Tegyük fel, hogy gyermekkorodban valaki nagyon visszaélt azzal, hogy ő felnőtt, hogy fizikálisan és hatalmilag is erősebb nálad. Rád kényszerítette az akaratát valamiben, ami egyrészt felesleges dolog volt, másrészt mérhetetlen baromság, harmadrészt pedig életre szóló lelki sérülést okozott vele. Eltelt 23 év, és még mindig gyakran felidézed azt a szörnyű érzést, amit akkor átéltél.
Mit tennél, ha 23 évvel később állsz a sorban a postán/bankban/pénztárnál, és észreveszed, hogy az ablak/pult mögött ő ül? Megismerted, és ő is meg fog ismerni. Vagy nem. Mit csinálnál? Csinálnál bármit is?

Ez egy valós eset, de ennek kapcsán elgondolkodtam, hány ilyen ember tudna szembejönni az utcán. Hány ember van az életemben*, aki olyat tett, hogy... hogy nem tudom. Hogy nem tudok egy légtérben lenni vele. Hogy átmennék az út túloldalára vagy kiállnék a sorból, mert annyira nem lennék képes látni sem. Hogy nem tudnék csak úgy odaköszönni és pókerarccal, szó nélkül továbbsétálni. Hogy úgy érezném, csinálnom kell valamit. Nem tudom, mi is játszódik le ilyenkor, és egészséges dolog-e azon gondolkodnom, nem véletlen a találkozásunk és tennem kellene valamit. Mert mégis mit tehetnék?
A bosszúnak semmi értelme, az kicsinyes és buta dolog. Távol áll tőlem. De csak úgy, szó nélkül elvonulni, azt lehet méltóságteljesen, vagy fület-farkat behúzva is. Az ilyen találkozások viszont túl váratlanul jönnek ahhoz, hogy az ember felkészült legyen és igazán jól reagáljon.

* Először csak egy valaki ugrott be, de aztán itt ez a fenti, meg egy harmadik, meg egy negyedik, aki azóta nem is él... Te jó ég! Ennyi haragot hurcolok magamban?

Lelkesítő dolog Budapesten szabadságon lenni. Legalábbis abból a szempontból, hogy napközben, amikor a legtöbb magyar dolgozik, strandon sütteti magát vagy a fővárostól távol nyaral, ellepik a belvárost a külföldi turisták. Nagyon jó érzés látni, mennyire tudnak örülni ennek a számunkra kissé kopott, koszos, káoszos, rohanós, toldozott-foldozott, itt-ott lepukkant városnak.
Rájöttem, ebből töltekezni lehet. Csak 5 percre megállni a Zsinagóga előtt, s nézni, ahogy tömegek fotózzák. Leolvasni a megálló buszok rendszámtáblájáról, honnan jöttek. Hű, de jó fejek, elbuszoztak Spanyolországból, hogy láthassanak minket! Érdemes megtorpanni 10 percre a Lánchíd lábánál, s számolni, hány vidám ázsiai fotózkodik az oroszlánnal. Felkapni a fejem, ha azt mondják egy épületre, what a wonderful building, mert igen, naponta elmegyünk olyan házak mellett, amelyekre soha fel nem nézünk.

Többen jelnek tekintették a gólyával való talákozásomat. Na, most az ő kedélyeiket szeretném borzolni, mert ma reggel meg összefutottam a fantasztikus nőgyógyászommal az okmányirodában. (Mert hol kezdjem szabadságom utolsó hétköznapját, ha nem az ott, ugye.) Biztos jelek ezek, csak nem tudom, miről/minek/mihez/mire. Legutolsó információim szerint a gyerekhez egy férfi kell meg egy nő, szeretkezés (vagy kémcső), esetleg három szoba, négy kerék...

"Elfogyott jegyek fogadják a látogatókat."
A Radio Cafe a Balaton Soundról és arról, hogy jegy nélkül nem érdemes elindulni.

És végül sikerült, Balatonalmádinál ettünk egy jót. Ahh.
Most meg már itthon is vagyunk, ismét van/lesz folyamatos autózaj, dugó a Margit körúton, fúrás reggel 7-kor, részegek kórusa az utcán éjjel 2-kor, egyre hangosabban vinnyogó riasztó, a mosógép meg már visítva centrifugáz 800-on. Visszacsöppenés. De legalább dinnye a hűtőben, s vagy 1000 fotó emlékül a gépen.
Klassz volt ez a 4 nap, nagyon klassz. A Balaton meg csodaszép, ha nem jár együtt gumiklumpás kirakodóvásárral, ragacsos asztalú büfékkel, jéghideg lángossal, gyerekpofozó anyukákkal és rossz társasággal. Amint lehet, megismételjük.

