Ezen röhögök már egy fél órája. Nagyon súlyos.

Extra hozzá, hogy épp az Arizónai ördögfióka fotóját találta meg a borító tervezője. Valószínűleg egy boldog családról keresett képet a neten, aztán úgy gondolta, ez elég jó lesz a biológia tankönyvre. Nyilván nem ismerte a filmet, talán még a színészeket sem, és valószínű, hogy nem kérte el a képet a jogos tulajdonosától, hiszen ha megtette volna, akkor kiderült volna a tévedés. De jó is, hogy nem tette meg, mert nem tudtam volna ilyen jót nevetni rajta.

(Forrás és további infó: Velvet)

Mostanában elég kimerült vagyok, és úgy érzem, nagyon elég volt egy időre a rossz hírekből és a problémákból. Pozitív spirálba kell állítani a dolgainkat, kollektíven. Ennek örömére kedd este észrevettem egy csomót a mellemben. Elég nagy volt, nem lehetett ráfogni, hogy csak érzéki csalódás. Másnap felhívtam a nőgyógyász rendelőjét, azonnal fogadtak is. A doki megvizsgált, de nem tudta 100%-ig eldönteni, hogy ciszta vagy daganat-e, viszont megnyugtatott, hogy nem lesz semmi baj, ne temessem magam. Megígérte, hogy ha két nap múlva rácsörgök, addigra szerez nekem időpontot egy emlőspecialistánál. (Emlő... milyen fura szó, még sosem gondolkodtam el rajta, hogy nekem emlőm van.)
Akkor kezdtem megijedni, amikor a doki már másnap reggel magától telefonált és mondta az időpontot, hova és mikor menjek. Meglepett, hogy így siet vele, bár általában is segítőkész szokott lenni, de még így is gyanússá vált, hogy talán sokkal nagyobb lehet a baj, mint ahogy mondta. Drisen is láttam, hogy aggódik, úgyhogy én is aggódtam magamért; mi jön még?
A specialista aztán megállapította, hogy nincs végem. Egy jó nagy (meg sok kicsi) cisztám van, úgyhogy ő leszívná, de abba nekem is bele kell egyeznem. Bár ő azt mondta, nem fog elmúlni, én másoktól úgy hallottam, hogy felszívódhat, úgyhogy nem akarom rögtön szúratni magam. Egyelőre csak érzékeny, erős fájdalmaim nincsenek.
Persze, ahogy ilyenkor lenni szokott, megkönnyebbültem a hírtől. Még az általában nyomasztó problémák is semmissé váltak egy fél napra.

Ezt azért visszateszem ide:

Gyakran futok bele cikkekbe, amelyek az otthoni munkavégzéssel foglalkoznak. Időről időre megállapítják hol azt, hogy otthon eltunyul az ember, még délben is pizsamában, mosdatlanul ül a gép előtt, ráadásul többet chat-el a barátaival (ha azok épp szintén nem dolgoznak), mint amennyi időt a feladataival foglalkozik, hol pedig azt, hogy ennél hatékonyabb munkavégzés nincs is. Szerintem egyik sem igaz teljesen.
Az otthoni munkavégzés nálam belső drive kérdése. Ha szeretem a feladataimat és valami motivál abban, hogy minél több megoldandónak jussak a végére, akkor pörgök, akár otthon vagyok, akár az irodában. Sőt, sokszor pont azért választom pár napra a lakás nyugalmát, hogy olyan feladatokat is meg tudjak csinálni, amit a benti nyüzsgésben lehetetlen.
Az iroda előnye, hogy van társaság és kevésbé marad ki az ember az információáramlásból (ha véletlenül elfelejtenék e-mailben tájékoztatni a fejleményekről), valamint rendelkezésre áll szkenner, fénymásoló, ilyenek. Minden információ és segédeszköz karnyújtásnyira. Hátránya, hogy folyton valaki kérdez vagy mesél valamit, gyakran csöngetnek, vagyis nehéz az érdemi munkára koncentrálni. Itthon csak akkor cseng a telefon, ha tényleg engem keresnek. Csak akkor jön e-mail, ha tényleg én vagyok az illetékes. Egy ültő helyemben végig tudok vinni egy ügyet, nem kell közben felugrálnom. És amíg dolgozom, mehet a mosogató- és a mosógép. Amíg teregetek, legalább felállok egy kicsit, és hátrébb lépve a munkától rendszerezem a gondolataimat.
Biztos lenne olyan munkahelyem, ahol elúsznék, ha otthonról melóznék, mert folyton halogatnám a feladatokat, de ez nem az. Tehát én úgy gondolom, nem a munkavégzés helyétől függ a hatékonyság, sokkal inkább a személytől és a feladatok lelkesítő jellegétől.

