Azt hiszem, még azt sem meséltem, hogy vannak "beosztottjaim", azaz 2 ember munkáját felügyelem, ellenőrzöm, osztom be vagy éppen ki, ahogy jön... Igyekszem nekik rendszeresen visszajelzést adni, hogy mit csinálnak jól, és mi az, amiben fejlődniük kell. Kitűzünk célokat, és figyelem, mennyire motiváltak benne, hogy elérjék. Először fura volt, mert sosem gondoltam, hogy "főnök" típus lennék, de mivel pár hónap már eltelt így, a tapasztalatok azt mutatják, hogy feltalálom magam az új szerepemben.
Persze nem minden rózsás, ma például, életemben először, ki kellett rúgnom valakit. Gyűltek a hibák, egyre több időmet vette el az ellenőrzés, és már jóformán semmit nem tudtam nyugodt szívvel rábízni a lányra. Egy hete készültem rá lelkileg, mit fogok mondani, átvettem fejben, hogy építem fel, és ami a legfontosabb, hogyan maradok majd higgadt. Az érintett lányról tudtam, hogy sosem ismeri be a hibáit, a legkülönbözőbb indokokkal jön, ha felhívjuk a figyelmét egy bakira, aztán sírni kezd... izgultam, hogy hogy fogom kezelni, de

A Karácsony csendes volt, és (vagy de) meghitt hangulatú. Végre nyugiban ketten lehettünk. Pont azt kaptam ajándékba is, amire vágytam: Dristől egy jó fajta sajtkést, egy nagyon puha, meleg fürdőköntöst (imádom), és Kispál DVD-ket, az életemből kimaradt búcsúkoncertről, és a best of klipekről. Dris szüleitől ágyneműt és vízszűrő kancsót. Dris tőlem egy karórát, egy tojásfőzést segítő kütyüt és egy nagy dobozos technic legót, amit már nagyon rég szeretett volna.

Kellemes napokon vagyok túl. A nagy, ünnepek előtti hajtás nálunk nem ajándékvásárlásban és karácsonyi menü receptek böngészésében és a hozzávalók beszerzésében nyilvánult meg, hanem, mivel a másik oldalon (is) állunk, épp mi szolgáltuk ki sok kicsi Jézuska igényeit. Aztán hirtelen csend és nyugalom lett, és akkor gyorsan megvettük a jó előre kitalált ajándékokat, és 23-án estére már nem maradt különösebb feladatunk.
Aznap ünnepeltük Drissel megismerkedésünk 10. évfordulóját. Munka után elmentünk az Alessio étterembe, nagyon jól jött ki, mert a romantikus télikert nem volt tele emberekkel, és így tökéletesen csendes, meghitt hangulatban tudtunk vacsorázni és múltidézni. Beszélgettünk, mosolyogtunk, felidéztük az első találkozónk részleteit... anno, 12 órás első randink alatt sok minden történt, ráadásul azóta eléggé megváltoztunk, felnőttünk... volt min nosztalgiázni és nevetni.

Gondoltuk, az évforduló estéjét valami kulturprogrammal is megkoronázhatnánk, úgyhogy elmentünk az X-Faktor koncertre a Sportarénába. Szerintem Dris az utolsó két jegyet hozta el a jegyirodából, a ráadás koncert is teltházasnak tűnt. 10 ezer forintos belépők mellett szerintem ez nagy szó. (A viszonyítás kedvéért: világsztárok fellépésére kb. 12-16 ezer körül lehet egy középáras, tehát nem fapados, de nem is V.I.P. jegyhez jutni, és akikén az utóbbi 1-3 évben jártam, azok messze nem töltötték meg a házat.) Utoljára én ilyet a Bonanza Banzáj-nál láttam, hogy +1 teltházas BS-koncert...
Jó érzés lehet, hogy így szeretik őket az emberek, de nekem ez az egész csalódás volt. Nem bántam meg, hogy elmentünk, mert úgy éreztem volna, kimaradtam valamiből, de amikor ott ültem, már eléggé szenvedtem.

azt, hogy az anyukámon nem tudok változtatni és főleg nem tudok segíteni. Minden alkalommal lenyomja ugyanazokat a játszmáit, és én néha jobban, néha kevésbé, de bedőlök. Nem tudok elszámolni a lelkiismeretemmel, ha nem úgy alakítok valamit, ahogy neki jó. De neki soha semmi nem jó! És mindig minket hoz kellemetlen helyzetbe mások előtt azzal, hogy variál, és mi alkalmazkodunk hozzá.
Már azt hittem, nem érdekel, nem irányít, és nem hat rám a lelki terrorja. Pedig sajnos igen.

