Ma búcsút mondtunk egymásnak a pszichológusommal. Nem örökre, csak egy előre meghatározhatatlan időre. Ebből az alkalomból pedig számot vetettünk, összegeztünk, mennyit változtam az évek alatt. Sokat. Pontosabban rengeteget.
Júliusban volt négy éve, hogy először elmentem hozzá. Érdekes, mert akkoriban pánikrohammal fordultam hozzá, ami azóta egyszer sem jelentkezett, viszont sok más téma meg előjött, és mindig volt mivel foglalkoznunk. Őelőtte pedig már egy évig egy másik pszichológushoz is jártam. Összesen öt év... az elején nem gondoltam volna, hogy képes vagyok ennyiszer menni, ennyit beszélni, ennyit fizetni, de leginkább azt nem, hogy ennyit fogok fejlődni. És még mindig lenne miről beszélnünk.

Hosszú bejegyzést is írhatnék arról, milyen csalódást tud okozni egy szálloda, ahova pihenni megy az ember, de fáradtabban tér haza, mint ahogy elment, de nem írok, mert ahhoz most túl fáradt vagyok. Mindenesetre a Szent Orbán Hotelt csak azoknak ajánlom, akik nem szeretnek éjszaka aludni, akik nem igénylik, hogy ha egy hegyvidéki kistelepülésen szállnak meg, friss levegő és csend legyen, valamint azoknak, akik szeretnének négycsillagos árat fizetni alacsonyabb színvonalú szolgáltatásért (minden téren: étel, szoba, környezet). Bár nem tudom, pontosan milyen feltételek megléte után osztják ezeket a csillagokat, csak azt tudom, hogy ennyi pénzért sokkal többet várok, illetve máshol többet is kapok. Ahogy apósom mondta, ebből a hotelből épp a legfontosabb hiányzik: a minőségi szemlélet.

Ettől függetlenül a hétvégén jól éreztem magam. Anyósommal és apósommal még sosem voltunk ilyen jól meg, mint most. Elvesztettem a ping-pong és a bowling-szüzességemet, jártam olyan faluban, ahol az óvszerkínálat a banánosra, epresre és narancsosra korlátozódik (azt' slussz), és egy pici színt is felszedtem. Szombaton szinte egész nap sportoltunk, máskor egy hónap alatt sem mozgok ennyit. Jól esett, csak jobb lett volna, ha aludni is lehet utána.

Hosszú bejegyzést is írhatnék arról, milyen csalódást tud okozni egy szálloda, ahova pihenni megy az ember, de fáradtabban tér haza, mint ahogy elment, de nem írok, mert ahhoz most túl fáradt vagyok. Mindenesetre a Szent Orbán Hotelt csak azoknak ajánlom, akik nem szeretnek éjszaka aludni, akik nem igénylik, hogy ha egy hegyvidéki kistelepülésen szállnak meg, friss levegő és csend legyen, valamint azoknak, akik szeretnének négycsillagos árat fizetni alacsonyabb színvonalú szolgáltatásért (minden téren: étel, szoba, környezet). Bár nem tudom, pontosan milyen feltételek megléte után osztják ezeket a csillagokat, csak azt tudom, hogy ennyi pénzért sokkal többet várok, illetve máshol többet is kapok. Ahogy apósom mondta, ebből a hotelből épp a legfontosabb hiányzik: a minőségi szemlélet.

Ettől függetlenül a hétvégén jól éreztem magam. Anyósommal és apósommal még sosem voltunk ilyen jól meg, mint most. Elvesztettem a ping-pong és a bowling-szüzességemet, jártam olyan faluban, ahol az óvszerkínálat a banánosra, epresre és narancsosra korlátozódik (azt' slussz), és egy pici színt is felszedtem. Szombaton szinte egész nap sportoltunk, máskor egy hónap alatt sem mozgok ennyit. Jól esett, csak jobb lett volna, ha aludni is lehet utána.

Hosszú bejegyzést is írhatnék arról, milyen csalódást tud okozni egy szálloda, ahova pihenni megy az ember, de fáradtabban tér haza, mint ahogy elment, de nem írok, mert ahhoz most túl fáradt vagyok. Mindenesetre a Szent Orbán Hotelt csak azoknak ajánlom, akik nem szeretnek éjszaka aludni, akik nem igénylik, hogy ha egy hegyvidéki kistelepülésen szállnak meg, friss levegő és csend legyen, valamint azoknak, akik szeretnének négycsillagos árat fizetni alacsonyabb színvonalú szolgáltatásért (minden téren: étel, szoba, környezet). Bár nem tudom, pontosan milyen feltételek megléte után osztják ezeket a csillagokat, csak azt tudom, hogy ennyi pénzért sokkal többet várok, illetve máshol többet is kapok. Ahogy apósom mondta, ebből a hotelből épp a legfontosabb hiányzik: a minőségi szemlélet.

