Az Utca Embere Egyesület negyedik alkalommal rendezi meg a Szolidaritás Éjszakáját. A budapesti Nyugati téri aluljáróban ma délután 16 órakor kezdődik a rendezvény. A tervezett program: hajléktalan művészek előadása, étel- és ruhaosztás, majd virrasztás. A rendezvényhez Tatabányán, Győrött, Miskolcon és Kecskeméten is lehet csatlakozni. (Szegeden és Debrecenben tegnap tartottak hasonló megemlékezést.) A vidéki programok linkjeit itt lehet elérni. Ki lehet próbálni, milyen egyetlen novemberi éjszakát egy aluljáróban tölteni, vagy milyen kartondobozon feküdni.
Én pár éve részt vettem, talán az első ilyenen, megindító volt a fagyhalált halt hajléktalanokról való megemlékezés, ahol önkéntesek pár percig mozdulatlanul feküdtek a földön, egy-egy nejlonnal letakarva. Megdöbbentő élmény maradt, még úgy is, hogy a virrasztáson nem maradtam ott.
Hajléktalanok mindenhol vannak, helyzetük tökéletes megoldása valószínűleg lehetetlen, azonban hiszek benne, hogy a jelenlegi helyzeten nagyon sokat lehetne javítani. Hogy hogyan, arról megoszlanak a vélemények. Az Utca Embere Egyesület harcol a lakhatásért való jog elismeréséért. Mások azt mondják, menjen dolgozni a csöves, van munka, csak a lusták nem tesznek semmit sorsuk javításáért. Az egyik oldal úgy véli, nem azért dolgozik, hogy a pénzéből másoknak is adjon, a másik oldal szerint nem szabadna luxusautókkal járni és olimpia szervezéséről álmodozni, amíg sokan kapualjakban élnek és megfagynak télen. Ezek szélsőségek, de a kérdés kérdés marad: Felelősek vagyunk egymásért? Vagy nem? Erről a témáról sokat lehet, és érdemes is beszélni. Aztán ha megszületik valami konszenzushoz hasonló, akkor jó lenne cselekedni is.

Dokumentálnom kell két dolgot. Először is azt, mennyire büszke vagyok az öcsémre. Egy pár héttel ezelőtti beszélgetésünkkor kibuggyant belőle sok minden. Neki és a barátnőjének egészen hasonló testi tünetei jelentkeztek az otthon fullasztó hangulatától (ez a legfinomabb, ahogy azt  a légkört említeni tudom), mint nekem annak idején. Amikor megtudtam, elkezdtem nagyon aggódni érte. Öcsém mindig is arról volt ismert a családban, hogy fát lehetett vágni a hátán. Míg én harcoltam anyu ellen, ő csak végigsétált a tört úton. Végül elmentem otthonról, s ő csak abban vette át a harcot, amiben nagyon szükségesnek érezte. Egyébként inkább vállat vonogatott és bemenekült a problémák elől a szobájába. Nehezen hittem el, hogy őt nem viseli meg mindaz, ami a családunkban zajlik, de nem vettem észre rajta intő jeleket. Ha rákérdeztem, megnyugtatott, hogy semmi baja. Ezért lepett meg a pár hete kitörő panaszáradata, s annyira elkezdtem aggódni, hogy utána rögtön megint azon törtem a fejem, hogyan kellene nekem megoldanom a problémáikat. Nekem. Pedig tisztában vagyok vele, nem szabad így gondolkodnom.
Most viszont kicsit megnyugodtam, hogy ha nem is a legfontosabb területen, de ügyesen kézbevette az életét. Nem ismertem erről az oldaláról. Azt hittem, azon a munkahelyen fog megőszülni, ahol már 10 éve, az iskola befejezése óta dolgozik. Erre most határozott döntést hozott, ott hagy csapot-papot, s egy kicsit másba kezd. Támogatást vagy tanácsot sem kért senkitől, csak közölte a tényt. Nem én voltam az egyetlen, akinek tátva maradt a szája a csodálkozástól. Annyira nem vall ez rá... de tetszik az új imidzse.
Másodszor dokumentálnom kell, hogy az egyik barátnőmet zaklatja az exe, a közelmúltban majdnem összeverte éjjel egy csendes budai utcán, ahol senki nem jár olyankor. Fura módon épp most jött arra egy külföldi férfi, aki azonnal a lány segítségére sietett. Sajnos az ügy ezzel nem ért véget. Gyakran felbukkan a srác váratlanul, félbeszakítja a barátnőm egy találkozóját vagy megvárja a munkahelye előtt, de olyan is volt, hogy éjjel kővel dobálta az ablakát, egészen addig, amíg nem csalta ki az utcára.

