Kár, hogy ha az üggyel nem értek egyet és nem lájkolom, akkor a kampányfotót sem tudom... pedig az nagyon lájk!

Tilla pedig kezd nálam feljönni Hajós András mellé, szimpatikus társadalmi szerepvállalás + szókimondás + lazasági és bevállalóssági mutató tekintetében.
A feminista férfiak a szememben megszépülnek.

A fotó innen származik: Népszavazás a Nőkért

Azt hiszem, az ilyen bejegyzések előtt szoktak más bloggerek szólni, hogy csak erős idegzetűeknek, vagy hogy csak nőknek... nem tudom. Szóltam, jó?

Mától állva pisilek.
Persze csak akkor, amikor a helyzet megkívánja. Nem bolondultam meg, nem is műttettem magam férfivá, csak beszereztem egy izét... de kezdjük az elején!
Tavaly már találkoztam a Shewee-vel, de első blikkre egy szellemes feminista, vagy épp antifeminista gerillakampánynak tűnt, vártam is, mikor tudjuk meg az igazságot. Aztán picit elfeledkeztem róla, és amikor idén ismét a weboldalán találtam magam, hirtelen ellenállhatatlan vágyat éreztem, hogy kipróbálhassam. Hát rendeltem.
A termékkínálat vicces, van pl. slicces női sort, vagy büszke állvapisi-aktivistáknak tervezett póló, meg ugye az alapkütyü, a Shewee pisilőeszköz (gondolom, a kreatívok hosszas agyalás után sem tudtak jobb nevet kitalálni neki), több színben, zacskóval, tokkal, vonóval.
Egy csomó kényelmetlen szituáció adódik a pisilés, konkrétabban a női pisilés körül, úgyhogy szerintem ennek a cuccnak van létjogosultsága. Tetszik az ötlet, és mivel a termék már meg is érkezett hozzám, az első próbán is túl vagyok. Beleszerettem. A hétköznapokon persze én sem sok hasznát látom, de a nyilvános wc-kben, hosszú autóúton, erdőben, nem túl higiénikus fesztiváli toi-toi-okban még jó hasznát fogom venni. Nincs több eldobott papír (és lelkiismeret-furdalás) az erdőben, nincs több végigcsurgatott comb, kényelmetlen görnyedés a közvécék koszos deszkái felett.

Épp ezen gondolkodtam pár napja, csak kicsit másra jutottam, mint Parapet.
Régen, gyerekként, anyagi okokból másoltuk a kazettákat, vagy felvettük a dalokat Komjáthy György kívánságműsorából. (Volt "magnósoknak" blokk benne, ami azt jelentette, hogy nem dumáltak bele a számba, előtte és utána hagytak egy kis szünetet, amikor le lehetett nyomni a play+rec gombokat, ügyesen, koncentrálva, egyszerre. Konkrét, egész délutános program volt, hogy ott ült valaki a családból a magnónál, befeszült ujjal a play+rec-en, és ha Gyuri bácsi bemondta, hogy Baltimora-tól jön a Tarzan boy, vagy Richard Sanderson-tól a Reality, azonnal cselekednie kellett. Emlékszem, egyszer kértem egy Simply Red számot (mert már kezdett kibontakozni a saját ízlésem), másnap a mindenkinek járó 15 perc hírnév jegyében az egész suli tudott róla. Ebből az alkalomból néhányan egészen odáig merészkedtek, hogy meg is szólítottak a folyosón. Komjáthy Györgyöt mindenki hallgatta.
Na de visszatérve az eredeti témához, amikor másoltuk a kazettákat, és még a kezdeti CD-s időszakban is, én mindig megcsináltam rendesen a borítójukat. Ha volt színes fénymásolásra lehetőség (már inkább a CD-k bejövetelekor), akkor úgy, ha meg nem, akkor fekete-fehérben. Általában még a szövegkönyvet is lemásoltam, celluxszal összeillesztgettem a papírcsíkokat, úgyhogy nagyon is emlékszem a régi kazetták borítóira.
Manapság, az mp3 és a letöltések korában, szerintem ilyesmire kevesebb figyelmet fordítanak az emberek. Sokszor sajnálom, hogy csak pendrive-on kapok meg valakitől egy zenét, és nem tudom, milyen külsőt álmodott meg hozzá a művész és team-je. Persze meg lehet nézni a neten, de az már nem ugyanaz, mint amikor a kezedbe veszed, forgatod, lapozgatod a szövegkönyvet. Sajnálom, hogy ez szép lassan kikopik a mindennapokból, még ha sok lemezt meg is veszünk eredetiben, akkor is ezt a tendenciát tapasztalom.

