Pirosbetűs nap. Ma volt egy csepp sikerélményem a munkámban. Ritkaság ez manapság. Vigyorogtam is hazafelé, csak úgy, bele a (vak)világba.

Ez meg milyen jól sikerült klip és szám:

Kaptárlakó felkérését elfogadva bekapcsolódom a legújabb blogos láncba.
Adja magát, hogy olyan énekest válasszak, akinek jó hosszú a diszkográfiája.

1. Nevezz meg egy olyan énekest, vagy zenekart, akit szeretsz!

George Michael

2. A kérdésekre válaszolj az énekes/zenekar számaiból.

- Férfi vagy, vagy nő?
I'm Your Man (:-) )

- Írj magadról!
Everything She Wants

- Hogyan írnád le az előző kapcsolatodat?
A bőség zavara: Too Funky, Fast Love, Bad Boys 

- Milyen a jelenlegi kapcsolatod?
Flawless

- Most hol lennél szívesen?
Outside, Round Here

- Mit gondolsz a szeretetről?
Freeek

- Milyen az életed?
Faith

- Mit kérnél, ha egy kívánságod volna?
Precious Box

Továbbadom bárkinek, aki szeretné megcsinálni.

Olyan programon voltunk a hétvégén, hogy hű!

Tantra Workshop.

Nem is tudom, honnan kezdjem. Talán onnan, hogy két és fél nap alatt én még ilyen változást nem tapasztaltam magamon. Bár a tantra nem pusztán a szexről szól, a pénisz, vagina, ejakuláció, orgazmus hirtelen olyan hétköznapi szavak lettek, mint a kenyér, tej, víz. Legszívesebben mindenkinek mesélnék róla, de vajon milyen arcot vágnának a kolleganőim, ha a szokásos "na, és mit csináltál a hétvégén" kérdésre odabökném: áramoltattam a szexuális energiámat 20-25 másik ember társaságában?
A blog megint egy jó hely arra, hogy ha nem mondhatom el senkinek, elmondjam hát mindenkinek.

Nem mintha tudnám, hogyan. Bevezetés volt ez egy elsőre misztikusnak tűnő, de nem is olyan távoli és elérhetetlen világba. A második nap végén csak annyit mondtam: azt hiszem, ez az, amit mindig is kerestem.
Pedig az előadás 2/3-a tulajdonképpen unalmas volt. Hol túl pátoszos, hol túl elvont, hol fárasztóan szájbarágós, a helyszín sem az igazi. Aztán úgy minden egyes nap késő délutánja, estéje meghitt, meglepő, megnyugtató és érdekes lett. A végére pedig igazán sokat adott.

Gondolom, sokan úgy képzelik, hogy egy félhomályos szobában egy meztelen pár lassítva szeretkezik, a többiek meg körbeülik őket és nézik. Azt sem tudtam elképzelni, hogy a hétvége során nem kell hozzáérnem olyanhoz, akihez nem akarok. Körülbelül ez a kép élt bennem is, és kicsit tartottam is tőle. A valóságban persze egész máshogy történt. Nem volt félhomály, maximum a filmvetítés alatt, és nem voltak meztelen párok, de még érintések sem igazán. Csak sok elmélet, jóga, egyéni és páros meditáció, amelyet Drissel végeztem, és sok kérdés. A hétvége zárásaként pedig egy huszonvalahány fős csoportmeditáció, amelyben ugyan meg kellett érinteni idegeneket is, de megérte, mert érdekes élményt nyújtott.
Az előadást egy Thaiföldről érkezett tanító tartotta, angolul. Már önmagában az is jól esett a lelkemnek, hogy szinte mindent értettem, amit meg nem, azt a tolmács és a beavatottabb résztvevők fordították. Szombat és vasárnap este is mozizással zárult a nap, a Bliss-t megnéztük, a Don Juan de Marco-ról viszont hamar megléptünk.

Valószínűleg sosem leszek igazán tantrikus (, bár ki tudja), nem ez a cél. De tele vagyok élménnyel és örömmel, mert annyi használható, a mi életünkbe is átültethető, a mi értékrendünkkel is kompatibilis "ötletet" kaptunk, hogy bár még neki sem kezdtem a gyakorlati megvalósításnak, máris érzem, megváltozott valami. Leginkább a kilátások és az önbizalom kérdésében. Megváltozott a véleményem a saját szexuális életemről, és a benne rejlő lehetőségekről. A múltról, a tapasztalataimról, a képességeimről, a prioritásokról és egy picit a boldogságról is. Mintha visszaigazolást kaptam volna valamire, amit soha nem is mondtam ki.

