Nem várom meg a holnapot, úgysem hiszem, hogy történik még valami eget rengető, ha olyan lájtos volt az elmúlt két hét, amilyen. Mármint problémázási szempontból. Na nézzük, miket firkáltam le esténként a nap tragédiájaként (mai megjegyzéseimet zárójelben írom hozzájuk):

május 29. - frik nem hívott fel, nem jött a nagyjából megbeszélt időben. Hanyagol. Egész nap ekörül forognak a gondolataim. (Pff, nem tudom felidézni azt a napot, nem tudom, mi volt, hogy volt, s miért úgy. Ám tanulságos, milyen félrevezető, ha az ember csak a problémát írja le külön, elválasztva a nap többi részétől. Ugyanis ez a post is aznap született.)
május 30. - 4 és fél órán keresztül nem volt internet (Ennyi a tény, aztán happy end lett, a UPC ügyfélszolgálata készségesen segített, és gyorsan megoldotta a problémát. Afrikában viszont még éheznek.)
május 31. - Az én fizetésem kétszereséért dolgozó, állandóan a nagy tapasztalatára hivatkozó kolleganőnek naponta tudok alapvető dolgokban újdonságot mondani, ráadásul az ő szakterületére vonatkozóan. Ma felidegelt rendesen. (Itt sem tudom felidézni, konkrétan mivel idegesített fel.)
június 1. - frik nagyon későn jött, nem volt időpont megbeszélve, s eszméletlen sokat vártam rá. Ez a bizonytalanság az, amit nem kedvelek igazán, amikor nem tudhatom, belekezdhetek-e még egy másfél órás dologba, vagy csak 10 percem van egyedül. (Utána kárpótolt egy kellemes, majdnem teljes hétvége. Érdekes, a jóra jobban emlékszem.)
június 2. - Csupán annyi a baj, hogy jól érzem magam. Mondanám, hogy boldog vagyok, de épp ez a baj, hogy félek átadni magam ennek az érzésnek. Félek, hogy bántani fog. (Mondom, kellemes hétvége!)
június 3. - Továbbra is ilyen hatalmas problémák vannak, mint túl jól néz ki, amikor utcára megy, meg... (ez nem publikus)
június 4. - Teljesen megértem, hogy ma nem találkoztunk, mégis bíztam benne, hogy nem így lesz. Ennél nagyobb problémám ma sincs.
június 5. - Kollegina havonta 3x követi el ugyanazt a hibát, lefűzi a kifizetetlen számlák közé, amit fütyült elutalni. A reklamációkat persze én fogadom, s tartom a hátam, kérem a sűrű elnézéseket. Ő meg vállat rándít, hárít, hepciáskodik, és az istennek sem mondaná, hogy bocs, elcsesztem, máskor figyelek. Felhúzta az agyam. friknek meg vizsgaidőszaka van, s kevés ideje rám. Brühühü.
június 6. - frik rámripakodott a telefonban, egy semmiségen, mert fáradt és feszült. Én meg öleléshiányos.
június 7. - Nincs gond. (Afrikában pedig még mindig éheznek.)
június 8. - Meghittség hiánya. (Hosszabb kihagyás utáni öleléshiányból származó, azonnal belecsöppenni nem tudás érzése.)
június 9. - Délelőtt idegbeteg voltam és szomorú, meghittség hiánya még mindig, de estére bagatelnek tűnik a probléma.
június 10. - Délelőtt az F betűs bejegyzésem mögött megbújó érzés gyötört, aztán kisétáltam magamból. (A nap további része nagyon jól sikerült. Az este egy burleszk-szerű Forma-1 futammal lett megfűszerezve.)
június 11. - Nem vagyok jó ember. Pontosabban vannak helyzetek, amelyekben, ha megfeszülök sem tudok jó maradni. Akármit teszek, akárhogy döntök, valakit gyomron talál. Utána meg szar alaknak érzem magam. Pedig csak őszintén cselekedtem.

No, hát! Viccesnek éppen nem vicces, s nem kellett két hét, elég volt két nap is, hogy rájöjjek, bizony nincsenek nagy tragédiák az életemben jelenleg. Persze, váratlanul mindig bekúszik valami, de szerintem felfogás kérdése is, mekkorára fújom fel. S e két hét tapasztalata is abban erősít meg, ez a legalkalmasabb idő arra, hogy olyasmire koncentráljak, amit korábban, sokkal zűrösebb időkben, elhanyagolni voltam kénytelen. Önmegvalósítás, jövőépítés, hasonlók. Talán vajaskenyeret is küldhetnék Afrikába...