Éreztem, hogy meg kellene néznem a blogstatisztikát (amire kb. csak évente 2x pillantok rá mostanában), mert valami van... és tényleg! Az elmúlt héten minden nap többen látogattak ide, mint a blog "fénykorában". Fogalmam sincs, ez most miért...

Évek óta rá sem hederítettem a tévére, maximum akkor kapcsoltuk be, ha betettünk egy dvd-t... egyébként is, szobaantennán jön 3 csatorna, nem tartottuk fontosnak előfizetni arra, amit nem is néznénk. Most meg azt vettem észre, hogy visszaszokok a tévézésre, legalábbis szombat esténként, mert ez a Norbi gyerek érdekel. Először idegesített az X-Faktor erőltetett, megjátszós stílusa, aztán már lekötött, és most már akármennyire is érzem, hogy romlik a színvonal, mi lesz a vége. És érdekel, mivel rukkol elő legközelebb Király L. Norbert.
A Megába is bele szoktam nézni. Tiszta lakodalmas, művházas szint, de azért el lehet csípni benne jó pillanatokat. Ott Tolvai Renáta a kedvencem, ő sokoldalú és popsztár alkat, de Kállay-Saunders András is kezd kibontakozni, szerintem.

Szeretem Bécset. Ha egyszer valamelyik másik bolygón kellene letennem a plédet, szerintem Bécset választanám. Szeretek csak úgy átruccanni, jó, hogy már ezt is megtehetjük. Csak egy kávéra, csak egy sétára, csak nézni a belvárosban az embereket, csak megkukkolni a ruhaboltok kínálatát, csak tekerni egyet a széles bringautakon, csak leülni egy kicsit a "népparkban".
Csak ne vasárnap, mert akkor minden zárva van. Szombaton meg lépni nem lehet az emberektől. (Szegénykék, csak ilyenkor vásárolhatnak.)
Csak ne Parndorf-on keresztül, mert az csalódás. Nem értem a nimbuszát, nekem túl konzervatív középosztályos a kínálata, és lábletaposós, füstöt egymás képébe fújós, mindent széttúrós a közönsége. És a biztonságiőr is belenéz a táskámba.

Szeretem Bécset. Egész gyűjteményünk van már itthon Bécs-térképből, de Dris szerint nem kell vinni, mert Bécs az Bécs, úgy ismeri, mint a tenyerét, nem lehet eltévedni. Naná, hogy eltévedtünk. Amikor gyanússá vált, megkérdezett egy taxist, aki viszont valamelyik arab országból érkezett, és nem beszélt se németül, se angolul. Azért valahogy csak megértette, melyik utcát keressük. Kérdezte is: "Mi van ott, talán egy szálloda?" "Nem, az autónk." Huncut nevetésben tört ki, akkor már lehetett sejteni, hogy kb. a város másik végén vagyunk. Lejártuk a lábunkat, mire megtaláltuk a kocsit, de akkor is szeretem Bécset.

Szeretem Bécset. A vásárlóutca vásárlóutca. Minden sarkon újrakezdődik a sor: H&M, Mango, Zara, Humanic, Turek. Nem igaz, hogy ugyanazt árulják, mint nálunk. Illetve igaz, hogy árulják, amit nálunk, csak szélesebb kínálat részeként. 3 boltba térünk be, csak úgy nézelődni, de Dris máris kap magára nadrágot. Pont olyat, amilyenre mindig is vágyott, de mérete, szabása miatt csak álomnak tűnt. Ja, a Mango férfiosztályán, mert ott olyan is van, dögös cuccokkal.