   

Basszus, sóska. Sóska volt a vacsora. Estére ráhangoltam magam, mert ez van, ezt kell szeretni. De az meglepett, hogy valami zöld, erősen ecetes ízű lében úsztak a burgonyadarabok. Ááááá. "Anyukám nem így szokta." Enyhén szólva.
Nagyon jó kis hely ez, szeretnénk még sokszor jönni, de a kaja... Törtem a fejem, hogy lehetne megoldani, de nem ugrik be semmi. A városban sem találtunk normális éttermet, ahol nem csak töltött káposztát meg marha steaket lehetne enni, amit szerintem még a húsevők sem kívánnak minden egyes nap, pláne a nyári kánikulában. Na jó, van még a mirelite zöldségmixes pizza, vizezett ketchup-pal, ötszázért. Brrr. Más semmi. Már azt is vállalnánk, hogy főzöcskézünk a nyaralásunkon (na nem a mostanin, hanem majd a következő ittlétünkkor), de ebben az egyébként szuper kis apartmanban nincs tűzhely. Ki kell találnunk valamit, mert biztos nem utoljára járunk itt.
Belföldi utazásainkon egyébként többnyire az evés a gyenge pont. Nem könnyű olyan éttermet találni, amelyik nem ragadt le a nyolcvanas éveknél, meg a rántott gomba, rántott sajt választéknál, előételnyi mennyiségben felszolgálva. Tisztelet a kivételnek; egy szegedi, egy egri és egy visegrádi étterem jut eszembe elsőre. Akkor is ezt mondanám, ha nem lennénk vegák, mert pl. a desszertválaszték is csak túrós palacsintából, gesztenyepüréből és somlóiból áll ezeken a helyeken. Nem akarom elhinni, hogy a fővároson kívül, legalább az üdülőhelyeken, nincs igény másra - is.

Szép helyek vannak itt, de látszik, járnak erre is emberek, mindenhol szemétkupacok gyűlnek ugyanis. Csinálok majd egy képsorozatot róluk.
Ezen kívül csak az zavar, hogy errefelé nem lehet egy jót enni. Vagy csak nekünk nem sikerült még. Az üdülő, ahol a szállásunk van, és a közeli város kajáldái is el vannak maradva jópár évvel, mind a kiszolgálás színvonalát, mind az ételek ízét illetően. Abból, hogy nem eszünk húst, kisebb felbolydulás keletkezett. De nem morgunk semmin, az nem pihentető. Helyette sokat alszunk.
Nagyvárosi lányként pedig be kell vallanom, én még sosem láttam ilyen közelről gólyát:



És akkora nyúllal találkoztunk a zöldben, amekkora nem is gondoltam, hogy létezik.

Besokallva attól, hogy sosem tudunk pihenni, mert mindig csöng a telefon és mindig jön egy feladat, egy rohanj ide, szaladj oda, intézd el, segíts, otthagytuk a fővárost a csudába, a telefont meg száműztük az utazótáska legaljára.
Most nagyon jó nekünk. Itt vagyunk egy Balaton-parti helyes városban, illetve annak legszélén. A parttól is távol, szinte az emberektől is távol, egy klassz kis üdülőben. Akkora apartmanunk van, hogy keringőzni is lehetne a nappalija közepén. Két privát erkély, csodás kilátás, 30 fokos víz a medencében, saját kerékpárjaink az ablak alatt. Sárgadinnyét vacsoráztunk fehérborral*, tekertünk egyet a csodaszép környéken, s boldoggá tesz, hogy Drisnek órák óta fülig ér a szája. Ezt a pár napot elneveztük spontán nászútnak.
Kb. 4 éve nem nyaraltam úgy nyaralásnak hívhatóan, úgyhogy épp itt volt az ideje. Jégeső és szélvihar sem akadályozhatja meg, hogy jól érezzük magunkat. Aztán, ha majd vissza kell mennünk, még legalább fél évi kemény, világmegváltó meló vár ránk.

* Hiába, a házasság alkoholizmusba kerget.

Szombat reggel még mindig nem tudtam eldönteni, menjek-e felvonulni délután. Nem nagyon szerettem volna belegondolni, hogy mutatna a szétplaccsant agyvelőm a Hősök tere díszburkolatán, de ezzel az énemmel viaskodott egy másik, aki szerint épp ilyenkor lenne ott a helyem a méltóságmenetben.
Aztán délre úgy alakult, hogy vidékre utazunk, úgyhogy végül kb. 120 km-re az eseményektől, egy kis falu kertjében, az Internetről értesültem a hírekről. Nem tudom, elég mentség-e, hogy tavaly jól megdobáltattam magam :), de én most a váratlanul jött pihenési lehetőséget választottam, így a szabadságom első felének végén. S még azt sem mondhatom, hogy nyugodt lelkiismerettel tettem.

Nem tudok sokat hozzáfűzni a történtekhez. Újat főleg nem. Ahogy néztem a videókat, a megdöbbenésen és a mérhetetlen szomorúságon kívül csak azt éreztem, ez egyáltalán nem a melegekről szól. Ugye mindenki látja, hogy nem is a család szentségéről és a jó keresztényi cselekedetekről... Sokkal inkább egy rakás feszült, dühös emberről, akiknek valószínűleg saját magukkal van bajuk, és minden lehetőséget megragadnak a balhézásra.
Tiszteletem mindenkinek, aki minden előzetes fenyegetés ellenére kiment és beállt a menetbe. Aki kiállt magáért és/vagy embertársaiért.

Küldöm mindenkinek, aki szereti, különösképpen Drisnek, ismeretei tágítása céljából, mert úgy tűnik, ez kimaradt az életéből. Nehogy rajtam múljon! (Figyuzd: JT arca és a Melegítő-s srácok majd' összepisilik magukat)