A körülöttem levő sok álláskeresőről ugrott be egy gondolat, amit le is írtam egy ismerősömnek, akivel többek közt a munkaerő-piaci helyzetről is szoktunk beszélgetni. Amint bepötyögtem neki az e-mailbe, úgy éreztem, ez a blogba kívánkozik. Hátha valakinek segít ötről a hatra lépni, vagy elindít egy más gondolatot a fejében, vagy esetleg párbeszédet tudunk kezdeni róla. Ki tudja?!

Belecsapok.

Én úgy látom, hogy mostanában nem az a lényeg az álláskeresés során, hogy kinek hány diplomája és hány nyelvvizsgája van. Persze a legtöbb helyen még mindig van elvárt végzettség és gyakorlat, de az is megfigyelhető, hogy egy fél raklapnyi bizonyítvánnyal is simán lehet 2 évig munkanélküli az ember, és nem is kell hozzá 50 éven felülinek lennie. Egyszerűen átalakult a munkaerő-piac, és csak kevesen vették észre. Sok helyen (nem mindenhol, de sokfelé) az érvényesül, aki jobban ismeri és tudja használni a marketing eszközöket, csak ebben az esetben nem egy pár cipő vagy hipermodern mobiltelefon, hanem saját maga eladására.

Úgy látom (és nem vagyok vele egyedül, úgyhogy nem élek abban a hitben, hogy feltaláltam a spanyol viaszt), hogy már nem az a lényeg, mit tudsz és miben van sok éves gyakorlatod. Ugyanis a dolgok, a szükséges tudás, a világ elvárásai olyan sebesen változnak, hogy ami tavaly még újdonságnak számított, mára már elcsépelt, jövőre meg már senkinek sem kell. Amit épp most nyomnak ki a tankönyvekben, lehet, hogy már el is avul, mire a tanulók kezébe kerül.

Ezért sok cég nem olyan munkaerőt keres, aki már sok mindent tud és tíz éves rutint szerzett abban, amit művel, hanem olyat, aki meggyőzi arról, hogy akármerre is változik a világ, bármi újat képes pikk-pakk elsajátítani. A korábbi beidegződéseket pedig egyetlen lendülettel elfelejteni.

Ez egyébként egy kicsit már nekem is új és lihegtető tempó. Kezdem érezni, hogy "én már ehhez öreg vagyok", miközben egyébként a belemet is kihajtom, és sokszor azon kapom magam, hogy esténként és hétvégente is dolgozom. De akkor is sok ez új trend már ahhoz, hogy bevegye a gyomrom.

Pedig, ha jobban belegondolok, örülnöm kellene ennek a tendenciának, hiszen én vagyok az, aki nem hittem a bizonyítvány hatalmában, az iskolákban, a "papírok" halmozásában. Sokkal inkább a való életben megszerzett tapasztalatban és tudásban. Ha 15 évvel ezelőtt álltak volna így hozzá a cégek az álláskeresőkhöz...

Szomorú hozadéka, hogy a középkorú vagy még idősebb korosztály ehhez általában már nem tud idomulni. Nem értik, miért nem kell az, amivel 30 évig gyárat vagy irodát tudtak működtetni. Azért egy kis szemléletváltással lehet ezen változtatni, mert azok, akik legalább megpróbálnak haladni a korral, sikeressé tudnak válni, de el tudom képzelni, mekkora lelki viaskodás és értékrendválság lehet ez egy középkorú ember számára. Kétségtelenül fárasztó üzem, egész embert kíván. Nem lehet délután négykor elejteni a tollat és közben biztonságban lenni és jól élni. Vagy csak egy nagyon szűk rétegnek sikerül. A többségnek vagy a filléreskedés és a kedvével ellentétes munka marad, vagy bizony el kell adnia a szabadidejét, "a lelkét".

Majdnem ideírtam a végére, hogy "modern kori rabszolgaság", de nem szeretnék dramatizálni.