Nem szeretném túlmisztifikálni, csak kíváncsian várom, mi fog most történni. Még nem tettem semmit, maximum rákerestem egy-két témára a neten, de érzem, hogy akár "sorsfordító" is lehet, amit ezen a hétvégén megismertem. Egy része valahogy nekem való, és ez megnyugtató érzés. Annyi biztos, hogy hasznát veszem majd párkapcsolati téren. Pláne, hogy a workshop emlékeztetett néhány olyan dologra is, amit már korábban megtapasztaltam, tehát megvan bennem, csak megfelelően kellene használni.

még annyit, hogy reggel meg, miután a villamos becsukta az ajtaját, váratlanul újra kinyitotta, egy srác meg kizuhant háttal a megállóba, a betonra. Gondolom, ő már elhelyezkedett, háttal az ajtónak támaszkodva. Nagyot csattant szegény, de saját lábán távozott, remélem, nem lett semmi baja. Viszont ilyenkor elgondolkodik az ember, miért is vannak ott azok a feliratok, meg az okos "felnőttek" intő szavai... amiket persze én sem tartok be mindig.
Vigyázzunk magunkra! Szerintem.

nekem egész gyerekkoromban, hogy "ne hintázz a széken, kislányom, vagy legalább vedd ki a körzőt a szádból", én persze hintáztam, nem is értettem, mi ez a bizalmatlanság, tudok én magamra vigyázni. Észre sem vettem, hogy ez a szokásom máig megmaradt. Görgős irodai székeken persze nem lehet (legalábbis én nem tudok, bár lehet, hogy az az igazi kihívás), de ha egyszer valaminek négy lába van...
No, így történt, hogy a minap majdnem megnyiffantam. Nem lett volna szép látvány, jó véres, cafatos viszont igen. Egy hetedik emeleti, padlótól plafonig üvegablakos teremben, kb. 1 méterre az ablaktól háttal hintáztam, aztán egyszer csak megcsúszott a szék vagy az asztal, már nem is tudom, én meg vad kapálózásba kezdtem, hogy visszaszerezzem az egyensúlyomat. Nem volt annyira könnyű, mint anno általános 6.-ban. Lepergett előttem életem filmje, és mint mindig is sejtettem, az egyik felében az internet előtt ültem szinte mozdulatlanul, másik felében meg anyámra vártam valahol. Szent Péter, látva ezt a mozit, ásított egy nagyot és úgy döntött, ad még egy kis időt - hogy legalább a nyelvórát befejezhessem, ne maradjon félbe az olvasmány. Így nem állt bele a törött üvegtábla a tarkómba, nem tört el a gerincem, nem placcsantam szét a betonon a hetedikről kiesve.
Kislányom, ne hintázz a széken!

Még nem is számoltam be az Amerikai psycho-ról, amit a beígért olvasós évem keretein belül sikerült majdnem 3 hónap alatt kiolvasnom. Nem gondoltam, hogy ennyire lassan fogok haladni, de ez is azt jelzi, hogy nem fér bele több könyv az életembe, mint amennyi eddig is, de azért próbálom idén tényleg egyiket a másik után "falni". Nem olyan könnyű, ha az embernek csak a tömegközlekedési eszközökön van ideje olvasni, és ott egyrészt összefut kollegákkal, akiket meglátva illik a táska mélyére süllyeszteni a könyvet, másrészt előfordul, hogy a férje elviszi autóval munkába, legalábbis fagyos februári napokon, és akkor megint csak ugrott az olvasás.