Szeretem Bécset. A Nordsee illatát, a Rosenberger krumplisalátáját, a mindig friss pékárut, a nagyon kedves, alázatos eladókat. A nemzetközi személyzetet. Az épületeket, különösen azokat, amelyek régiek, de hozzájuk építettek egy-egy modern részt is. És a villamost.

Deus ex machina
Eredeti címén: Yadon ilaheyya, angol címen: Divine Intervention

Először az ugrott be, hogy ezt a filmet Bahhának fogom ajánlani, és mindenkinek, aki vállal 90 perc „értetlenséget” azért, hogy aztán hetekig legyen min nevetnie, úgy érezze, valami különlegeset látott, és folyton idézgessen belőle. A szó szerinti idézetekre mondjuk nincs sok lehetőség, mert alig hangzik el néhány mondat a filmben. Sőt, én azt mondanám, ez nem is film, a szó klasszikus értelmében legalábbis nem, mert nem olyan, amilyenre számítunk. Sztori jóformán semmi, párbeszéd csak alig-alig fordul elő benne, akció, szex, vérontás és minden egyéb hatásvadász izgiség meg aztán végképp elő sem kerül. Van benne viszont egyedi humor, irónia és épp a monoton egyhangúságából fakadó feszültség.
Másodszor az ugrott be, hogy ez egy elnyújtott videóklip, és azoknak ajánlom majd, akik szeretik a hétköznapi, szürke dolgokban felfedezni a szépséget, az egyhangú ismétlődésben pedig a ritmust.
Volt az a Chemical Brothers klip, amikor egy vonat csak megy és megy, te pedig síneket látsz, bódékat, oszlopokat, lámpákat, szóval semmi különöset… de amint felfedezed, hogy ezek koncepció szerint lépnek be a képbe (egy-egy „hangszer” megszólalásával összehangoltan), máris gyönyörűvé és izgalmassá válik. Na, hát a Deus ex machina is ilyen.
Az alap pedig az izraeli-palesztin helyzet, feszült emberek együttélése a határ közelében, amelyen maximum egy piros, Arafat széles mosolyát ábrázoló lufi tud ellenőrzés nélkül átkelni.
Fotó helyett egy jelenetet választottam, szerintem többet elárul a filmről:

  
(Nehéz pontozni, de végül 8/10-et adtam neki.)

4 hónap, 3 hét, 2 nap

4 hónap, 3 hét, 2 nap. Egy magzat élettartama.
A helyszín Románia, a 80-as évek második felében, még a Ceausescu-rendszer idején. Két diáklány kivesz egy hotelszobát, először nem is értjük, miért, hiszen ott van nekik a közös kolesszoba is, aztán szép lassan kirajzolódik a dráma. Illegális abortusz, és nem csak utalnak rá, meg is mutatják. Őszinte stílusban, arculcsapós képekkel, és olyan nyersen, hogy szinte átragad ránk a hangulata. Rám elsősorban nem is a terhességét az utolsó pillanatig titkoló Gabita-é, hanem barátnőjéé. Szerintem ő a film főszereplője, ahogy segít a lánynak, még akkor is, ha az események számára is megalázó, durva fordulatokat hoznak.
A film leghatásosabb jelenete számomra az, amikor ez a lány (Otilia) egy órára elugrik a fiúja anyjának születésnapjára, otthagyva a becsövezett barátnőt a szállodaszoba ágyán, és a vendégségben egy szót sem szólva ül az asztaltársaság közepén... borzasztó felületes fecsegés zajlik, mindenki egyszerre beszél, a semmiről, ami eleve egy általános és eléggé lehangoló kép, szerintem nincs is olyan család, ahol ne zajlott volna már hasonló, de most különösen idegesítő, mert Otilia ott ül a társaság közepén, hallgatja a zagyvaságokat, és közben nyilván zakatol benne, mi lehet a barátnőjével. Szeretné felhívni, de a telefonon is fecseg valaki, meg még egy sütit is a kezébe nyomnak, a barátjával is feszkó van...