Ettől függetlenül a hétvégén jól éreztem magam. Anyósommal és apósommal még sosem voltunk ilyen jól meg, mint most. Elvesztettem a ping-pong és a bowling-szüzességemet, jártam olyan faluban, ahol az óvszerkínálat a banánosra, epresre és narancsosra korlátozódik (azt' slussz), és egy pici színt is felszedtem. Szombaton szinte egész nap sportoltunk, máskor egy hónap alatt sem mozgok ennyit. Jól esett, csak jobb lett volna, ha aludni is lehet utána.

Meglepő és szellemes. Az a típusú cucc, amit nem felejtek el, pedig amit reklámoz, azt különösebben nem is kedvelem.

De itt a még jobb:

Azért elképesztő tud lenni a szerelem ereje...
Első kézből kaptam egy 'szerelem első látásra' sztorit. Ez volt eddig az év legjobb válasza a "Mi újság veled?" kérdésre. Igazi kuncogós örömtörténet, hollywood-i filmbe illő jelenetekkel. Na de van egy "durva" része is: a nő ott maradt 8 szlovák férfivel Horvátországban, a tengeren, egy hajón. Hogy mitől durva? A 8 férfi vadidegen számára. Ő meg nem beszél se szlovákul, se horvátul, de még angolul is alig. Bátor döntés!

A 2011. július 22-ei osloi és utoyai támadás áldozataira emlékeztek, emlékeznek ma este Oslo-ban, a Spektrum Koncertarénában. Norvégia legismertebb zenekara, az A-ha, tavaly decemberben végleg feloszlott, és búcsúturnéja végén megtartotta utolsó osloi koncertjét is. Ma mégis színpadra állt, egyetlen szám erejéig, így fejezve ki a tagok együttérzését a gyászoló hozzátartozóknak.
Erre az alkalomra a zenekar a Stay on these roads című slágerét választotta, amelyet ezúttal nagyzenekari kísérettel adott elő. Az alkalomra pedig Morten végre normálisan felöltözött, ami nem jellemző rá, általában elég fura cuccai tudnak lenni. Most öltönyt és nyakkendőt vett, mint a zenekar többi tagja is.
Ízléses az összkép, szép megemlékezés, szerintem.

Limitless
(Magyar címe: Csúcshatás)

Sokan ajánlották ezt a filmet, és mivel érdekes gondolat az alapja, felkeltette az érdeklődésem.
Régóta tudjuk, hogy agyunk teljes kapacitásának csak töredékét használjuk ki. 10, 20 vagy 30%-át? A különböző források más-más arányt mutatnak, de ez most mindegy is. A kérdés inkább az: mit kezdenénk vele, ha egy csodaszer hatására hirtelen a 100%-át ki tudnánk aknázni? Biztos naiv vagyok, de az első gondolatom az volt, mennyi problémát lehetne megoldani a Földön. A lángész üzemmód számomra nem csak azt sugallja, hogy az ember képes lenne pillanatok alatt hatalmas összegeket keresni, hanem azt is, hogy megtalálná a módját, hogy békésen oldjon meg konfliktushelyzeteket, illetve rájöjjön olyan összefüggésekre, amelyek a világot előrébb vinnék. Mondjuk az orvostudomány terén, vagy akárhol. A film készítői nem éppen erre gondoltak.
Nem arra számítottam ettől a filmtől, hogy a főhős a "lottón nyert" szuperképességével a problémákat csak erőszakkal tudja majd megoldani, és nem is arra, hogy csak és kizárólag a saját érdekeit, azon belül is csupán az anyagi gyarapodását tartja majd szem előtt. De hát ez egy akció-thriller. Nem szabad nagyon okosnak lennie, véresnek és ugrós-futósnak viszont kötelező. Ettől függetlenül eljátszhatna ezzel az alapszituval (mármint a 100%-os agykihasználáséval) egy másik filmes műfaj is.