Kitisztult a házam, a hipnózis szerint. A házam, ami a személyiség szimbóluma, s amelyről már képeztünk a korábbi pszichológussal is. Akkor nagyon sötét volt, dohos, az ablakokról pedig sehogy sem lehetett lekapargatni a koszt. Most olyan, mint egy új építésű otthon, tágas nappalival, szép terasszal, hatalmas ablakokkal és kevés bútorral. Mint ami annyira új, hogy még nem költöztek be igazán a lakók. A konyha még romos, van mit tenni.
S hogy mit is jelent ez pontosan? A ház maga a személyiség. Az én esetemben a látványosabb, út felől levő oldala már rendezett, csalogató, nyitott a fényre, az újra, a vendégekre. Hátrébb még vannak rumlisabb részek, de alakul. A pince, ház, padlás hármas tagozódás pedig az ösztön, ego, szuperego szimbóluma. Egy szemléletesebb példával mondták el nekem: a ló, a lovas és az ostor. Rajta ülök a lovon, irányítom, de nem erőltetem rá erőszakkal egyik irányt sem. A ház képével mesélve ugyanezt: bátran lemegyek a pincébe, ami azt jelenti, nem félek szembenézni az ösztöneimmel, viszont nincs padlásom, ami a felettes én. Vagy legalábbis nem veszek róla különösebben tudomást.
Örültem az eredménynek, visszaigazolta az elmúlt évek munkáját. Az ego szintjén tisztulás van, sokkal jobb a helyzet, mint a korábbi ház képének előhívásakor. Bíztató.
Lehet, hogy ezt a postot most csak én értem, sőt, én sem teljesen. :) Nem baj.

Van egy olyan érzésem, hogy manapság ebben az országban Emesének lenni nem könnyű. Jóformán az ostobaság szinonimája, mint korábban a "szőke nő". Pedig lehetne a lelkes tenni akarásé is, ugye. :)
Az én Emesém egészen más. Remekül masszíroz, de szadista módjára szabadít meg a miteszerektől. Ha ő gyantáz, az eredmény kétszer olyan tartós. Emese szép, diszkrét, de nem olcsó. Ügyes kozmetikus, és ő az első, aki nem pletykás, nem kérdezi ki az embert A-tól Z-ig mindenről. Emese nem tukmál rám olyan kencéket, amik káros anyagokat tartalmaznak. Emese jót akar nekem és a bőrömnek. Emese - mert megérdemlem!
Mozgalmat hirdetek! Adjuk vissza az Emesék tisztességét! Tündököljön ez a név régi fényében! Írjunk posztokat okos, ügyes, szívünknek kedves Emesékről!

Nem új hír, összeáll a Spice Girls, amelynek tagjait Geri korábbi kiválása, majd Victoria és Mel B terhessége miatt 2001-ben szélnek eresztette a menedzsment. Kezdésnek csak egy greatest hits albummal és egyetlen új számmal jelentkeznek be a 2007-es karácsonyi piacra, ám újraegyesülésükhöz jó nagy hírverés társul. Van új klipjük is, de sokkal nagyobbat durrant az internetet tegnap óta elárasztó Tesco-reklám, amihez az egykori Scary, Posh, Baby, Sporty és Ginger adta arcát.