A könyv cseppet sem tehet arról, hogy ennyi ideig olvasódott, ugyanis imádtatta magát. Talán életem legjobbja, de ezt félve mondom, mert nagyon nehéz összevetni egy gyerekkori, tinédzserkori és felnőttkori olvasmányt, és akkor még egyéb élethelyzetekben minket megtalált történetekről nem is beszéltünk. Mindenesetre nagyon szerettem az Amerikai psycho-t, a vicces fordítási és nyelvhelyességi hibák ellenére* is végig ott bujkált benne valami egyedi humor, valami olyan stílusosság, amitől egyszerre borzadtam el és nevettem szinte folyamatosan. A kor, amelyben játszódik, pedig újabb mosolyognivalókat ad, pl. a műben Whitney Houston a zene istennője, az viszont érthetetlen, hogy Peter Gabriel miért szállt ki a Genesis-ből, ha egyszer a vak is látta, hogy szólókarrierjével nem ér el sikereket és eltűnik majd a süllyesztőbe. Mókás ez innen, 2009-ből nézve, süllyesztőbe veszett Whitney-vel és elég szép pályát befutott Peter Gabriel-lel.

Kiruccantunk a Szigetközbe, egy Dunasziget nevű faluba (pontosabban még mindig ki vagyunk ruccanva). Nagyon kellett ez már, hosszú hétvége ide vagy oda, otthon nem lehet igazán pihenni, csak ha elutazunk, nem netezünk (csak néha), nem veszünk fel telefonokat és elénk teszik a kaját. No, ez itt mind megvan. A szállást jól kinéztük, első nap még semmibe sem tudtunk belekötni, ami már jelent valamit nálunk. Így, a harmadik éjszaka elé nézve azért már megnevezném az ágyat, mint a fogadó gyenge pontját, ugyanis eszméletlen kényelmetlen, reggelente arra ébredek, hogy fáj mindenem. Ezen kívül nincs mire panaszkodnom, pl. az étteremben kimondottan jól főznek és figyelmes a kiszolgálás, különös tekintettel arra, hogy nekünk, vegetáriánusoknak is mindig legyen ínyünkre való étel. Nagy szó ez azok után, hogy tavaly nyáron megállapítottam, vidéken nem tudunk jót enni és le van maradva a vendéglátás a rántott sajtnál, rántott gombánál. Ezúttal részlegesen visszaszívom.
Csodaszép helyeken járunk, többnyire biciklivel, mert itt mindenhol ki van építve bringaút, és olyan helyekre is el lehet jutni két keréken, ahova autóval nem. Csak ámuldozunk, milyen rendezettek és gondozottak itt a házak, kertek, közterek. Amikor épp nem bóklászunk, akkor jakuzziban bugyogunk, és rengeteget fotózunk, meg még annál is többet kajálunk. Csak az idő rohan veszettül. A kapcsolatunknak így is jót tesz ez a 4 nap, bár tudtam, hogy így lesz, de a stresszből nem sikerül teljesen (!) kikapcsolni ilyen rövid idő alatt.

Olyan apró dolgok, amelyeket a többség észre sem vesz... amikor egy fesztivál plakátján a szerelem férfi-női "ivarjelekkel" van illusztrálva, vagy amikor valaki kitesz egy férfiszínészről egy képet a blogjába, és azt írja mellé, hogy hátha valaki, aki lány, rákattan... és ez így megy egész nap, egész évben... csupa apró kis jel arra, hogy hetero világban élünk, és nem is gondolunk arra, hogy esetleg egy fiú is "rákattanhat"...

Most, hogy rákaptam a bringázásra, olyasmit érzek, mint amikor úgy tényleg és igazán áttértem a vegetáriánus étkezésre. Valami megtisztulás félét, amire már rég vágytam. Pedig sosem voltam autós, mindig is a gyaloglás szabadságában hittem, hosszú távra meg tömegközlekedtem. Autónk sosem volt, anélkül nőttem fel, hogy bárkinek is lett volna jogsija a családban, nekem sem lett, nem is hiányzik. Az autó most is bérelt vagy kölcsönkért, és vidékre, utazásra, költözésre, nagy ritkán hangulatalapú városi kocsikázásra használatos eszköz az én fejemben, no meg design termék, de ez már más téma.

Időjárásjelentés - nem értem - helyenként, másutt, szorványosan, sok napsütés, megnövekedett felhőzet, zápor,szél... - ezért van az, hogy sokan ma garbóban indultak neki, mások meg spagettipántosban? mintha nem ugyanazt az időjárásjelentést néznék. Lehet, hogy nem ugyanazt, de az is lehet, hogy csak egyikük sem értette igazán.