Szétvet az ideg, napok óta nem vagyok blogképes. Szabadságom 7. napját töltöm, és még nem pihentem egy másodpercet sem. Idáig egy rémálom. Pedig milyen kitolás ez az emberrel, amikor utolsó munkanapjain már lelkileg is rákészül, tervezget, mikor és hol fogja a medencébe lógatni a lábát... aztán kiderül, az Apeh és a bankok sorszámosztó gépe, végeláthatatlan sora jut neki, lógatáshoz meg az a bizonyos bili.
Hivatalból ki, hivatalba be. Korábban kelek, mint ha dolgozni járnék. Arról is igazolás kell, amim nincs és soha nem is volt, sőt, jogosult sem voltam és vagyok rá, tehát nem is lehetne. De azért menjek el és kérjek róla írásos igazolást.
Amúgy szép az élet, csak ezen legyünk már túl!

Ja, a fesztivál (az LMBT) 5 napja tart, még nem jutottam el rá. Pedig jó kis filmek voltak, jó kis beszélgetésekkel párhuzamosan.
Holnap meg vigyázzon magára mindenki!

Ezt a bejegyzést már páran linkelték, most én is megteszem, mert elég jól összefoglalja, amit gondolok. Kicsit kevesebb indulattal ugyan. De azért jó!

12 oldal apró betűvel, 10 példányban. Figyelmesen összehasonlítani, nincs-e valami eltérés, sorok közt megbújó csalafintaság. Senkit nem untatnék a részletekkel, a lényeg: az ingatlan adásvételi szerződés aláírva. Önerő befizetve. Ügyintéző agresszív fellépésén kiakadva. Szóval minden megvolt, aminek ilyenkor meg kell lennie. Mostmár nincs más hátra, csak még sok minden. Bank, Apeh, bank again, várakozás... aztán jó esetben fizethetünk évtizedekig, mint a güzü.
Azt hiszem, legbelül örülök. De nem tudom megélni igazán.
A lakásvásárlással nem ér véget semmi, sőt, kezdődik egy másik eladása. Volt az a pont, amikor majdnem az egész világot kihajítottam az ablakon. Amikor az egyik internetes ingatlanhirdető oldalon szorgalmasan töltögettem a végeláthatatlan kérdőívet, aztán feltöltöttem a lakásról a képeket, és amikor hanyatt dőlve rányomtam a befejezés gombra, közölte, hogy "túllépte az időkeretet, kimarad egy dobásból, lépjen vissza a start mezőre és kezdje előlről". Anukád.

Elvileg megjavult a gépem, bár néha nagyon lassú. Elveszett néhány beállításom, de érdekes módon nem vagyok ideges miatta. Arra is jó volt ez a pár nap, hogy megbizonyosodjak róla, nem vagyok netfüggő, nem hiányzott a kattintgatás.
Eszemben volt jó pár post, de mire visszakaptam a gépem, természetesen elfelejtettem mindet. Egyetlen témára emlékszem. Azt hittem, ma este már tényként közölhetem, hogy aláírtunk egy lakás-adásvételit, de erre még várnunk kell. Talán holnap. Talán.

már napok óta. Nem tudok netezni, nem tudok kommenteket kiengedni, s elolvasni sem. Nem tudok posztolni, ez itt most csak egy csalafintaság eredménye, mindjárt kivág a csudába. Rajta vagyok az ügyön, de a megoldásig csend lesz.
Egyébként mától 16 napig addig alszom, amíg jól esik, arra megyek, azt csinálom, amit csak akarok (feltéve, hogy nem kerül pénzbe, haha), úgyhogy legyen nekem gépem, de gyorsan, mert begurulok.

Te jó ég! Ez a droglátó biztos nagyon jó találmány és talán van olyan élethelyzet, amikor létjogosultságot nyerhet (hasonlóan az alkoholszondákhoz), mégis elsőre az jutott eszembe, hogy Nagy Testvér díjat neki! Másodikra is. Nagyon furcsa hangvétele van ugyanis a weboldal szövegének. "A drogháborút megnyertük", áll a fejlécben. Aztán "A droglátó gyorsan és egyszerűen szűri ki a drogosokat a közterületekről és az egészséges csoportokból."
Antidrogosként, mindenféle tudatmódosító szer ellenzőjeként is egyre nőtt bennem a feszültség a szöveg olvasása közben, s nem a drogfogyasztókkal szemben. Valahogy nem hiszek benne, hogy a sikeres prevenció lehet más, mint meggyőzés és az értékekre nevelés. Persze tudom, vannak extrém esetek, iskolai beetetések és hasonlók, amik ellen fel kell lépni, de ilyen ellenséges hangnemben beszélni és "egészséges" meg "nem egészséges" csoportra osztani az embereket, erőszakosan tiltani, aggályos. Szerintem.
"A droglátó csoport tagjai valamennyien nyitottak a társadalmi vitára, a droglátó felhasználásának módjairól és határairól." Határairól. Itt azért felcsillan a remény, hogy csak a kommunikációs anyag sikerült kicsit túl vehemensre.
"A kampány végén nyilvánosan is bemutatjuk a droglátó működésének módszertanát és hatékonyságát, majd ünnepélyesen megnyitjuk a drogok elleni harc befejező szakaszát." Ez olyan macskafogós. :)
Egy ismerősöm szerint csak médiahack. Már csak egy nap van hátra a bemutatóig, holnap meglátjuk, mi áll a háttérben. Vagy nem.