Ötletes reklám, bár két helyen sántít:
1. Most vagy a girl power kilója olcsóbb manapság, vagy a Tesco mégsem gazdaságos...
2. Vic egészen biztosan nem veszi fel kétszer ugyanazt a ruhát és napszemüveget, úgyhogy a reklámfilm legötletesebb pillanata egyben a "bakija" is. Ez a profizmus, kérem szépen.
Persze csak ironizálok.

Hús rizzsel
Rizs hússal
Húsos rizs
Rizses hús

A Jay Leno-klón mesélt egy tanulságos sztorit:
Apukát behívják az iskolába, s mondja neki az osztályfőnök, hogy sajnos gond van Sanyikával, mert lop. Ellopott egy radírt, egy tollat, egy ceruzát... nem nagy értékek, de még most kellene cselekedni, hogy megelőzzék a nagyobb bajt. Mire apuka: - Ejj, nem értem én ezt a gyereket. Ha szólt volna, mire van szüksége, hoztam volna neki az irodából.
Hát ez az, kedves apuka.

Napok óta érkeznek innen olvasók. Ctrl+F Antibaby, nulla találat. Végre rájöttem... (megfejtés: A "Vicces, humoros, poénos szextesztek" rovatban)

A nagyon tartalmas napokkal csupán az a baj, hogy a végére annyira elfárad az ember, hogy képtelen kellő részletességgel leírni a történteket. Másnapra meg nem friss az élmény. Nekifutok hát még ma, de nem lesz Pulitzer-szagú, az biztos.
Kezdjük azzal, nem tudom, miért divat utálni nem kedvelni Fabricius Gábort, én eddig legfeljebb velvet.hu-s partyfotókon láttam, ma viszont szemtől szembe, és kimondottan pozitív élmény volt. Olyan helyen jártam, ahol egy rakás magyar ember egész nap angolul beszélt nagyon okosakat. Sok-sok egymást követő előadás, a "változás" témakörét körbejárva, minden előadó a saját területe felől megközelítve. Nevezzük konferenciának. A sok angolul beszélő magyar mellett volt pár indiai, amerikai, brit okos ember is, és láthattam egy olyan előadót, aki simán lenyomja Jay Leno-t, szétestem a röhögéstől, úgy eljátszott mindent, úgy felpezsdítette a közönséget, hogy utána a "műsorvezető" nő csak tátogott, mint a hal, s csak azt ismételgette, hogy ezek után nem könnyű bármit is mondani... hát valóban. Jelenleg sípol a fejem, mert kb. 8 órán keresztül hallgattam egyszerre az eredeti szöveget és a szinkrontolmácsot. Utóbbira folyamatosan figyelni és próbálni a magyart magyarra átültetni legalább annyira fárasztó, mint angolról fordítani egész nap. Összességében viszont nagyon jó kis előadás-lánc volt, inkább a privát életemre vonatkozó gondolatébresztéssel, mint a cégünk által hasznosíthatóval. Úgyhogy világmegváltáshoz elegendő energiával felvértezve mentem utána tovább. Egy újság szerkesztőségébe, ahol megint "tárgyaltam", és kaptam feladatot. Ez egyelőre nem megjelenést jelent, csak akár az is lehet belőle, ne igyunk előre a medve bőrére. Sok munkám van még odáig, de csinin mutatna a nevem abban a lapban, illetve természetesen fordítva. Szóval a lap állna jól a nevemnek. Egyébként a nyakam továbbra is fáj, de ezt a napot végigcsináltam, mint törött bordájú sportoló az olimpiát. Egy hős vagyok. S szerencsére a hazafelé úton nem lehetett kikerülni a Daubner Cukrászdát. Helyreállt az egyensúly.