Hatodik emeleti irodám ablaka előtt lóg két pasas, tisztítják az épületet. A szalagfüggöny miatt nem láthatnak be, de én hallom őket, ahogy azon poénkodnak, rosszul kötötték be a biztosítókötelet. S ráz-e a légkondi kültéri egysége, ami éppen tocsog a víztől, s amelyen lábujjhegyükkel próbálják tartani magukat. Hát, én nem tudok olyan felszabadult lenni a szobám biztonságában, mint ők a rosszul bekötött kötelükön lógva. Csak ámulok rajtuk, olyanok, mintha egy kávézó teraszán nevetgélnének.
Persze összesereglett a kollektíva, végre történik valami érdekes. (Én is postot írok belőle.) Kielemeztük a munkájukat HR-szempontból, no meg összevetve a mi hibázási gyakorlatunkkal. A rutintalan dolgozó ugye hibázik. Mert ő is ember. A rutin pedig megintcsak maga után vonja a hibalehetőséget. Amikor már tudatalattiból kötöd a csomót, húzod a kötelet... Remélem, nem az én ablakpárkányomról fognak a mélybe zuhanni, és szétplaccsanni az aszfalton. Nemrég újította fel az utcát a kerület, kár lenne érte. Muhaha.

Megdöntöttük a saját csókrekordunkat, édes kettesben, a négy fal között. A sarokig tárt ablakokon bepuffogott a tűzijáték hangja. Kicsit intimebb, mint a kamerák kereszttűzében, na.

F**k a fehérneműs, pucsítós fotóiba. Felkavarja a gyomrom. Még arra nem jöttem rá, kiégett pornószínésznőből akar hentessé válni, vagy fordítva. F**k, hogy érzékenyen érint. Az "ismerősöm ismerőse" fehérneműben, miért kell ezt nekem látni? F**k, hogy mindig odadugja az iwiw az orrom alá. F**k, hogy muszáj innom egy sört.

Lehetséges, hogy én, a nagy filmbuzi, nem szedtem még csokorba kedvenceimet a blog hasábjain? Ezt gyorsan pótolni kell. A löketet az adta, hogy több blogban is láttam mostanában ilyet, s elgondolkodtatott, mitől is jó számomra egy film. A választ persze nem tudom. Nem olyan egyszerű ugyanis.
Íme az én listám, szigorúan érzelmi alapon összeszedve:

Holt Költők Társasága - Lehet, hogy ha most, ennyi film után látnám először, kikacagnám a szentimentalizmusát. Viszont mivel ez volt az első "felnőtt" film, amit életemben láttam, sosem fog lekerülni a kedvenceim listájáról. Nagy hatással volt rám akkoriban, több, mint 20x néztem meg. Tinédzser éveim elején útmutatást adott, s nyitva tartotta a szemem a későbbi években is. Azt hiszem, pont jókor dugták az orrom alá. Megtanított kételkedni a csordaszellemben, más szemszögből nézni a dolgokat, s felvállalni az egyéni vágyakat, gondolatokat.

Mielőtt felkel a nap - Csücsök of my heart. Romantikus film, de nem érzelgős. Egyszerű és hétköznapi, talán ezért tudtam annyira beleélni magam. Egyedi humorral, szép képekkel, hangulatokkal, kevés szereplővel. Milliószor láttam kategória.

Amélie csodálatos élete - Kell magyarázni? Egy aprócska csoda, csupa mosoly, ötlet, szépség és ártatlanság. Annyira az én filmem...

Amerikai szépség - Sok gondolkodnivalót ad. Valószínűleg azért is tetszett annyira, mert az akkori környezetemben minden szereplőnek megvolt a megfelelője. Tehát valósághűek voltak a problémák, a karakterek.

Forrest Gump - Imádom. No comment.

Ég velünk! - Kevés vígjáték ragad magával, de ez közéjük tartozik. Sőt, élen jár. Norton, Stiler, és intelligens humor.

Harcosok Klubja - Ezerszer meg kell nézni, és mindig van benne új. Pitt és Norton párosa szenzációs. A sztori és a hangulat egészen egyedi. Nagyon bírom.

Keserű méz - Már annyit írtam róla, s mégsem fejtettem ki soha a véleményem. Most sem fogom. Talán mert annyira mélyen érint. Kicsit lassú és hosszú, meg olyan nyolcvanasévek feeling, de eszméletlen durva, lélekszaggató.

Amerikai pszicho - Erről is írtam már, sokat.

Érdekes, hogy nem igazán szerepelnek európai alkotások a kedvenc listámon. Pedig főleg azokat kedvelem. (Faltam például a dogma filmeket annak idején, amikor újdonságnak számítottak.) Mégis, amiket többször megnézek, és visszatérően idézgetek belőlük, azok főleg amerikaiak. Fene se érti.
S van egy csomó olyan film, amit nem tekintek kedvencnek, de ettől még nagyon-nagyon jónak tartom a maga műfajában. Pl. szeretem a Mementót, a Veszedelmes viszonyokat és tiniváltozatát, a Kegyetlen játékokat, a Mátrixot, a Leon a profit, az Amerikai História X-et, a Táncos a sötétbent, az Ollókezű Edward-ot, a Pénznyelőt, a Teljes napfogyatkozást, a Gattacát, a Szárnyas fejvadászt, az Élet szépet, az Édes novembert, a Kramer kontra Kramert, vagy tetszett a legutóbb látott Egy csodálatos elme örök ragyogása című film is. Nagyon jó a Rekviem egy álomért, igazán felkavart, amikor láttam. No és ott van a topon Woody Allen majdnem teljes életműve is. Az érdekes pedig az, hogy a legnagyobb hatással nem is teljes filmek vannak rám, hanem 1-1 jelenet, akár olyan mozikból, amelyek összességében nem kimondottan eredetiek vagy jól megcsináltak. Ilyen jelenetekre szívesen emlékszem az Összeomlásból, a Tuti dolog című megagagyiból, vagy az Olasz melóból, a Füstből, a Tűz van babámból... s nem szívesen a Zongoratanárnőből, amelyben azt az egyet, azt a bizonyost sosem tudom majd kiverni a fejemből. A fél mozi felszisszent, a másik fele kiment rágyújtani. Aki látta, tudja, mire gondolok.