(A következő bekezdés spoileres!)
Az erkély szélén állva a főszereplő, Eddie Morra monológjában elhangzik: "Majdnem nyomot hagytam a világban." Ezzel a képességgel, amit a szer adott neki, akár hagyhatott is volna nyomot, ha nem a dollármilliókra és a saját karrierjére koncentrál, vagy legalábbis nem csak azokra.
Eddie író volt. Igaz, ihletszegény időszakot élt, de valamiért ezt az életet választotta. Az írók élete anyagi szempontból kockázatos. Ha nincs ihlet, nincs szerződés, és ha nincs szerződés, nincs pénz. Én azt is feltételezem az írókról, hogy okosak. Persze ők is csak az agyuk 10-20-30%-áig, de akkor is. A film viszont azt sugallja, hogy azért volt író, mert addig nem volt elég okos hozzá, hogy karriert csináljon. Amint ki tudott többet hozni az agyából, máris nem érdekelte az írás. Nem azt mondom, hogy nem változtathat bárki pályát, hiszen gyakran rájövünk, hogy nem a jó úton haladunk, vagy nem csak egy út létezik számunkra. Mégis fura nekem, hogy aki korábban az anyagi jólétét kockára téve az önmegvalósítást választotta, és azt, hogy az olvasók felé értéket közvetíthessen, hozzájutva a cucchoz már csak a dollármilliókért és a hatalomért küzdjön. Előtte is lehetett volna bankár vagy bármi, ha arra vágyott volna. Nem szeretem az ilyen sztereotipizálást a filmekben. (Spoiler vége.)

Ettől függetlenül végig lekötött a film, jó, hogy láttam. Igaz, ez is hollywoodi sablonokból áll, több jelenetben is előre tudtam, mi fog történni, de még ezzel együtt is érdekes.
A főszerepet Bradley Cooper alakítja, akivel ilyen filmben még nem találkoztam, és talán jó is, ha ki tud jönni a romantikus mozik és a másnapos-vígjátékok skatulyájából. Filmek meg már nem készülnek Robert De Niro nélkül, úgyhogy itt is melózott egy kicsit. A barátnő szerepében Abbie Cornish tűnt fel, őt még egyszer sem láttam. Helyes nő, engem végig arra emlékeztetett, hogy ő lenne az eredménye Nicole Kidman és Charlize Theron keresztezésének. Szép ruhákba is öltöztették, bár a történetben szinte semmi szerepe nem volt. Épp csak kellett bele egy csaj is, gondolom. Végül is okos, sikeres és erős emberekről szól, női szerep tehát nincs benne. Max. egy barátnőnyi, aki szakít, kibékül, étterembe viszik és egyszer még magassarkúban fut is.
(7-8/10, a maga műfajában szórakoztató.)

Anyósom felhívott reggel azzal, hogy látott rólam pár képet, és szép vagyok. Aztán délután apósom hozott haza a munkából, és egész úton (kb. 10 perc) beszélgetett velem. Új idők! Rövidke babavárásunk egyik (nem ez az egyetlen) pozitív hozadéka, hogy Dris családja elkezdtek "haverkodni", jobban emberszámba venni. Még azt is megkockáztatom, hogy szeretni. Nem biztos, hogy ez 100%-ig nekem szól, de azért örülök neki.

Na, már van néhány jó dolog is. Ugyan sorra jönnek a rossz hírek a környezetemből, szakítási gondolatokról, betegségről, kórházról, súlyos anyagi gondokról, kilátástalan helyzetekről, de már akad némi öröm is.

Eszméletlen jó például bringával járni az irodába. A héten még csak azzal jöttem. Bár mindig ilyen szép idő lenne hozzá! Ezt vártam egész nyáron.

Aztán az is jó hír, hogy a Jazzy befogadta a Milliók reggelire c. rádióműsort (a megszűnt Radiocafe-ról). Jövő hétfőn indul Millásreggeli címmel. Nem ez volt a kedvenc műsorom a Cafe-ról, de azért jó érzés, hogy a volt hallgatók kitartása és a stáb munkája meghozta gyümölcsét. Ez egy happy end, tehát én is happy.

A legfontosabb pedig, hogy Drissel dúl a love, love, love! Mint minden házasságban, nálunk is előfordulnak hullámok. A legnehezebb időszak eddig az elmúlt tél volt. De most épp a hullámok legtetején lovagolunk, a kapcsolatunk olyan jó, hogy nem változtatnék benne semmin.

A mai egy vidám napnak indult, de épp, amikor ezt a bejegyzést befejeztem volna, megríkatott a főnököm. (Mondjuk az is mázli, hogy olyan helyen dolgozom, ahol blogolhatok napközben.) Azt hiszem, én elég gyakran sírok a munkában. Létezik vajon ilyen statisztika? Ha igen, én sokat rontok rajta. Ez az a terület, ahol a legjobban a lelkembe tudnak taposni. Egy kicsit durvább hangsúly, egy rosszul megfogalmazott kritikai megjegyzés, és máris oda az önértékelésem. Aztán már nem bírom tartani magam, muszáj kiadnom a feszkót. Vajon más is elsírja magát a munkahelyén? Valahogy nevetségesnek érzem emiatt magam, 34 évesen. Pedig, ha belegondolok, nem csak velem szokott előfordulni.