Nekem a legnagyobb felismerés, hogy jé, a románok ilyen filmeket csinálnak? Mitől jobbak ők ebben nálunk? Nem hiszem, hogy több pénzük van rá, de akkor mi a titkuk? Mi miért nem tudunk egy ilyen őszinte, hatásos filmet összehozni? A mi színészeink miért játszanak úgy, hogy inkább színpadiasak, mint hitelesek?
A Port.hu azt írja: "A 4 hónap, 3 hét, 2 nap egy nagyobb projekt része, melynek címe: Mesék az aranykorból, a romániai kommunizmus szubjektív története, a városi legendák fényében. A projekt célja, hogy a kommunizmus témájának közvetlen érintése nélkül, pusztán az egyéni lehetőségeken keresztül láttassa ezt a balsors sújtotta időszakot, melyben az emberek kénytelenek voltak megpróbálni normálisan élni. A 4 hónap, 3 hét, 2 nap a sorozat első filmje." Ha így van, nagyon kíváncsi vagyok a többire is.
(7/10, mert azért egyáltalán nem tökéletes.)

Utálni nem szoktam magam, de meglehetősen dühös vagyok azért a tulajdonságomért, hogy sokszor ingerülten beszélek másokkal. Általában nagyon jól tudom, hogy nincs rá okom vagy, hogy lehetnék türelmesebb is, de mégsem tudok. Ilyenkor jó lenne, ha kilépnék a testemből, elszaladnék egy vödör hideg vízért és lelocsolnám magam.

A 30 napos új blog-lánc-kérdezz-felelek-játékot a LezLányok aloldalon találtam, és első látásra beleszerettem. Ha jól értelmezem, nem kell mást tenni, csak 30 napon át az alábbi listából egy-egy kérdést kifejtve bejegyzést írni. Tetszik, érdekel, szeretek ilyesmin gondolkodni, jó kis önismereti tréning, úgyhogy belevágok. Nem biztos, hogy lesz időm minden nap posztolni, de az összes kérdés sorra fog kerülni. A bejegyzések persze mindig más-más címmel és dátummal, változó terjedelemben kerülnek a blogba, de ebben a bejegyzésben könnyen követhető lesz, mert ami már "kész", azt a kérdéshez linkelem majd. Mivel jó ideje igen ritkásan blogolok, reményeim szerint születnek majd újdonságokkal teli, meglepő és/vagy érdekes válaszok.

Day 01 → Valami, amit utálsz magadban.

Day 02 → Valami, amit szeretsz magadban.

Day 03 → Valami, amit meg kell bocsájtanod önmagadnak.

Day 04 → Valami, amiért meg kell bocsájtanod valakinek.

Day 05 → Valami, amit reményeid szerint meg fogsz tenni életed során.

Day 06 → Valami, amit reményeid szerint soha nem kell megtenned.

Day 07 → Valaki, aki miatt érdemes élned.

Day 08 → Valaki, aki pokollá tette az életedet vagy pocsékul viselkedett veled.

Day 09 → Valaki, akit nem akartál elereszteni, mégis eltávolodott.

Day 10 → Valaki, akit el kéne eresztened vagy azt kívánod, bárcsak ne ismernéd.

Day 11 → Valami, ami miatt a legtöbb bókot kapod.

Day 12 → Valami, ami miatt soha nem kapsz bókot.

Day 13 → Egy zenekar vagy előadóművész, aki(k) nehéz napokon segítettek át - írj levelet!

Day 14 → Egy hős, akiben csalódnod kellett - írj levelet!

Day 15 → Valami vagy valaki, ami/aki nélkül tudod, hogy nem tudsz élni, mert már megpróbáltad és nem ment.

