A szülői és tanári megalázás nem csak fizikai értelemben gyakori. Lehet, hogy ezek az esetek külön postot is megérnének, úgyhogy nem a múltkori kommentjébe írom be azt az "élményemet", ami most eszembe jutott. (Egy rakás sztorim lenne, mivel én valamiért mindig a tanárok céltáblája voltam, sejtem is az okát, de ez hosszú téma, s "méhkasos" jellegű, úgyhogy majd máskor fejtem ki.) Történt egyszer, középiskolás koromban, hogy a szünetben felkerestem az egyik tanáromat, s meg szerettem volna beszélni vele egy másnapi fakultatív vizsgám elhalasztását. Neki négyszemközt meg is indokoltam, kedves volt és segítőkész, jól elcsevegtünk. Mint később kiderült, a hátam mögött kibeszélt a tanáriban. Erre egy csendes irodalom óra kellős közepén beront a termünkbe egy másik tanárnőnk, és a 36 fős osztály előtt közli velem, hogy "vezetéknevem fiam, ha a hülyeség fájna, te üvöltenél", majd kimegy. 36 ember nézett rám értetlenül. Fogalmuk nem volt az előzményekről, s nyilván mind máshogy értelmezte a közjátékot. Nekem viszont kicsit sem volt kellemes élmény, hogy csak úgy lehülyéztek ennyi ember előtt. Egyrészt ez a berontó tanárnő csak másodkézből hallott az ügyemről, tehát furcsa, hogy így reagált, mielőtt engem is meghallgatott volna, másrészt lehetőségem sem adódott, hogy megvédjem magam, ha egyáltalán volt miért.