Ma végre volt egy szabad fél délutánunk, hát elmentünk beszerezni a karácsonyi ajándékokat. Amikor számba vettük, kinek szeretnénk adni valamit, hirtelen szembesültünk vele, hogy 5 (azaz öt) kisgyerek van már a családban. Döbbenet.
Egyébként kellemesen csalódtam a játékboltok kínálatában, rengeteg jópofa, ötletes, készségfejlesztő gyerekcucc kapható, órákat el tudunk nézelődni ezeken a helyeken.
A családi karácsonyozásokhoz is más lesz így a hozzáállásunk, azt hiszem. A kicsikért érdemes ajándékot venni, csomagolópapírokkal zörögni, fát állítani, csengetni, csillagszórót gyújtani, és nézni, ahogy csillog a szemük a csoda láttán.
Ha belegondolok, egy csomó gyerekkori karácsonyra emlékszem. Vannak kellemetlen emlékeim is, a legnagyobb balhék is ilyenkor voltak, de az is megmaradt, ahogy izgulunk az ajándékozás előtt, és egy csomó mindenre emlékszem, hogy milyen klassz játékok, ruhák, könyvek, kazetták bukkantak elő a csomagokból. Meg hogy anyukám milyen gondosan ügyelt arra, hogy a csomagolás pöpec legyen, igazi mestere a témának.

Mekkora mázli, hogy épp aznap kívántam veszettül valami kechup-ös, mustárost, azaz valami hamburgerfélét, amikor megnyitott a Gusto Burger a Váci utcában! Elmentünk (szétfagytunk), rendeltünk, ettünk. És mosolyogva távoztunk.
Nekem összességében tetszik, bár érezhető volt az "első nap feeling", még vadi új minden, a konyhai gépek, a kassza, a bútorok a lobbiban, viszont elég hűvös van odabent, és a kiszolgálás nem a gyorséttermi, max. 40 másodperces még. Nem baj, ráértünk.
Zene még nincs, de remélem, lesz. A Mekiben mindig túl hangos, itt viszont fura volt a nagy csend.
A hely egyébként egészen McDonald's-os, Burger King-es, csak a színvilág más: barna almazölddel. A kaja viszont ég és föld, a Gusto Burger javára. Izgultam, hogy nem lesz semmi vega, de a két nagy gyorsétteremlánctól eltérően itt rögtön a kivilágított menütáblán ott díszeleg a Vega Burger, Vega Burger Menü és a Vega Saláta, nem "pult alól" kell kérni.
Én végül Vega Burger Menüt ettem, meg panírozott mozarellarudakat. Utóbbi nagyon fincsi, bár az előbbi is, csupa jót tudok mondani. A sült krumplinak végre krumpli íze van, eszembe sem jut közben egy zsák fűrészpor. A vega burgerünkön lepődtünk meg nagyon... aki még nem evett ilyesmit, és el sem tudja képzelni, annak elmondom, hogy a hamburgeresek kétféleképpen szokták megoldani a vegák kiszolgálását. (Illetve három, mert vannak, akik ilyenkor annyit mondanak, hogy "Nincs", és ezzel részükről le van rendezve, de őket inkább hagyjuk.) Szóval egy átlag vega burger vagy egy rakás zöldséget tartalmaz egy szelet sajttal, vagy mindenképpen imitálni szeretnék bele a húst, úgyhogy egy ugyanolyan mócsingos, számomra antipatikus állagú, vastag, tömény pogácsát tesznek bele, csak nem marhából van, hanem pl. búzahúsból. Na, a Gusto Burgerben valami egészen újjal találkoztunk, és levettek a lábunkról vele. Fogalmam sincs, mi minden sült bele abba a kis korong alakú izébe, amit beletettek a burgerünkbe, de nagyon finom volt. Amit felfedeztünk benne, az sajt, olajbogyó, aszaltparadicsom, talán hagyma is, de biztos, hogy nem ennyiből áll. A kaja minőségi, azt el kell ismerni, de vajon beválik-e egy gyorsétterem esetében?
Ami az italkínálatot illeti, nekem csalódást okozott, hogy Pepsi termékekből lehet választani, de végül az almalé kompromisszumos megoldásnak tűnt. Ja, és állítólag itt minden magyar, ami csak magyar lehet (a tulaj és az alapanyagok). Én ezt nem tudom sem cáfolni, sem megerősíteni.
A felső szinten kávézó található, és ha olyan jó a fánk meg a kávé, mint lent a vega hamburger, akkor esélyes rá, hogy hamar központi találkozóhellyé váljon.

, hogy az első bejegyzésem 6. évfordulójáról is megfeledkeztem; 5 nappal ezelőtt volt.
Nem szeretem az újévi fogadkozást, de ha lesz fogadalmam, az az lesz, hogy életet lehelek ebbe a blogba, mert szerettem, szeretem, és hiányzik nagyon. És mert sok minden történik, csak valahogy elszoktam tőle, hogy leírjam. Pedig kellene, jót tenne, élvezném.
Annyi minden történik... Pl. megírhattam volna, hogy életem első koccanásos balesete kipipálva. Hogy mit gondolok társadalmi, politikai eseményekről. Hogy mi mindent tanulok a cégnél, hiszen még azt sem osztottam meg, hogy 2 ember tartozik alám, és már egyet ki is kellett rúgnom. Csupa-csupa új tapasztalat és nehéz feladat. És akkor a magánéleti történésekről még nem is beszéltünk.
Jövőre lesz blog. Nem ígérgetek, még magamnak sem, de nagyon remélem, hogy bele tudom építeni a mindennapokba.

