem jutott eszébe százasával küldeni, csak azoknak írtunk, akiknek tényleg szerettünk volna. December 23-ára a lap bekerült a címzett postaládájába, aki elolvasta, feltűzte a falra, hűtőre, nekitámasztotta a gyümölcsös kosárnak az ünnepi asztalon, vagy kidobta a szemetesbe - ízlés szerint -, és tudta, hogy gondoltak rá. De a Szenteste tényleg szent volt. Nem jöttek kör-sms-ek száz éve nem látott ismerősöktől, és nem sértődött meg senki, ha nem azzal töltöttük az ünnepet, hogy visszapötyögjünk a mobilunkon.

próba próba próba