Nem szeretek idézetekkel villogni, önálló gondolatokat pótolni, de ez most... Bár ennél is kevesebbet szerettem volna elárulni.

"Éjjel Tomás felébresztette az álmában zokogó Terezát.
Tereza ezt mesélte: - El voltam temetve. Már rég óta. Te minden héten kilátogattál hozzám. Mindig megkopogtattad a sírt, és én kijöttem. A szemem tele volt földdel.
Te azt mondtad: - Hiszen így nem látsz- és tisztogattad a szememből a földet.
Aztán egy nap hosszú időre elmentél, és én tudtam, hogy egy idegen nővel vagy. Múltak a hetek, és te nem jöttél. Féltem, hogy elszalasztalak, s ezért egyáltalán nem aludtam. Végre megint kopogtattál a síron, de engem annyira kimerített, hogy egy hónapig nem aludtam, hogy nem volt erőm felmenni. Amikor végül sikerült, te csalódottan néztél rám. Azt mondtad, rosszul nézel ki. Éreztem, hogy nagyon nem tetszem neked, hogy beesett az arcom és kapkodók a mozdulataim.
Magyarázkodtam: - Ne haragudj, egész idő alatt nem aludtam.
És te azt mondtad hamis, csitító hangon: - Látod, látod. Pihenned kell. Egy hónap szabadságra volna szükséged.
Én meg jól tudtam, mit értesz te szabadságon! Tudtam, hogy egy hónapig nem akarsz látni, mert más nővel leszel. Elmentél, és én leereszkedtem a sírba, és megint tudtam, hogy egész hónaponát nem fogok aludni, nehogy elszalasszalak, és hogy mire egy hónap múlva visszajössz, én még csúnyább, te pedig még csalódottabb leszel, mint ma.
Ennél szívszaggatóbb elbeszélést Tomás sosem hallott. Szorosan ölelte Terezát, érezte testének remegését, és arra gondolt, nem bírja tovább saját szerelmének súlyát." (Kundera: A lét elviselhetetlen könnyűsége)

Éppen nyugszik le a nap, mostmár talán kezdhetem dicsérni. Rég nem voltam ilyen feldobott, pörgős, vidám... Szerintem jó fej vagyok. :))) Extra nagyonjó dolog is történt ma velem, belepirultam, zavarba jöttem, de még nem érett meg a postolásra. Levezetésképpen Riennel megvitattuk a nagy cégek karrierterveit, illetve inkább azok hiányát, majd olyat tettem, amitől megint nem ismertem magamra. Bizsuboltban órákig nézelődtem, ráadásul az én ötletem volt bemenni. Mondjuk nem sok dolog tetszett, azt meg kell hagyni. Végül mégiscsak vettem egy csuklószorító kinézetű fa gyöngy izét, széles és barna, valahol a sportos, az elegáns és a bölcsészkaros találkozásánál.
Valószínűleg ma is bajban leszek, amikor a nap problémáját kell felvésnem. Olyan, mintha boldog lennék.

Szolgálati közlemény: ismét felkerültek design linkek és videók, közkívánatra.

Először felkacagtam, amikor valaki a bécsi GM-koncertre invitált. Most meg eszembe jutott, az nincs messze, nem drága... hát miért ne? A söröskorsóval jobbra-balra dölöngélős, osztrák verziót még úgysem láttam. :) Álltam már a küzdőtér elején Németországban, láttam a koncertet messziről a budapesti lelátókról, még talán hiányzik egy olyan, amikor behunyom a szemem, és csak a csilingelő hang meg a lágy nyáresti szellő... :) Asszem, nem gondolom komolyan. Asszem.

Ez a válasz a mostanában kapott olvasói e-mailekben leggyakrabban feltett kérdésre.

A legyek, darazsak a legapróbb résen is képesek bejönni a lakásba, de ha az összes ablakot sarokig tárom, akkor sem találnak ki.
Évek óta ugyanott áll ugyanaz az asztal, én meg tudom, ismerem, és mégis 100 km/h-val beleszáguldok a sarkába, combbal. Remek érzés, és szép kék színt eredményez.