Három héttel ezelőtt, a nagy üvöltözősdi után, megbeszéltem anyukám orvosával egy találkozót. Nem sok jót feltételeztem róla, mivel egyszer már voltam bent nála, és hamar lerázott, meg azért sem, mert tizenvalahány év után gyógyulásnak nyomát sem látjuk, sőt. A találkozó mára esett, a doktornő pedig kellemes meglepetést okozott. Szerettem volna, ha kettesben vagyunk, de anyut is hívta, mert joga van jelen lenni az őt érintő témák megbeszélésekor.
Az a másfél óra, amíg bent voltunk, egész jól telt. Elmondtam az orvosnak, miért mentem, kérdezgettem múltról és jövőről, aztán kezdett visszakérdezni. Felváltva válaszoltunk, anyu meg én, a dokinő meg egyszer nekem, máskor neki szólogatott oda, s úgy éreztem, elég jól látja kívülállóként a helyzetet. Még olyanok is elhangzottak, amikre azt mondtam, igaza van és nekem kellene jobban odafigyelnem. Az más kérdés, hogy egyszerűen nem megy. Olyan is volt, ami anyu felé felnyitotta fel a szemem. Valahol mélyen szeret ő minket, csak képtelen kimutatni.
A doktornő megoldásként a sok beszélgetést javasolta, semmi más kiutat nem lát. Pont azt, amire képtelenek vagyunk.
Eltelt a másfél óra, kaptunk új időpontot, aztán kimentünk a folyosóra... és ott, magunkra hagyva egy pillanat alatt úgy összevesztünk, hogy végül köszönés nélkül hagytuk ott egymást.
Kizokogtam magam hazafelé, hosszan elmeséltem Drisnek, szintén hosszan a tesómnak, aztán végelgyengülésben meghaltam.
A konklúzió pedig annyi, hogy lenne értelme ezeknek a beszélgetéseknek, a doktornővel mint moderátorral, de csak akkor, ha anyu is akar változni. Márpedig nem úgy tűnik.

Imádom a váratlan jó híreket. Sőt, a dupla olyan jókat, mint amilyenek legmerészebb álmaimban lehetnének. Tegnap este érkezett egy ilyen, úgyhogy a páromat kacsatánccal fogadtam és majd' kiugrottam a bőrömből.
Van ugyanis az a valószínűleg mindenki által jól ismert helyzet, amikor a hatalmas, színes, csodálatos léggömb madzagja ott lóg az ember orra előtt. Nagy lehetőség egy ilyen léggömb tulajdonosává válni, s látszólag csak ki kell nyújtani a karunkat érte. De amikor kinyújtjuk, kiderül, pont nem érjük el. Elkezdünk aprókat ugrani, aztán nagyobbakat, de valójában már lemondtunk róla, mert pontosan látjuk, hiába fektetünk bele egyre nagyobb erőt, minden ugrással magasabbra jutunk ugyan, de a léggömb is mindig feljebb száll, és sosem fogjuk elérni.
No, velem az történt, hogy ugráltam a léggömb után, azzal a tudattal, hogy nem fogom elérni, s majd szépen felszáll a felhők fölé. Aztán hirtelen azt vettem észre, hogy az egyik ugrás után két madzag is a tenyeremben maradt. Már csak szorítanom kell őket, hogy el ne szálljanak.

Nem titokzatoskodom annyira, csak félig. :) Decemberben megjelent egy írásom az egyik legjobb, legelismertebb, legfontosabb magyar újságban. Élveztem a munkát és nagyon jól esett, hogy a szerkesztő is elégedettnek tűnt. Az meg pláne, hogy még hetekkel később is gratuláló sms-eket kaptam rég nem látott ismerősöktől. Aztán különböző okokból közel két hónapos szünet következett, s én már azt hittem, nincs folytatás. Tettem lépéseket, de szinte biztos voltam benne, hogy nemleges választ kapok. Hogy miért, ha egyszer sikerrel zárult a korábbi munkám? Ez valószínűleg a sokat emlegetett önbizalomhiánynak tudható be.
Az esti kacsatánc egy újabb, dupla lehetőségnek szólt. Ha minden igaz, már őszre is van ígéretem. Újabb nyitott ajtók, újabb bimbózó kapcsolatok. Nagyon feldobott vagyok.

Nagyon jó ötlettel állt elő a Keménykalap blog alkotógárdája. Bloggerek gyerekkori képeit publikálják, s ki kell találni, kit is ábrázolnak a fotók. Én alig ismerem egy-két blogger arcát képről vagy személyes találkozó alapján, mégis egész nap lesem, hátha felbukkan egy ismerős 4 év körüli kiccsaj vagy kiccsávó. Ismeretlenül is érdemes megnézni a képeket, 70-es, 80-as évek retro-feeling, vicces kiegészítőkkel, bútorokkal, járművekkel és frizurákkal.