Nem új hobbink, hogy nézegetjük a gyerekeket az utcán, milyen édesek, jaj, de szeretnénk mi is, mikor lenne jó belekezdeni, hogy ne haljunk éhen a gyesből stb. Egy ilyen hétköznapinak induló beszélgetés közepette Dris - mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne - benyögte, lassan nekiveselkedhetnénk a gyerekprojektnek. Majdnem lenyeltem keresztben nem csak az egész melegszendvicset, de a teljes Bambi Presszót. Meglepődtem, na. Azt hittem, még elleszünk 1-2 évig azzal, hogy de jó lenne, ha...
Éjjel nem nagyon bírtam aludni. Forgolódtam össze-vissza. Bepánikoltam kicsit, azt hiszem. Az járt a fejemben, ha már megfogan a baba, valahogy ki is kell jönnie belőlem. Nincs mese, nem lehet visszavonni, végig kell csinálni. Nagyon szeretném, de kell egy kis idő, míg összeszedem magam, hogy belevágjak.
Normális ez? Eddig kellemes izgatottsággal vártam, hogy végre itt tartsunk, most meg határozottan félek az ismeretlentől. Vannak dolgok, amiket senki nem csinálhat meg helyettem. Csodás feladat vár rám, tudom, de jaj...

Borzasztó bénán érzem magam, sorra jönnek ki az arcomon ezek az izék... először csak valami nyom belülről, aztán dudor, végül mintha új fejem nőne, aztán kénytelen vagyok nekiesni. Mire az egyik elmúlik (bár tuti szerkentyűm van hozzá), előbújik a következő. Törtem a fejem, mi változott az elmúlt héten, amitől így ellepte a fejem a sok pattanás, de semmit nem csinálok máshogy, mint azelőtt... hacsak... hacsak azt nem, hogy nem a VegaFood-tól rendeltem az elmúlt 8-10 napban. Attól lehet? Ennyit számítana a tiszta kaja?

De jó, harmincas éveim hajnalán még mindig tininek érezhetem magam! Akkora pattanásom nőtt ugyanis, hogy erősen indokolt itthon maradnom az esti buli helyett. Emberek közé semmiképp nem mehetek. Pedig ez a mai nem akármilyen parti, kivételesen engem is érdekelt volna. Ilyen az én formám...

Az előző poszt folytatásaként, mégis külön:

Sorolj fel 10 dolgot, amit szeretsz csinálni, ami örömöt okoz!
1. Tánc
2. Egy jó masszázs
3. Finomakat enni
4. Adni, és látni, hogy örömöt okoz
5. Nyári estén vízparton ülve beszélgetni
6. Önfeledten szeretkezni
7. Meztelenül úszni
8. Új ruhában járni
9. Lelkileg összekapcsolódni valakivel
10. Kicsit belehalni egy filmbe, zenébe

Mondj 5 olyan dolgot, amit szívesen kipróbálnál, de valamiért nincs hozzá elég merszed!
1. Külföldre menni, és ott folytatni vagy újrakezdeni
2. Szabadúszónak lenni
3. Olyan helyen táncolni, ami arra való
4. Bungee jumping és még néhány extrém sport
5. Búvárkodás, cápasimogatás

Mondj 5 dolgot, amit a legjobban szeretnél elérni/megkapni!
1. Egy szép és boldog család
2. Megvalósítani önmagam
3. Egészség még sokáig, nekem és szeretteimnek is
4. Kicsit nagyobb anyagi biztonság
5. Világbéke

Dido kipróbálta az Identity nevű pszichológiai társasjátékot, amelyet már én is régóta szeretnék. A gond csak annyi, hogy sehogy sem jön össze az a játékosi kör, amelyben mindenki szívesen megnyílna a többiek előtt. Pedig máshogy nem látom értelmét.
Didot megihlették a játékban feltett kérdések, s blogos láncot indított, kiemelve az egyik feladatot: Sorolj fel 5 dolgot, amire a legbüszkébb vagy az életedben! Engem kért meg, hogy folytassam a láncot, én meg olyan buzgón nekiestem, hogy több kérdéshez is összeállítottam a magam kis listáját. Külön posztokban publikálom őket. A stafétát pedig továbbadom két olyan embernek, akinek biztos bőven van mire büszkének lennie, és kíváncsi vagyok a listájára: Bahhának és Kaptárlakónak.

Íme az én válaszaim:
1. Büszke vagyok arra, hogy nem söpröm szőnyeg alá a problémákat, hanem merek és akarok szembenézni velük, mégha sokszor fájdalmas is, s folyamatosan törekszem a fejlődésre és a megoldásokra. Arra, hogy a gyökereim ellenére gazdagnak érezhetem magam (nem anyagi értelemben), s arra, hogy milyen mély gödörből másztam ki, mennyit küzdöttem. Ezek külön pontnak tűnnek, de szerintem összetartoznak.
2. Büszke vagyok arra, hogy szabadon élek, pont annyira, amennyire számomra fontos, s hogy nem követem feltétel nélkül a többséget.
3. Büszke vagyok arra, hogy van saját értékrendem, amihez különösebb erőfeszítés nélkül tartom magam.
4. Büszke vagyok a párkapcsolatomra, megdolgoztunk érte.
5. Büszke vagyok a nyitottságomra, ami még így is viszonylagos.