Day 16 → Valaki vagy valami, aki/ami nélkül könnyen tudnál élni.

Day 17 → Egy könyv, ami megváltoztatta valamiről alkotott véleményed.

Day 18 → Véleményed az azonos neműek közti házasságról.

Day 19 → Mi a véleményed a vallásról? Vagy mi a véleményed a politikáról?

Day 20 → Véleményed az alkoholról és a drogokról.

Day 21 → Képzeld el, hogy a legjobb barátod autóbalesetet szenved, ti pedig egy órával korábban vesztetek össze. Mit teszel?

Day 22 → Valami, amit bárcsak ne tettél volna meg az életedben.

Day 23 → Valami, amit bárcsak megtettél volna az életedben.

Day 24 → Készíts valakinek egy zenei listát és magyarázd el, miért azokat a zenéket választottad. - Írd le a számok címét és a levelet!

Day 25 → Az ok, amiért szerinted a mai napig életben vagy.

Day 26 → Gondoltál valaha arra, hogy eldobd magadtól az életet? Ha igen, mikor és miért?

Day 27 → Mi a legjobb dolog az életedben mostanság?

Day 28 → Mi lenne, ha teherbe esnél? Mit tennél?

Day 29 → Valami, amit reményeid szerint meg fogsz tudni magadon/magadban változtatni és az okok.

Day 30 → Írj levelet magadnak! Írj le benne mindent, amit szeretsz magadban.

A talán utolsó idei napsütötte vasárnapon elmentünk reggelizni a Villa Bagatelle-be, hogy jó legyen  nekünk.
A reggelit ott kicsit máshogy értelmezik, mint mi, úgyhogy azzal indult az egész, hogy 12 óra után már csak a bisztróételek közül választhatunk. Sosem értettem, ki kel vasárnap dél előtt, pláne ki vesz fel ruhát és megy emberek közé. Azt meg végképp nem, hogy ha egy vendéglátó egység raktárában van tojás és minden más alapanyag is, akkor miért szabályozzák be, hogy a vendég délután fél 1-kor rákívánhat-e egy rántottára, vagy sem, de mindegy.
A hely egyébként (nem tudok kevésbé nyálas kifejezést rá) igazi gyöngyszem. Kellemes hangulatú, finoman luxusérzetű, de otthonos és visszafogott. A konyha remek, minden, amit ettünk, rendkívül finom és kiváló minőségű volt, a helyben sütött, mesterséges adalékok és színezőanyagok nélkül készült pékárutól kezdve, a tapas krémeken át a mesteri cukrászsüteményekig és a kávéig. Úgy kellett már egy ilyen hely Budának, ahogy mondani szokás, mint egy falat kenyér.
Ha van hibája, az a személyzet és a vendégek számának aránytalansága. Mintha a konyha és a felszolgáló(k) kevesek lennének, pláne, hogy közel teltház volt. Nagyon sokat kellett várni még a hideg ételekre és az italokra is, de önmagában arra is, hogy a felszolgálót el tudjuk csípni. Gondolom, az első hetek tapasztalatai alapján ezen változtatni fognak.
Ezen kívül viszont mindenről csak felsőfokban tudok beszélni. Ha az ember nem rohan sehova és van másfél órája egy pár falatra és egy jó kávéra, akkor a Villa Bagatelle szuper hely. (Az ugrott be róla, hogy milyen remek első randis helyszín.) Saját parkolóval rendelkezik és romantikus kis kertje is van, gyerekeknek mini pékbolttal, a fák alatt helyes kis paddal...
A Villa Bagatelle-ben egyébként nem csak enni-inni lehet. Az alsó szinten pékség működik (csak az ablakon kukkantottunk be, mert 12 óráig volt nyitva - véleményem lásd a fent, a rántottánál), az első emeleten és a teraszon lehet a bisztróételekből fogyasztani, a felső szinten pedig home decor bolt található, a klasszikus luxus design jegyében.