Egy csalódással több.
Kolleganőimmel elmentünk a Vígszínházba megnézni A padlást. Páran köztük már többször látták, és mivel mindenki más is kult darabként emlegeti, gondoltam, ne maradjon ki az életemből. Nem vagyok egy nagy színházrajongó, az tény, de ezt most tegyük félre, mert azért láttam már jó pár előadást, ami magával ragadott. Hát, ez nem volt az. Enyhén szólva. Szerintem a legrosszabb, vagy legalábbis egyik legrosszabb, amit valaha láttam. Vérszegény és gyermeteg volt, amiből először megállapítottam, hogy biztos gyerekekenek való, kiskoromban kellett volna megnéznem. De a szünetben a hét kollegina is megjegyezte, hogy régen milyen jó volt, most meg milyen lapos az egész.
Sajnálom, hogy nem néztem meg korábban, Rudolf Péterrel, Kaszás Attilával, Hegedűs D. Gézával... ez valahogy kimaradt.
A mai előadásban apró dolgokat tudok csak pozitívumként említeni, mint pl. a Kaszás Attila szerepét átvevő Szőcs Artur énekhangját, valamint azt, hogy Balázs Péteren és Pápai Erikán nagyon látszik a húsz éves padlás-rutin. Ők messze kimagaslanak a szereplőgárdából.
Pápai Erika egyébként nekem nagyon jó nőnek tűnik, igazi szexbomba. Még Kölyök szerepében is sokkal több nőiesség áradt belőle, mint a nála kb. húsz évvel fiatalabb, és egyébként is fiatal lányt alakító színésznőből, Tornyi Ildikóból. Ez nem az utóbbi hibája, hanem az előbbi erénye. Mivel Pápai Erika jól is játszott, másra nem is nagyon tudtam figyelni. Hacsak arra nem, hogy ne aludjak el.
No, és miről beszélget 8 HR-es nő a két felvonás közti szünetben? Olyanokról, hogy vajon mi lehet a ruhatáros néni motivációs tényezője, vagy hogy biztos nem volt elég jó utánpótlás-terve a színháznak az egyik legnagyobb sikerdarabból kiesett színészek helyettesítésére. :) Mert A padlás ugyan 20 éves töretlen sikert tudhat maga mögött, az utóbbi pár évben sajnos több színésztől is meg kellett válnia. Meghalt Tábori Nóra, Kaszás Attila, Selmeczi Roland, s nemrégiben gyereket szült Szinetár Dóra. Értem, hogy the show must go on, de a mai előadás tényleg olyan érzést keltett, mintha csak úgy beugrottak volna színészek ezekre a szerepekre. Hiába a korábbi nagy siker, a darab nem bírta el ezt a sok változást.
Sajnálom, szerettem volna imádni.

Lehet, hogy tanulnom kellene ebből az estéből, s most gyorsan bepótolni mindent, amit a színházban eddig kihagytam és fontosnak érzek? Szerintem egy hónapig járhatnék minden nap, hogy utolérjem magam. Pl. A képzelt beteg, Sylvia, Furcsa pár, Össztánc, Páratlan páros, ezeket mindenképp meg kellene még nézni.

Meghallgatta nem kevés öniróniával fűszerezett élménybeszámolómat a múlt héten váratlan hirtelenséggel meghiúsult mozizásomról. Aztán az a majd' kétméteres ember csibész mosollyal és csillogó szemekkel megkért, most mondjam el újra, de úgy, ahogy a blogba is leírnám. Lelkesedett, mint egy kisfiú, aki sokadszor olvastatja fel fáradtanyuval ugyanazt a mesét. Zavarba jöttem, de nagyon nevettem.
Celebbloggernek nevezett, amitől kicsit rángott a bal szemem jobb sarka. Celebblogger? Dehát se macskám, se bringám, se Beddingém, se Tandem-es társaságom.
Aztán a sokadik pohár bor után azt mondta, egyszer írjam be, hogy "megminden", mert az olyan jellemző rám. Minden kívánsága így teljesüljön!

Egyszer már röviden utaltam rá, hogy a Pazar Cuccok oldalára is írok ezt-azt, de mivel úgy tűnik, együttműködésünk akár tartós is lehet, ismét felhívom rá a figyelmet. Míg a CotCot kész bejegyzéseket vesz át tőlem, a PTO-ra külön küldök posztokat. Időnként konkrét feladatot kapok, amit nem én választok és nem vagyok feltétlenül elkötelezett híve (a Valentin nap többszöri említése is ilyen), de azért szívesen megírom, mert maga a cucc tényleg pazarság. Máskor, és ez a gyakoribb, saját magam keresem meg az érdekesnek tűnő vagy vicces termékeket.
A friss PTO-s írásaimat mindig kiteszem majd a bal oldalsávban található design-linkek közé. Ha valakit érdekel, érdemes figyelni és kattintgatni.