Valami Amerika 2.

Annyiszor megfogadtam már, hogy nem nézek magyar filmeket... Az a dühítő, hogy van benne lehetőség, nem olyan rossz a forgatókönyv, egész jó poénok is lennének benne, ha el lenne játszva, és nem üvöltene annyira róla, hogy magyar, hogy merev, hogy erőltetett. Gyenge benne mindenki. A legviccesebb talán a vége főcím alatt a szponzorok bemutatása, kis Valami Amerika spotokkal. Az legalább tényleg ötletes. Amúgy nulla. Sajnálom, mert lehetne jobb.
(5-6/10, gyenge.)

A tetovált lány

Ez a film megosztja a közönséget, úgy látom a cikkekből, blogbejegyzésekből, de engem végig lekötött. Rabul ejtett a világa, hangulata, képes voltam végigizgulni, bár pont a vége az, amit a leggyengébb pontként jelölnék meg. Mielőtt azonban az egyetlen negatívumra térnék... pozitívum van elég.
Amerikai filmeknél gyakran érzem, hogy csak valamiféle belső, kimondatlan szabály kötötte az alkotókat a 2,5-3 órás játékidőhöz, aztán erőlködtek, hogy megtöltsék valamivel. A legtöbb hollywoodi sztorit meg lehetne vágni, fél óra, 40 perc simán mehetne a kukába, kevésbé is unatkoznánk. A tetovált lány (ami európai) viszont simán kitölti a 2,5 órát eseménnyel és izgalommal, egy percre sem ül le a sztori.
Bár lehet, hogy sokakat untat, hogy az igazi történet csak kb. félidőben kezdődik, addig a két főszereplő nem is találkozik, külön-külön látjuk az életük alakulását. Ez egy elnyújtott, alapos karakterbemutatás is lehet, az események végső alakulása szempontjából kevésbé érdekes, de önmagukban mégis izgalmas jelenetekkel.
Ahogy írtam, nekem csak a végével van egy pici gondom. Lehet, hogy bennem van a hiba, mert szeretem erkölcsileg feketének vagy fehérnek látni a szereplőket, mert úgy válnak szerethetővé vagy ellenséggé, vagy ha szürkék, hát legyen logikailag felépítve, hogy miért köteleződünk el mellettük vagy velük szemben... A tetovált lányban épp ez a gondom. Bemutatnak nekünk egy újságírót, aki az igazság kiderítéséért sokat áldoz, aztán még a sorozatgyilkost is védelmébe veszi a lánnyal szemben, hivatkozva annak nehéz gyerekkorára és az őt ért hatásokra, ami mind szép és jó. De végülis csak adja magát a lány férfigyűlölő bosszújához, és az utolsó jelenetben is úgy tűnik, tetszik neki, hogy a csaj lenyúlja a zsét. Nekem ezt nehéz értenem, de mivel ez egy trilógia, kíváncsian várom, a következő filmben értelmet nyer-e.
A végkifejlettel csak ez az apró problémám van, egyébként az egész nagyon tetszett.
(Pontokkal: 9/10)

Egy komoly ember

Imádom a Coen testvérek filmjeit, úgyhogy nem sokáig vártam, hogy megnézzem az újat is. Több díjra is jelölték, de nem voltam elájulva tőle. A moziban ülve jó párszor felnevettem, lekötött, jópofa volt, de a film után csak üresség maradt, mintha nem is láttam volna semmit.
A sztori egyszerű, egy hétköznapi kisember unalmas életéből indul, de egyre nagyobb lesz a felfordulás körülötte, és végül szegény teljesen belezavarodik. Zsidó közösség tagjaként mindenki jótanácsokkal látja el, küldik rabbiról rabbira, de a segítség, amit remélt, elmarad. A helyzete pedig egyre rosszabb és abszurdabb. 
A film poénjai főleg a zsidó kultúrát karikírozzák, többször is Woody Allen hasonló poénjai jutottak eszembe, de hiába, azokat évtizedekig lehet idézgetni, az Egy komoly emberből meg csak párra emlékszem. Leginkább arra, amelyik az első jelenetben található.
Fogalmam sincs, mi hiányzott belőle a tökélyhez, de egyszer meg lehet nézni, szórakoztató. A legtöbb Coen filmet viszont szerintem meg sem közelíti.
(Pontokkal: 7/10)

A Kinsey-t mindenkivel megnézetném. Beleértve az évekkel ezelőtti önmagamat is. Na nem azért, mert olyan jó, tulajdonképpen egy szokásos életrajzi film, de a téma, amit bemutat, nagyon is fontos.
Alfred Kinsey professzor... gubacsdarazsak, különbözőség... minden élőlény különbözik a többitől, tehát az élet egyetlen ténye a különbözőség, akkor meg miért fogadjuk el mégis olyan nehezen, ha valaki másmilyen? És egyáltalán, mihez képest különböző?
Szexuális élet... kérdőívezés... férfiak és nők szexuális életének kutatása, könyv...