Feszült csend. Érzem a kíváncsi tekinteteket, ahogy rám szegeződnek. Zavarba is hoz. Most lépek egy nagyot előre, aztán meglátjuk, mennyire marad meg a bátorságom.

Tehát. Aki figyelmesen nézi a blogomat (mondjuk néha ki is bújik rss-ből), az talál egy filmet, nemrég linkeltem. Megvan? Nem írom ide a címét, meglesz az!
Nem mozifilm, nem könnyed esti szórakozás, annál sokkal komolyabb és fontosabb téma. Hosszú, 3 óra körül, de aki végigszenvedte a Titanic-ot vagy a Benjamin Button-t, annak ez nem lehet elég indok arra, hogy ne nézze meg. Helyenként kissé hatásvadász, de megdöbbentő és elgondolkodtató. Legalábbis remélem, hogy másoknak is.
Ezzel a filmmel kezdődött nálam minden. Ha teheted, nézd meg!

Annak érdekében pedig, hogy meglegyen a kontraszt, beteszek egy kisfilmet is, ami bizonyítja, létezik a másik pólus, csak talán kicsit csendesebb. De lehet ez még másképp. Én legalábbis bízom benne.

Rettentő furcsán érzem magam. Pár hét alatt, vagy mondjuk inkább, hogy egy hónap alatt gyökeresen megváltozott a világképem. Én sem gondoltam, hogy ez lehetséges, sőt, lehet, hogy én vagyok legjobban meglepődve rajta.
Még nem tudok írni róla, még nem tudom, hogyan tálaljam, de érzem, hogy jó sok minden, amit eddig gondoltam, állítottam és amik mellett érveltem, már nem vállalhatóak számomra. Vannak pl. a blogban olyan bejegyzéseim, amelyek pár éve olyasmit vagy olyasvalakit tüntettek fel jó színben, amit/akit most kimondottan ártalmasnak tartok. Arra esélyem sincs, hogy mindent végigolvassak és takarítsak (2 post jutott eszembe csak, amit már el is rejtettem), hiszen egy hónap múlva 7 éves lesz a webnaplóm, 2600-nál is több bejegyzésem szerepel már benne. Ugyanakkor azt sem szeretném, ha emiatt az egészet le kellene zárnom. Felvállalható lenne persze, hogy az ember változik... ez is én, az is én... de a változás is csak azokhoz jut el, akik a friss bejegyzéseket is olvassák majd, nem csak egy-egy régire találnak rá.
Komoly erkölcsi dilemmába kerültem saját magammal, az biztos. A neheze valószínűleg az, hogy én nem tudom még elfogadni, hogy ekkorát fordultam. Nem tudom, mit tehetnék. Talán elmúlik.
Volt már valaki hasonló helyzetben?

Na mit hallgatok? Na mit? Radio Café-t!
A stáb sok havi szervezkedése után újraindult az online adás. Egyelőre csak zene szól, nem is feltétlenül olyan, amilyen a rádió megszűnése előtt, de állítólag hamarosan lesznek műsorok is. Nagyon várom, bár az online hallgatás nekem problémásabb, mint a rádiós, úgyhogy remélem, hamarosan visszatér minden a régi kerékvágásba. Örülni viszont már ennek is örülök.

Mégsem jó a hír, mégsem örülök. Ezt aztán jól eltévesztettem. Köszönöm azoknak, akik szóltak.

Na mit hallgatok? Na mit? Radio Café-t!
A stáb sok havi szervezkedése után újraindult az online adás. Egyelőre csak zene szól, nem is feltétlenül olyan, amilyen a rádió megszűnése előtt, de állítólag hamarosan lesznek műsorok is. Nagyon várom, bár az online hallgatás nekem problémásabb, mint a rádiós, úgyhogy remélem, hamarosan visszatér minden a régi kerékvágásba. Örülni viszont már ennek is örülök.

Mégsem jó a hír, mégsem örülök. Ezt aztán jól eltévesztettem. Köszönöm azoknak, akik szóltak.

Nagyon szeretem a Nespresso reklámjait, de mind közül ez a kedvencem. Érdemes teljes képernyőn nézni, az arcjáték miatt.

Olyan érzésem van, hogy a filmes rész már a két színész improvizálása. Időnként előveszem és megnézem. Mindig feldob.

Nagyon szeretem a Nespresso reklámjait, de mind közül ez a kedvencem. Érdemes teljes képernyőn nézni, az arcjáték miatt.

Olyan érzésem van, hogy a filmes rész már a két színész improvizálása. Időnként előveszem és megnézem. Mindig feldob.