Hamarosan indul egy új játék, afféle blogger geocaching tour. Kicsiny csapatomba tagokat toboroznék. Csak tessék, csak tessék!
Egyelőre én sem tudok sokat, csak azt, hogy szükségem lenne 3-4 csapattagra, s nagy eszemmel kitaláltam, hogy jó lenne, ha Budapest pesti oldaláról is jelentkezne valaki. Meg kell találnunk majd elrejtett tárgyakat a város különböző pontjain, a belső kerületekben, de a játék kiírása szerint nem akadály, ha valaki csak késő este ér rá. Nem kell minden nap munka után rohanni, csak megfejtünk, meghatározzuk a koordinátákat, aztán valaki, aki arra jár, felszedi a cuccost. De tényleg nem tudom még a részleteket, csak reménykedem benne, hogy bevállalós olvasóim vannak, és már jelentkeznek is. Az egyszerűség kedvéért kommentben szeretném kérni!
A nyeremény egy korlátlan eszem-iszom lesz a csapat számára, én ettől betojtam, de ti ne tegyétek. Ha megfutamodom, maximum több marad nektek.
Persze csak ha nyerünk. :)
Na, gyerünk!

Az Index Stop Szmog tudósítása is felvetette, és hát igen, valóban nem volt túl sok ember a tüntetésen, és azok is főleg a bringásfutárok, de inkább beidézem az Indextől, ők már egyszer jól megfogalmazták: "A ragyogó, de fagyos vasárnap délután összegyűlő 4-500 demonstráló legtöbbje ugyanis vagy zöld érzelmű fiatal volt, akiket esténként transzparens nélkül lehet látni valamelyik romszórakozóhelyen. Vagy városi kerékpáros, akik közismerten minden progresszív civil megmozdulásra elmennek. Kevés volt viszont az olyan, aki nem viselt sem speciális kerékpáros öltözéket, sem futártáskát, sem bő zsebes nadrágot, sem arcmaszkot, és akinek az egyetlen kötődése az ügyhöz, hogy Budapesten él."
Én, mint nem kerékpáros, nem örülnék neki, ha a közlekedés és a légszennyezettség ügye speciálisan a kerékpárosok problémájának tűnne.
Azért nem értem az alacsony részvételt, mert ha csak arra gondolok, hogy hány blogban láttam belinkelve, posztolva a felhívást, már több "csak Budapesten élőnek" kellett volna jelen lennie. Hányan szóltak hozzá az én "Kevesebb autót Budapestre!" posztomhoz, vagy akár a CotCot-on ugyanahhoz... Most mondjam, hogy a melegek ügye sokkal többeket mozgósít?
Miért van ez így vajon? Jó, tudom, hogy épp mindenkinek nagymamánál volt jelenése, meg kellett enni a sült csirkecombot, meg ugye az idő sem tavaszi, és akkor még az is ott van, hogy "úgysem változik semmi". Mégis érdekelne, ki miért nem vesz részt ilyen rendezvényeken? Nem általános megállapításokra, hanem konkrét személyes indokokra gondolok.
"Ez a város a tiéd! Ha most otthon ülsz, akkor lemondtál róla!" - így ért véget a felhívás. Van benne valami, nem?

Szolidan várakoztunk az Astoriánál, a villamosmegállóban. A közös célt figyelmen kívül hagyva két kutya egymásnak ugrott, majd végiggyalogoltunk a villamossíneken - hogy az autósokat még csak véletlenül se zavarjuk meg - a Városháza térre. Nem jöttek el olyan sokan, mint hittem, de azért volt tömeg. Az emelvényen szónokolók közül mindössze egyet lehetett hallani, a legharciasabbat, a többiek hangja talán csak az első sorban állókig jutott el. Egy ideig küzdöttem, hátha elég jól tudok olvasni szájról, aztán feladtam. Így nem hallottam a főpolgármester-helyettes beszédét sem, amikor átvette a petíciót, pedig hosszan reagált, és közben úgy mosolygott, mintha épp kitüntetnék. Egy erősítő igazán elkelt volna a rendezvénynek, nem tudom elképzelni, hogy csak a Greenpeace-s srácok közül ne ismerne valaki valakit, akinek pont van egy otthon és nélkülözni tudja egy ilyen alkalomra, egy röpte órácskára.
Azért így is elkaptam pár transparensre illő mondatot: ki a kamionokkal a városból, olcsóbb tömegközlekedést, több buszsávot, vezessenek be dugódíjat, sok-sok bringatárolót a metrókhoz, tömegközlekedési csomópontokhoz, és az sem ártana, ha a járművekre is felszállhatna kerékpárjával, aki előtte és utána teker. Elhangzottak statisztikai adatok is, amelyeket nem memorizáltam, az egyetlen, ami megmaradt a fejemben, hogy amennyiben a rövidebb távra utazók mind bringával tennék meg az utat, hamarosan 26%-kal csökkenne a város légszennyezettsége. Szép lenne.
Külön szeretnék gratulálni annak a néhány jó fej embernek, aki a tömegben rágyújtva szerette volna kifejezni a város egészségtelen levegője és a szinte tétlen városvezetés miatti felháborodását.
Drissel felváltva csináltunk képeket, mert fotótéma volt bőven. Először csinálok ilyet, úgyhogy csak remélem, hogy a képre kattintva megtekinthető az album:

Stop Szmog

Azért hallgatok, hogy aztán hangosabb lehessek. Jól hangzana, ha így lenne. De nem így van. Egyszerűen az a furcsa helyzet állt elő, hogy akármi történik, csak tényszerű leírást tudnék adni, dögunalmasan. Pedig sok esemény zajlik körülöttem, pl. részt vettem munkám jövőjének tervezése céljából Development Centeren, két napos bevásárlás keretében pedig majdnem teljesen lecseréltem a ruhatáramat, ami már nagyon időszerű volt. Az évekkel ezelőtt vett tök jó pulcsik egy része már kinyúlt és bolyhos volt, de mivel szerettem őket, nehezen akartam megérteni, hogy eljárt felettük az idő. Sikerült ügyesen beszereznem mindent, illetve még jó sok cucc hiányzik, de így is elég klassz darabokat kaptam/kaptunk olcsón. Több hónapja kedvenc nálunk a Pull and Bear, ahol végre Drist is ki tudják szolgálni, és még mindig esküszöm régi nagy kedvencünkre, a Prem1er Outletben levő TenderStore-ra. Utóbbi külföldön megmaradt középkategóriás olasz design cuccokat nyom ki, egy-két elitebb darabbal köztük, az eredeti ár töredékéért, de még így is nehéz 1-2 megfizethető ruhát kifogni. Mégis érdemes türelmesen keresgélni, mert nálunk egyéni stílusúnak számító vagy irdatlan magas áron kapható cuccokat lehet megkaparintani, az egyébként elérhető márkáknál (gondolok itt a Zara, Mango, H&M, stb.) sokkal magasabb minőségben. S ezek a ruhák garantáltan nem jönnek szembe az utcán, bár az is igaz, hogy ha merészen választasz, ki is néznek a városból. (Nálam még tart a dilemma emiatt, hogy a lehetőségeim szabta határok közt ízlésem melyik vonalát kövessem.) Vettünk is egy csodaédes sötétlila, letisztult vonalú, inkább alkalminak számító ruhát nekem, Drisnek meg két pulcsit. A Rich feliratú pólóról lebeszéltem, azért azt mégiscsak "kínos" 20%-ára leértékelve megkapni, aztán "villogni" benne.
Jut eszembe, a múltkor kialakult egy kisebb vita az Ourstyle blogon arról, hogy a H&M budapesti üzleteinek kínálata eltér-e a külföldiektől, illetve olcsóbb-e tőlünk kicsit nyugatabbra a ruhavásárlás, s hogy hozzánk csak a gyengébb cuccaikat hozzák-e. Erről jutott eszembe, hogy mi Drissel 2003-ban Olaszországban egyetlen üzletben be tudtunk szerezni egy csomó nagyon klassz ruhát, és a mai napig semmi bajuk azoknak a pulcsikkal, pólóknak. A minőségük is jó, és teljesen beillenek a mai öltözködésbe is. Annak a márkának már itton is nyíltak üzletei azóta, de ha minőségről és dögös designról beszélek, s találgatni kellene, vajon melyik boltra gondolok, valószínűleg senki nem mondaná a Terranovát. Valahogy itt olyan csoffadt a kínálatuk...
Persze tudom, külföldön az ember alapból rózsaszín szemüveget visel, de időnként úgy érzem, a hazahozott ruhákhoz hasonlókat sem találunk itthon. Talán most télen változott egy picit a helyzet, a Vörösmarty téri boltok valamint az Aréna Pláza egyes üzleteinek megnyitásával, de még van hova fejlődni.

Ahhoz képest, hogy azt akartam írni, hogy most nem tudok miről írni, eléggé megszaladtak az ujjaim. :) Most elmegyek demonstrálni, a nem pontosan tudom, mi mellett (Stop Szmog), aztán majd beszámolok.